Görögország marad

A nyugati világ vezető közgazdászai nagyjából egyetértenek azzal, hogy a görög válságért súlyos felelősség terheli a hitelezőket is. Az IMF tanulmánya pedig világossá tette, amit sokan sejtettünk: a 340 milliárd euró körüli adósságot Görögország teljes egészében soha nem tudja visszafizetni. Ahogy például Németország sem fizette vissza a maga második világháborús adósságait, ezek eltörlésével indult meg a német „gazdasági csoda”. A vasárnapi népszavazás erős demokratikus felhatalmazást adott Ciprasznak arra, hogy az Európai Unió vezetőivel megértesse: minél előbb ismerik fel a jelenlegi adósságkezelési rendszer fenntarthatatlanságát, annál kevesebbet veszít Európa. Ha Görögország kikerülne az eurózónából, a hitelezők a teljes adósságnak búcsút mondhatnának, az euró pedig óriásit vesztene a dollárhoz, jüanhoz és más, erős és egységes nemzeti háttérrel rendelkező valutákhoz képest. Ehhez képest minden engedmény, részleges adósság elengedés, átütemezés kevesebb kárral jár.

Az uniós intézmények vezetői a sokat emlegetett egység nevében az összes tagállamot képviselik, a görög népet ugyanúgy, mint a németet vagy a finnt. A népszavazási kampány hevében mégis olyan módon próbáltak beavatkozni a görög nép szuverén választásába, amely ellentmond az EU írott és íratlan szabályainak.

De lehiggadni sohasem késő. Görögország továbbra is az Európai Unió teljes jogú tagja, az eurózóna egyik alapítója, és pénzügyi válságának józan kezelése egész Európa, az európai gazdaság elemi érdeke.

És Görögország nem mellesleg a Földközi-tenger keleti medencéjében, egy zavaros és veszélyes térségben a Nyugat stratégiai végvára is. Ez a geopolitikai helye sem változott meg vasárnap óta. Ha a görög hitelválság méltányos kezelését védelmi és stratégiai jellegű beruházásként fogjuk fel, az minden másféle megoldásnál olcsóbb és békésebb. A görögök megsegítését legélesebben ellenző németek, finnek és baltiak nagyon sokat kaptak eddig a kollektív védelemtől. Egyáltalán nem olyan nagy baj, ha most fizetniük kell érte valamit.

Ami a hazai reakciókat illeti, az Orbán leváltására készülő ellenzéknek elemi érdeke lenne a történtek előítélet-mentes elemzése. Ha olyan világhírű közgazdászok is igazat adtak a görögöknek, mint Joseph Stiglitz, Paul Krugman, Amartya Sen, James Galbraith, Thomas Piketty, akkor a magyar közgazdász-társadalomnak sem ártana szakítania a megszorítások szinte ájult tiszteletével. A nyugati nagybankok érdekei mellett a társadalmi hatásokra is oda kellene figyelniük, ahogyan Görögországban is tették.

Politikailag igen tanulságos, hogy a görögök 61 százaléka és a fiatalok elsöprő többsége a radikális baloldal mellé állt. Ehhez kellett egy fiatal, karizmatikus vezető és egy széles baloldali bázis, amely korábbi vitáin, eltérő pártállásán át tudott lépni. És bár magam az EU rendíthetetlen híve vagyok, azt is megszívlelhetjük, hogy nincs mindig, automatikusan az uniós vezetőknek igazuk. Belpolitikailag kifejezetten kontraproduktív folyton „Brüsszelre” hivatkozni, az itthoni, földközeli küzdelmeket megtakarítva, onnan várni a megváltó beavatkozást.