Mámoros hangulatban ünnepelték vasárnap este a nemek győzelmét a görögök, a hitelmegállapodás ellenzői. Minek örültek? Ahogy miniszterelnökük fogalmaz, a demokrácia győzelmének? Annak, hogy nemet mondtak a gonosz hitelezőknek, akik „térdre akarják kényszeríteni” hazájukat? Ők tudják…
Egyszer már majdnem tartottak egy „euróreferendumot”, szűk négy éve, Jeorjiosz Papandreu akkori miniszterelnök azonban végül meggondolta magát, pragmatikus döntést hozott, mert belátta, ilyen populista döntésnek csak saját hazája inná meg a levét. A pragmatizmus erényét Alekszisz Ciprasz miniszterelnök eddig nem csillogtatta meg. Retorikájával, beszédmódjával, gesztusaival mintha a nagy elődöt, Andreasz Papandreut próbálná meg lemásolni. „Andreasz” – honfitársai csak így, keresztnevén emlegették – hatalomra jutása előtt a NATO-ból való kilépést szorgalmazta és nekiment az európai közösségnek, amint azonban a kormányfői bársonyszékbe ült, a választási ígéreteket sutba dobta, mert felismerte, nem lehet azzal az intézménnyel ujjat húzni, amelyik a pénzt adja.
Alekszisz Ciprasz ezért nem nagy formátumú politikus. Saját pozícióját, a koalíció egybetartását, az embereknek való megfelelést fontosabbnak tartja, mint az ország túlélését. Pontosan tudta, nem mond igazat, amikor azt állította, ha a nemek győznek, hamar megegyezik a hitelezőkkel. De jól hangzott, tetszett a választóknak, s ez volt a fontos. Ünnepelhetett ő is, örülhetett annak, hogy megszilárdította hatalmát a nemek győzelmével, de hétfőn már új napra virradt Görögország. Ekkor már szembe kellett nézni azzal, milyen következményekkel jár az egyébként teljesen szükségtelen népszavazás elutasítása.
És elérkezett a felismerés pillanata. Olyan ez, mint a másnaposság. Előtte minden olyan szépnek tűnt, de most… Szembesülni kell a mindennapok nehézségeivel, az üres bankautomaták előtti végeláthatatlan sorok látványával, a kiürült benzinkutakkal, és gyógyszertárakkal, a teljes reménytelenséggel. A hitelmegállapodás támogatása sem jelent gyógyírt, tudjuk, mennyi nehézségen ment át az ország a hitelfelvételek óta, de előbb-utóbb fel kellene fogni, milyen pénzügyi Armageddont eredményezne a Grexit. A fizetések értéke körülbelül feleannyi lesz, nő az infláció, az importcikkek ára az egekbe szökik. Lassacskán mindent maga alá gyűr a szegénység.
Most Cipraszon a sor. Kiutat kell találnia abból a zsákutcából, ahová belevitte hazáját. A helyzet azonban reménytelen. Annál rosszabb megállapodást ugyanis nem nyomhat le az emberek torkán, mint amit vasárnap elutasítottak, jobb feltételeket azonban a hitelezők nem lesznek hajlandóak biztosítani.
Nem lenne szabad magára hagyni Görögországot. Ehhez azonban az kellene, hogy az ország - a lemondott pénzügyminisztert, Janisz Varufakiszt idézve – ne vágja le előtte a saját kezét.
