Magyarország egy amerikai szemével

Publikálás dátuma
2015.07.07 07:31
Eleni Tsakopoulos Kounalakis a diplomaták munkáját akarta megismertetni az amerikaiakkal
Madam Ambassador címmel májusban jelent meg az Egyesült Államokban Eleni Tsakopoulos Kounalakis, volt amerikai nagykövet budapesti éveit, magyarországi tapasztalatai feldolgozó könyve. Eleni Kounalakis, aki 2010 és 2013 között volt az Egyesült Államok budapesti nagykövete, a közelmúltban rövid, baráti látogatásra érkezett Budapestre. Sűrű programja ellenére szívesen állt a rendelkezésünkre egy rövid interjú erejéig. Mi pedig örömmel tájékoztattuk, hogy könyve augusztusban már magyarul is olvasható lesz.

- Számított rá, hogy Nagykövet asszony című könyvét a Kossuth Kiadó mindössze három-négy hónappal az angol nyelvű kiadás után megjelenteti?

- Amikor amerikai kiadóm, a New York City-beli The New Press felhívott, hogy közölje a hírt, nagyon meglepődtem, és örültem. Hallottam a Kossuth Kiadóról, amikor Budapesten voltam, és tudtam, hogy nagy tiszteletben álló és professzionális kiadó.

- Miért volt fontos önnek, hogy megírja ezt a könyvet arról a három évről, amikor az Egyesült Államok nagykövete volt Budapesten?

- Amikor visszatértem Kaliforniába három és fél évi budapesti szolgálatom után, tudtam, hogy amit tapasztaltam, valami egészen különleges volt. Nagyon erősen éreztem, ha nem írom le, hamarosan feledésbe merül. Tehát az Egyesült Államok Külügyi Szolgálata iránti nagy tisztelettel, valamint a magyar emberek iránti nagy szeretettel ültem le, és kezdtem el leírni élményeimet a számítógépbe.

- Kikre gondolt, amikor a könyvet írta? Kikből áll az olvasótábora? Az amerikai olvasóközönség, vagy inkább azok az emberek, akik szeretnének belesni egy diplomata életének kulisszái mögé?

- Nagyon sajátos olvasóközönségre gondoltam. Tudtam, hogy sok honfitársamnak – intelligens és tapasztalt embereknek – fogalma sincs, mit csinálnak az amerikai követségek és nagykövetek világszerte. Nagyon sokat tudtam meg diplomatáink fontos és szerteágazó munkájáról, és úgy éreztem, ezt megoszthatnám az átlag amerikaival, hogy minél nagyobb közönség ismerje meg ezt a munkát és azt, hogy miként formálódik az amerikai diplomácia története. A külkapcsolatok költségeit az amerikai adófizetők fizetik, és úgy éreztem, tudniuk kell, hogy a befektetés megéri.

Persze tudtam, hogy Magyarországon is lesz érdeklődés. Bár nem írtam részletes, kimerítő elemzést a politikai helyzetről azokban az években, amikor Magyarországon szolgáltam, mégis tudtam, hogy olyan beszámoló lesz, amely érdekelni fogja az embereket.

- Hallott a vitáról, amelyet a könyve indított el a magyar médiában?

- Igen. Még mindig sok barátom van Budapesten, akik tájékoztattak a magyar média reagálásáról. Fordítószoftvert is használtam, hogy kihámozzam az online felületeken talált cikkek lényegét. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ez a módszer nem nagyon segít a magyar nyelvű szövegek pontos megértésében! Bár nem feltétlenül lelkesített minden, amit az emberek a könyvről mondtak, örülök, hogy párbeszédet indított el, mert nagyon hiszek a nyilvános vitában és a véleménycserében. Szeretem a magyar embereket, és azt hiszem, a 20. század máig meghatározó traumáit könnyebb lenne feldolgozni, ha egyszerűen többet beszélnének ezekről az eseményekről. Mély meggyőződésem, hogy bármely egészséges demokráciában a nyilvános, nyílt vita döntő szerepet játszik annak biztosításában, hogy a kormány úgy működjön, ahogyan Abraham Lincoln leírta: az emberekről, az emberek által, az emberekért.

- Ön sikeres üzletasszony, egy jelentős ingatlancég vezetője volt, mielőtt elfogadta a magyarországi képviseletet. Ugyanakkor az üzlet világa és a diplomácia világa sok szempontból eltér egymástól – könnyű volt ezt a szakadékot áthidalni?

- Volt egy tapasztalt, hivatásos külügyi szakemberekből álló apparátusom, amely segíteni és támogatni tudott. Nem hátráltam meg képviseletvezetői szerepemtől, erős vezetőként a csapatmunkára építettem. Ez biztosította, hogy mindig teljes mértékben használhattuk a hivatásos diplomaták szakértelmét. A saját területfejlesztői szaktudásomat pedig szintén felhasználtam, hogy lezárjam azt a bonyolult egyezményt, amelynek értelmében elcseréltük a birtokunkban lévő Tengerészgyalogos Házat – a történelmi Táncsics Mihály épületegyüttest – a központi követségi épületünk melletti, új építésű házra. Kemény munka volt, és mind az amerikai kormány, mind a magyar nép csak nyert vele.

- Amikor 2013-ban visszatért Kaliforniába, elégedett volt a Budapesten töltött időszakkal?

- Az az igazság, hogy amikor 2013-ban visszatértem Kaliforniába, kicsit úgy éreztem magam, mint Mihály Szerb Antal Utas és holdvilág című regényében. Úgy éreztem, mintha a körülöttem lévő világ nem tudná, ki vagyok, hogyan érzem magam és mit tudok. Ez az egyik oka annak, hogy le kellett írnom a tapasztalataimat, hogy családom tagjai és barátaim bizonyos fokig megértsék, mit jelent a külügyi szolgálat. Ugyanakkor olyan mélyen megérintettek a magyar emberek, a magyar demokrácia története, hogy ezt meg akartam osztani az emberekkel.

- Melyik élménye volt a leginkább meghatározó a Magyarországról alkotott véleményében?

- Nem tudok kiemelni egyetlen ilyen élményt sem. De az nem kérdéses, hogy a munkám leginkább meghatározó része ahhoz az időszakhoz köthető, amit az emberek „Orbán Viktor kétharmados forradalmának” neveznek. Nagyköveti szolgálatom – és az Orbán-kormány – első három éve alatt az országgyűlés több mint 700 új törvényt és egy vadonatúj alkotmányt (alaptörvényt) fogadott el számos módosítással. Igen rövid idő alatt, igen kevés civil hozzájárulással vagy vitával az ország minden jelentősebb intézményét drámaian átszervezték. Az volt a feladatom, hogy az amerikai külügyminisztérium útmutatását követve megkeressem a magyar tisztségviselőket, és feltegyem nekik a kérdést: milyen hatással lesznek a reformok a magyar demokráciára? Hogyan hatnak a bírósági rendszer függetlenségére, a médiára és a Magyar Nemzeti Bankra? Mit jelentenek abból a szempontból, hogy mely vallási szervezetek részesülnek különleges adózásban? Mindvégig feladatom volt ugyanakkor emlékeztetni arra is, hogy „a magyar törvényekről a magyarok döntenek”, nem amerikai tisztségviselők. Ám az Egyesült Államoknak – mint barátnak, mint a világ legrégebbi demokráciájának és mint NATO-szövetségesnek és partnernek – mélységesen fontos, milyen irányban halad Magyarország.

- Mely történetek fognak a leginkább megmaradni olvasói emlékezetében?

- Azt hiszem, ez az olvasóktól is függ. Az amerikai közönség azt fogja a legjobban élvezni, amit megtud Magyarországról – egy olyan országról, amelyről igazából túl kevés amerikainak van valódi ismerete. Arról is sokat fognak megtudni, hogyan működnek a követségeink, és mit csinálnak a nagykövetek. A magyarok számára talán az lesz különösen érdekes, ahogyan az országukról egy külföldi próbál képet alkotni – egy olyan külföldi, aki nem szentimentális, de nagy szeretet és tisztelet él benne az ország iránt. Meglehetősen sokat írok két afganisztáni látogatásomról is, ami érdekes lesz mind az amerikai, mind a magyar olvasóknak, hiszen mindkét ország szolgálatot teljesített és áldozatokat hozott ott. Végül azt hiszem, mindenki élvezni fogja az 1. fejezetet, amelynek „Vadkanvadászat” a címe, és arról a vadászatról szól, amelyen magyar katonatisztekkel vettem részt Lónyán. Lelövöm a poént: igen nagy vaddisznót ejtettem el!

- Gondolja, hogy az olvasóknak módjuk lesz önt megismerni feleségként és anyaként is, nem csak diplomataként?

- Az, hogy feleség és anya vagyok, átszövi az egész személyiségemet; azt az időszakot is, amikor az Egyesült Államok nagykövete voltam Magyarországon. Két „Családi élet” című fejezet is van a kötetben, a másodiknak „Családi élet II. … a királyi bánásmód” a címe. Röviden: a családom nagyon is része volt a magyarországi élményeknek, és éppen annyira élvezték az ottlétet, mint én.

- Elképzelhető, hogy részt tud venni könyve budapesti bemutatóján?

- Ha bármikor visszahívnak Magyarországra az életem végéig, mindig megpróbálok majd igent mondani.

Beszélő viszonyt próbált fenntartani
Eleni Tsakopoulos Kounalakis politikai kinevezett nagykövetként szolgált három évig Budapesten. A görög-amerikai multimilliomos ingatlanfejlesző, Angelo Kounalakis lánya - apjával együtt - Hillary Clinton elnökválasztási kampányát támogatta 2008-ban. Eleni már Bill Clinton első, 1992-es megválasztásáért is aktívan kampányolt, négyszer vett részt a kaliforniai delegáció küldötteként a Demokrata Párt elnökjelölő konvencióján.
Az apja által alapított sacramentói céget, Kalifornia egyik legjelentősebb ingatlanfejlesztő vállalkozását, az AKT Development Corporationt vezette, amikor megkapta a felkérést az Obama-kormányzattól, hogy vállaljon nagyköveti szolgálatot.Eleni eredetileg Szingapúrba vágyott volna, de miután ez végül nem jött össze, több lehetőség közül választhatott. Férje, Markos Kounalakis újságíró a Newsweek tudósítójaként tanúja volt a magyarországi rendszerváltás időszakának, s ez is szerepet játszott abban, hogy végül Budapest lett az úticél. K
iküldetésük békés, nyugodt három évnek ígérkezett egy NATO-szövetséges, EU-tag, élhető közép-kelet európai demokráciában. „Ha tudták volna, hogy mi következik, aligha engem küldtek volna nagykövetnek” – tréfálkozott Eleni egy, az interneten is megtekinthető előadásán egykori alma-materében, a Berkeley Egyetem Haas üzleti iskoláján.
Kounalakis kongresszusi meghallgatása zökkenők nélkül zajlott, demokrata pártbeli mentora, Nancy Pelosi, az akkori házelnök mutatta be a szenátus külügyi bizottságában. Hillary Clinton előtt tette le a hivatali esküt 2010. január 7-én, majd néhány nappal később Sólyom László köztársasági elnöknek adta át megbízólevelét Budapesten.
Érkezésekor 43 éves volt, az első görög-amerikai nő, s az egyik legfiatalabb nagykövet az amerikai külügyi szolgálatban. Nem sejtette, hogy kihívásokkal teli három esztendő áll majd előtte.Néhány hónappal a Fidesz földcsuszamlásszerű választási győzelme előtt érkezett, s már a bemutatkozó látogatása egyikén ízelítőt kapott Orbán Viktor temperamentumából.
Amint visszaemlékezéséből kiderül, amikor a válságból való kilábalás magyarországi lépéseit dícsérte, a Fidesz elnöke ezt a szocialisták méltatásaként értelmezte és az asztaltól felugorva kiabálni kezdett, mondván, „mindent elloptak a bolsevik milliárdosok!” Kounalakis az incidenst azzal próbálta „jóvátenni”, hogy egyik első, a HVG-nek adott interjújában azt mondta, Orbán Viktor őt az ifjú Bill Clintonra emlékezteti. Ez a megjegyzés aligha volt összeegyeztethető az amerikai diplomácia hagyományos elfogulatlanságával a voksolások előtt.
Az Egyesült Államok, mint a volt nagykövet könyvéből kiderül, nagy érdeklődéssel várta a magyar EU-elnökség fél évét. Így aztán hidegzuhanyként érte Washingtont a soros elnökség kezdetével egyidőben bemutatott magyar médiatörvény, amelynek számos rendelkezése kiverte a biztosítékot Brüsszelben és az amerikai szakértők körében is. Megkezdődött a Fidesz-kétharmad nagy menetelése, a Szájer József iPadjén, a vonaton írt alaptörvénytől, az igazságszolgáltatás átalakításán át, az egyházak bejegyzésének korlátozásáig.
Annak idején kevésbé derült ki, mennyi fejfájást okozott mindez a budapesti amerikai nagykövetnek, aki ugyanakkor mindvégig igyekezett a beszélő viszonyt fenntartani a magyar kormánnyal.Kounalakis kiváló washingtoni kapcsolatai révén több magas szintű amerikai látogatást is szervezett Budapestre, így 2011 nyarán első ízben fordult elő, hogy a volt és a hivatalban lévő külügyminiszter egyszerre érkezett a magyar fővárosba: Condoleezza Rice Ronald Reagan szobrát avatta fel, utóda, Hillary Clinton a Tom Lantos Intézet megnyitása alkalmából mondott beszédet fővárosunkban.
Clinton akkor szembesítette először a magyar kormányfőt a Fehér Ház fenntartásaival, mind nyilvános parlamenti beszédében, mind szűkkörű megbeszélésükön. Ám ahogy a Clinton-vizitet követően, úgy az amerikai külügyminiszter Orbán Viktorhoz küldött, 2012 januári levele nyomán sem történt változás. Bekövetkezett, amitől a nagykövet tartott, hónapokig be sem tudott jutni a kormányfőhöz.
Miután végül a találkozó létrejött, Washingtonból szivárgott ki, hogy nem pusztán szívélyes eszmecseréről volt szó. Kounalakis nagykövet utóbb épp a Népszavának erősítette meg, hogy szóbeli „demarsot” (figyelmeztető tiltakozást) adott át a miniszterelnöknek.Tsakopoulos Kounalakis megbízatása lejártával, 2013 júliusában utazott el Budapestről, s tudatos diplomáciai jelzés lehetett az is, hogy a nagyköveti posztot a Fehér Ház több mint másfél évig nem töltötte be. Ez idő alatt André Goodfriend ügyvivő közvetítette Washington aggályait.  (E.É.)


Szerző

Tiltakoznak a palesztinok Orbán Viktor bejelentése ellen

Publikálás dátuma
2019.02.20 15:35

Fotó: AFP/ DEBBIE HILL
„Elítéljük és visszautasítjuk ezt a döntést, amely igazságtalan a palesztinokkal szemben és megrengeti a magyar-palesztin kapcsolatokat” - írta közleményében a budapesti Palesztin Nagykövetség arra a hírre reagálva, hogy Orbán Viktor kedden Jeruzsálemben bejelentette, Magyarország külkereskedelmi képviseletet nyit a városban.
A közlemény emlékeztet rá, hogy a nemzetközi jog, valamint a hatályos ENSZ BT határozatok értelmében Kelet-Jeruzsálem megszállt palesztin terület. A Palesztin Nagykövetség magyarázatot kért a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, felszólították a magyar kormányt, hogy vonja vissza a nemzetközi határozatokat megszegő döntését, valamint egyeztetésekbe kezdett a magyarországi arab és iszlám diplomáciai testületekkel a lépés közös elítélésére.

Bevezették az internetadót Ugandában, meg is lett az eredménye

Publikálás dátuma
2019.02.20 14:23

Fotó: AFP/ ISAAC KASAMANI
Több millió ember fordított hátat a világhálónak az elnöki döntés nyomán.
Az adóbevételek emelkedését, és a "pletykák" terjedésének megállását várta Yoweri Museveni ugandai elnök, amikor az internet megadóztatása mellett döntött, írja a BBC. Utóbbi téren talán sikerült is eredményeket elérnie:
A körülbelül 43 milliós ország lakosságának valamivel több mint 40 százaléka, nagyjából 19 millió ember internetfelhasználó az ugandai kommunikációs bizottság adatai szerint (Reuters), így jelentős visszaesést sikerült elindítania az elnöki döntésnek.
A 2018 tavaszán bevezetett adó egyébként egészen konkrétan a közösségi oldalakat érinti: a WhatsApp, a Facebook és a Twitter használóinak kell napi 200 shillinget fizetnie, vagyis nagyjából 15 forintnyit. Mivel az országban egy ember átlagos keresete 34 ezer forintnyi körül mozog (Uganda Business News), ez sok pénznek számít.