Segélykiáltás a száműzetésből

Két héttel azt követően, hogy a párizsi Libération leleplezte, az amerikai kémszervezet esztendőkön át lehallgatott három francia államfőt (Chiracot, Sarkozyt és Hollande-ot), a híreket terjesztő WikiLeaks portál vezetője kérte az Élysée-palotát, fogadja be „keserű száműzetéséből”. Hollande elnök hivatala a legrövidebb úton elutasította a kérést.

Miközben a görög válság szinte kisajátítja a világsajtó vezető helyeit, a múlt hét vége óta föltűnést keltett egy másik esemény is. Az ausztráliai származású Julian Assange, aki újságírónak vallja magát, és aki 2006-ban megalapította a WikiLeaks leleplező portált, londoni „száműzetéséből” a pénteki Le Monde teljes oldalát betöltő nyílt levelében arra kérte François Hollande elnököt, országa fogadja be őt, így menekülhessen megalázónak tartott helyzetéből.

Assange három éve élvezi Ecuador londoni nagykövetségének „vendégszeretetét”, mert szerinte Washington fogságba akarja ejteni őt, életfogytiglani börtön, mi több, talán súlyosabb sors is várhat rá, vélt menekülésének szerinte ez volna az egyetlen útja. Assange kiadatását Svédország kért, mert a stockholmi ügyész vádiratot adott ki ellene „erőszakos cselekedetek és szexuális agresszió” gyanújával.

A WikiLeaks non profit nemzetközi szervezetnek vallja magát, amely több mint 250 ezer amerikai diplomáciai iratot töltött fel az internetre, s emiatt az alapító Assange attól tart, hogy Svédország kiadná az Egyesült Államoknak, s ott akár életfogytiglani börtönre is ítélhetnék. Az utóbbi időben mintha megfeledkeztek volna a Wikileaksről, egészen úgy június közepéig, amíg a Libération sorozatban nem kezdte el ismét közölni - valószínűleg új forrásból - a frisseknek minősített híreket.

Ennek lett a folytatása az a hatoldalas, keserű hangon megfogalmazott, Hollande elnöknek adresszált nyílt levél, amelynek a Le Monde készséggel helyet adott. De a csak előfizetőinek, interneten továbbított megjegyzésekben néhány kommentárt is fűzött hozzá.

Noha a stockholmi ügyészség nem hajlandó visszavonni a keresetet, a lap szerint alaptalan a föltételezés, mintha Londonnak szándékában állna Washingtonnak kiszolgáltatni a Wikileaks alapító főszerkesztőjét. Mellesleg Assange ügyvédei útján cáfolta, hogy menedékjogot kunyerált volna az Élysée-palotánál, csupán „diplomáciai támogatást” kért.

A Le Monde-ban publikált nyílt levél egyes megfogalmazásaiban kétségkívül erősen dramatizál. Megemlíti, hogy amint a WikiLeaks első közleményei az amerikai „brutális és embertelen” háborús bűnökről megjelentek, nyomban halálos fenyegetéséket címeztek személy szerint ő és a mozgalom ismert vezető egyéniségeihez adresszálva.

Ez a hadjárat mind a mai napig tart. Fölszólítások a kivégzésükre, elrablásukra, túszul ejtésükre, azzal vádolva őket, hogy kémgyanúkat koholtak egyes amerikai felelősök ellen, dokumentumokat loptak el, törvénytelenül behatoltak zárt helyekre. Eközben Assange szerint valójában őket zaklatták, megfigyelték, jogi üldözéseknek tették ki. Ezek a módszerek még irgalmatlanabbak lettek, amikor ő arra szánta el magát, hogy föltárja az „emberiség ellen elkövetett bűnöket”.

Majd következik az őt személyesen ért megpróbáltatások fölsorolása. A londoni ecuadori nagykövetségen lelhető rejtekhely mindösszesen öt és fél négyzetméter. Állítólag az Egyesült Királyság hatóságai így akarják megfosztani őt a szabad levegőtől, a napfénytől, még az orvosi, kórházi ápolástól is. A búvóhelyre érkezése óta szerinte mindössze háromszor próbálta meg kidugni az orrát a földszinti erkélyen, vállalva a kockázatokat, az életveszélyt is.

A helynek semmi köze a „diplomáciai luxushoz”, és immár három éve, hogy még a legcsekélyebb „családi intimitásban” sincs része. Állandóan brit egyenruhás rendőrök szimatolnak utána, ellenőrzik látogatóinak az azonosságát, civil ügynökök járnak a nyomukban. Pontosan 2012 júniusa óta a hozzá közeliek, még a gyermekei sem látogathatják meg, Az ő állandó megfigyelésének a költségei már 15 millió eurót tesznek ki.

E tények összessége, említette meg a Le Monde-ban publikált nyílt levél, tanúsítja, hogy „szüntelenül veszélyben az élete”. Ezért érintette érzékenyen, hogy a Francia Köztársaság igazságügyi minisztere, Christiane Taubira asszony és más személyiségek rokonszenvüket hangoztatták iránta, amiből azt a következtést vonta le, ha Franciaország befogadná, az a sorsát döntően befolyásolná. Olyan jelképes emberiességi gesztus volna ez, amely „fölrázná a földkerekséget, bátorítaná az ügye mellé elszegődő újságírókat, hogy húzzák meg a vészharangot”.

Érzelmi húrokat megpengetve, Julien Assange felfedte, hogy Franciaországban is él egy gyermeke, akinek az édesanyja is francia, és ezt a gyereket immár öt éve nem volt alkalma látni. Idősebb fia, aki már felnőtt ember, és az ő ausztráliai édesanyja ugyanilyen helyzetben él. Véleménye szerint ma csupán Franciaország van olyan körülmények között, hogy biztosíthatja számára a „szükséges védelmet” azokkal szemben, akik politikai üldöztetésnek teszik ki őt.

Igen, Franciaország, az Európai Unió tagja, az ötödik világhatalom, olyan állam, amely egész történelmében olyan értékekért küzdött, mint ő maga, E súlyosan megfogalmazott gondolatokkal zárul az Hollande elnökhöz személy szerint adresszált nyílt levél, a megfogalmazás tanúsága szerint gazdagon megtöltve szubjektív érzelmi elemekkel.

Ennek ellenére, igen hamar, mondhatni szinte haladék nélkül adta ki még pénteken, szinte a Le Monde-ban megjelent nyílt levél publikálása után hamarosan a válaszát az Élysée-palota, amely udvarias megfogalmazásban, de kimondta, nincs módjában teljesíteni Julian Assange óhaját.

A finoman diplomatikusan megfogalmazott szöveg nyugtázta a kérelem megérkezését, (nem is tehette volna másképpen, mert friss nyomdafestékkel látott napvilágot), és azt fogalmazta meg, hogy az „alapos tanulmányozás arra vezetett, tekintetbe véve a jogi elemeket és Monsieur Assange fizikai helyzetét, Franciaország nem tehet eleget a kérésnek, hiszen Assange urat a közeljövőben nem fenyegeti közvetlen veszély. Más kérdés az európai őrizetbe vételi utasítás”.

Arra utal ez, amire a Le Monde rövid megjegyzése is célzott, hogy igaz, a stockholmi ügyészség a szexuális zaklatási ügyben az érintetett csupán tanukihallgatásra kérte föl, a fölszólítás változatlanul érvényes. (Ha Párizs menedékjogot adna is, aligha lehetne kivitelezhető, hiszen a brit rendőrség az európai elfogatóparancs értelmében köteles lenne azonnal őrizetbe venni, ahogy kilép az ecuadori nagykövetségről, s Heathrow repülőterén feltennék az első Stockholmba induló gépre).

A Le Monde kommentárja finoman célzott is rá, hogy az Hollande államfőhöz intézett szavak ügyesen megkerülték ezt a kérdést, Mellesleg az elutasítás korántsem okozott meglepetést. Manuel Valls miniszterelnök már több ízben kifejtette, hogy személy szerint ő maga nem híve Assange franciaországi befogadásának, és az államfő is ennek megfelelően cselekedett.

Színigaz, Taubira igazságügyi miniszter asszony baráti érzelmeit fejtette ki, sőt, még Edward Snowden befogadásáról is pozitívan nyilatkozott, de hozzáfűzte, ez csupán szubjektív véleménye, neki szava nincs, a döntés joga csak az államfőé és a miniszterelnöké, ők ketten pedig egyetértettek.

Ettől függetlenül a párizsi politikai életnek több szereplője bírálta az Élysée-palota döntését. Éva Joly, európai parlamenti képviselő negyven más közéleti személlyel együtt olyan nyilatkozatot adott ki, hogy ők bizony befogadták volna a WikiLeaks alapítóját. Még a kormányzó baloldalhoz közelálló Jean-Luc Mélenchon is úgy nyilatkozott, hogy az elutasítás „szégyen” volt, sőt, Sarkozy-párti személyiségek ugyancsak „botrányt” emlegettek.