Magyar Paralimpiai Bizottság;Gömöri Zsolt;Szabó László;Magyar Rögbi Szövetség;

2015-07-07 07:59:00

„Helyreállítanám a bizalmat”

Szabó László lett a Magyar Paralimpiai Bizottság új elnöke. A kommunikációs szakember 33, míg ellenfele, a Magyar Rögbi Szövetség által jelölt Koller Sándor három voksot kapott, öt szavazat érvénytelen volt.

Nagy médiaérdeklődés közepette tartották tegnap a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) rendkívüli közgyűlését, melyen többek közt arról döntöttek, hogy ki töltse be Gömöri Zsolt helyett az elnöki posztot.

A tisztújítás előtt kisebb vihart okozott, hogy a Gömöri-ügyet kirobbantó Kovács Brigitta, az MPB néhány hónapja eltávolított gazdasági vezetője nem kapott mandátumot, pedig véleménye szerint a Vakok Világszervezetének kincstárnokaként ez a jog megillette volna őt.

Amint az ülésen elhangzott, az MPB közgyűlésén alanyi jogon szavazhatnak azok, akik valamely nemzetközi szervezetben tisztséget töltenek be. A mandátumvizsgáló bizottság azért nem adott szavazati jogot Kovácsnak, mert ő már nem dolgozik az MPB-nél, amely annak idején delegálta őt a Vakok Világszervezetébe. Később a mandátumvizsgáló bizottság határozatát a közgyűlés is megerősítette.

„A Vakok Világszervezetének elnökével tartottam egy két órás megbeszélést, s a szervezet vezetője azt mondta, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottságnak joga van új személyt jelölnie kincstárnoknak, de mindaddig, amíg a helyemre nem kerül új ember, én töltöm be ezt a pozíciót. Múlt héten megkértem az elnököt, hogy küldjön nekem egy igazolást, amely bizonyítja, még én vagyok a kincstárnok. Amint megkapom ezt a dokumentumot, a mai közgyűlést bíróság előtt meg fogom támadni, mert nem adták meg a jogos mandátumomat”- fogalmazott Kovács Brigitta.

A szavazócédula

A szavazócédula

Az elnökválasztás előtt, mindkét jelölt, Koller Sándor és Szabó László is ismertette programját. „Az esélytelenek nyugalmával indulok” - kezdte beszédét Koller, majd megjegyezte sok kapcsolata van, mind a szponzori, mind a politika világában. „Több fideszes rendezvényen voltam… meg persze MSZP-sen is”- mondta a Rögbi Szövetség által támogatott jelölt.

Deutsch: félreértették a nyilatkozatomat

A tegnap esti sajtótájékoztatón Deutsch Tamás, az MPB alelnöke elmondta: a sajtó félreértelmezte a nyilatkozatát.„A riói olimpiai helyezésekért jelenleg az épek százszázalékos juttatásához képest a parasportolók ötven százalékban részesülnek. Én hetven százalékot szeretnék. Fokozatosan kell előre haladni”- fogalmazott az alelnök.

Mint ismeretes, Deutsch Tamás a Magyar Narancsnak adott interjújában úgy nyilatkozott: a „normális megközelítés”, hogy az épek teljes jutalmához képest a parasportolók 70 százalékot kapjanak. Majd tovább borzolta Facebook-bejegyzésével a kedélyeket.

„Az elmúlt évtizedekben a nyári olimpiai játékokon a páros számokban olimpiai győzelmet elérő versenyzők fejenként az egyéni olimpiai aranyérmesek eredményéért járó jutalom összegének a 90 százalékát, a négyfős csapatok tagjai az egyéni győztesek pénzdíjának 80, a 13-15 fős gárdák tagjai a 70 százalékát kapták. A londoni játékok után a paralimpiai bajnokok tehát pontosan akkora mértékű eredményességi jutalmat kaptak, mint a háromszoros aranyérmes vízilabda válogatott tagjai. Hát akkor most ezt, így hogy?”- állt a posztban.

Koller után Szabó László beszéde következett. A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének (Fodisz) elnöki tisztét ellátó kommunikációs szakember ismertette ötpontos programját. A legfontosabb teendőjének az MPB iránti bizalom helyreállítását nevezte meg. Kiemelt támogatást ígért a riói paralimpiára készülőknek, fontosnak tartotta egy utánpótlás Paralimpiai Akadémia létrehozását, a budapesti paralimpia megrendezését, továbbá azt, hogy a fogyatékos sportolókat egyenjogúként kezeljék az ép sportolókkal.

A szavazás után kiderült: Koller Sándornak igaza volt, ugyanis nagy fölénnyel győzött Szabó. A 41 voksból 33-at a 45 esztendős sportvezető zsebelt be, míg ellenfelét csupán hárman látták volna szívesen az elnöki székben. A közgyűlés öt tagja érvénytelen szavazatot adott le. Szabó a megválasztása után bejelentette: az elnöki tisztet társadalmi munkában kívánja ellátni, de hozzátette: „egy főállású főtitkárra és/vagy sportigazgatóra szüksége van az MPB-nek”.

Az új elnök a sajtótájékoztatón kiemelte: Gömöri Zsolt semmilyen posztot nem tölt majd be a bizottságban. „Nem kívánok lemondani a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének az elnöki pozíciójáról, de erről a Fodisz ülésén döntünk majd”- válaszolta Szabó László.

A Gömöri-ügy naptárának jelentősebb napjai
2012. Deutsch Tamás, az MPB alelnöke javaslatára Gömöri Zsolt és további három munkatársa végtörlesztését állja a bizottság. Az elnök 3 milliós vissza nem térítendő pénzt kap erre a célra. A paralimpia után 17 millió forintos prémiumban részesül a parasportolók eredményei kapcsán Gömöri.
2015. május 4. Gömöri kérésére az MPB felügyelőbizottsága (fb) alaposan kivizsgálja a szervezet működését.
2015. május 7. Az RTL Klub Híradója beszámol a 3 millió forintos végtörlesztésről. Az ügy kipattanását követően az MSZP és a Jobbik is lemondásra szólította fel a bizottság teljes elnökségét és Gömörit.
2015. május 12. Gömöri bejelenti, hogy visszafizette a 3 milliót a közös kasszába.
2015. május 14. Parasportolók nyolc pontból álló nyilatkozatot adnak át az MPB elnökének a Magyar Sport Házánál.
2015. május 20. Már 500 aláírónál tart az internetes petíció, az elnök lemondása érdekében.
2015. május 21. A Központi Nyomozó Főügyészségen csoportos feljelentést tesznek több parasportoló nevében Gömöri ellen.
2015. május 24. Gömöri Zsolt rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy egy „minden részletében megkonstruált, hazug lejárató kampányt folytatnak” ellene. Megnevezte a lejáratási kísérlet részvevőit is.
2015. május 26. Az MPB elnöke sajtótájékoztatón cáfolta a sajtóban ellene felhozott 15 vádpontot, továbbá június 19-re rendkívüli közgyűlést hívott össze.
2015. május 28. Az fb „mindent rendben talált” a nyilvánosságban megjelent ügyekkel kapcsolatban, majd közölte lemondását. Ugyanezen a napon a Coca-Cola bejelentette, hogy felfüggeszti az ügy rendezéséig az MPB-nek nyújtott támogatását, este pedig Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke is kifejezte, hogy jobban tenné Gömöri, ha távozna.
2015. május 29. A jochapress.hu értesülései szerint az fb mégsem talált mindent rendben az MPB körül, ugyanis kimaradtak bizonyos pontok a vizsgálatról szóló közleményből.
2015. június 2. Nyomozást rendelt el a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökét érintő feljelentések alapján a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség hűtlen kezelés és csalás bűncselekmények gyanúja miatt.
2015. június 4. A bizottság a parasportolókkal „tűzszünetről” állapodott meg a közgyűlésig.
2015. június 10. A hvg.hu nyilvánosságra hozta Kovács Brigitta, az MPB volt gazdasági vezetőjének a felmondólevelét, amelyből az derül ki, hogy többek között azért is menesztették, mert nem volt szabályos a végtörlesztés kifizetésének a módja.
2015. június 16. Lemond Gömöri Zsolt
2015. július 6. Szabó László az új elnök