hulladék;MNB;bírság;Mb;Astra Biztosító;

2015-07-08 13:07:00

Milliós bírsággal sújtotta az Astrát a jegybank

A törvényi határidők betartására kötelezte és hárommillió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta az Astra Biztosító Magyarországi Fióktelepét a Magyar Nemzeti Bank (MNB), miután megállapította, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás körében bejelentett kárigényekre az esetek csaknem felében késedelmesen reagált a társaság.

A jegybank szerdai tájékoztatása szerint a döntés értelmében a folyamatban lévő kárigényekre legkésőbb szeptember végéig kell az Astrának kártérítési javaslatot tennie vagy érdemi ügyfélválaszt küldenie.

Az MNB fogyasztóvédelmi célvizsgálat keretében elsődlegesen azt ellenőrizte az Astra Biztosítónál, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések (kgfb) terhére bejelentett személyi sérüléses kárigények rendezése megfelel-e a vonatkozó jogszabályi előírásoknak.

A törvényi előírás szerint, ha a felelősség nem vitás és a kár összegszerűen megállapított, a szolgáltató köteles a kárrendezéshez szükséges dokumentumok beérkezésétől számított 15 napon belül, de legkésőbb a kgfb-kárigény benyújtásától számított három hónapon belül a károsultnak kártérítési javaslatot tenni. Amennyiben a felelősség nem egyértelmű vagy azt a biztosító nem ismeri el, továbbá a teljes kárt összegszerűen nem állapította meg, úgy a törvényi határidőn belül indokolt választ kell küldenie a károsultnak.

Az MNB vizsgálata feltárta, hogy az Astra fióktelepe 238 kgfb-kárügyből 9 esetben egyáltalán nem, 116 esetben pedig késedelmesen küldte meg a kártérítési javaslatot vagy az indoklással ellátott választ a károsultaknak.