kampány;kormánynépszerűsítés;

2015-07-09 07:04:00

Újabb kampány indul a kormány fényezésére

Bár szerte az országban kint vannak még a bevándorló-ellenes palkátok, Kovács Zoltán kormányszóvivő tegnap bejelentette, a kabinet újabb 600 millió forintot költ közpénzből a saját fényezésére. 

Tájékoztató kampányt indít, hogy nyilvánvalóvá tegye, a magyar reformok működnek, Magyarország jól döntött, amikor 2010-ben saját utat választott, és elutasította nemzetközi szervezetek megszorításpárti intézkedéseit. A kormány úgy gondolja, hogy szükség van egy olyan tájékoztató kampányra, amely részleteiben tárgyalja ezeket a reformokat, illetve a most elfogadott jövő évi költségvetést érintő legújabb lehetőségeket. Példaként említette a családok otthonteremtési kedvezményét, illetve az életpályamodelleket. A kampány a napokban elindul, és a tervek szerint szeptember 30-ig tart majd.

Az MSZP felháborítónak tartja, hogy a "brókerkormány" elpazarol 600 millió forintot arra, hogy óriásplakátokon elmagyarázza az embereknek, ők tulajdonképpen jól élnek. Ha ez igaz lenne, nem kellene egy fillért sem költeni "tájékoztató plakátokra", mert a magyar emberek ezt éreznék. A DK alternatív szövegeket javasol a "termelési jelentések" megfogalmazásához. A kormányzati teljesítmény jelképeként a "Megvédtük a brókereket" szlogent, az "Eltöröltük a létminimum mérését, nincs többé szegénység!" üzenetet vagy a "Köszönjük a magánnyugdíjadat!" feliratot ajánlja. Az LMP a kormányzati propaganda törvényi betiltását követelte, az Együtt pedig arra szólította a "plakátfüggőségben" szenvedő kabinetet, vonja vissza az újabb "drága és hazug plakátkampány" tervét és inkább kormányozzon.