Minden a szokásos. Reggel 6.45, újságos, körút, aluljáró. Beállok a sorba. Egy vevő van előttem. Már épp én jönnék, amikor balról feltűnik egy férfi. Kezében pénzt szorongat, sötétebb bőrű arcán több hetes szakáll. Szája szólásra nyílna, szeme kérőn az újságos felé fordul. Mögöttem felrobban a sor." Szóljon már annak, hogy ne álljon oda! Az indulat szinte hátba vág. Az újságos hölgy "veszi a lapot". Hogy képzeli, menjen a sor végére! Micsoda dolog! A férfi valamit motyog. Mindkét oldalról süt a szemrehányás. Fizetek. Szemem a sor végét kutatja,-mögöttem nem volt senki. Üres. Tovább lépek. Az aluljáró közepén nők és gyerekek úgy 30 fős csoportja, egy öt méteres területen zsúfolódik össze. Tekintetük kifelé fordul, az általuk felvett "alakzatot" hívhatták az ókorban falanxnak. A nők fején kendő, a gyerekek szeme csillog. Bennük talán valami értetlenség. Idegenek. Férfiak sehol. Eszembe jutnak "őseim", akik talán úgy 70-80 éve települtek át részben Észak-Erdélyből, részben a Duna forrásától.
Valahol távolabb meglátom a férfit, kezében ott lobog a jó magyar forint. Valamit keres. Az aluljáró zajában állva, egyszer csak elindulok vissza. Keletre és Nyugatra.
