vihar;kárfelmérés;

2015-07-10 12:02:00

Negyvenmilliós kár az MKKSZ központi bázisán

A szerdai vihar 40 millió forintos kárt okozott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) központi bázisában, a csepeli Kolonics György Vízisport Központban.

Az MKKSZ tájékoztatása szerint a viharban megsemmisült több válogatott versenyző hajója, valamint épületek is megrongálódtak.

Schmidt Gábor, a szövetség főtitkára elmondta, a bakui Európa Játékokon győztes Dudás Miklós és a férfi kajaknégyes, valamint a kenus Nagy Péter hajója is használhatatlanná vált. Hozzátette, csütörtökön egész nap zajlott a kármentesítés a telepen. A munkában a profi szakemberek mellett részt vett a központban edzőtáborozó világbajnok kenupáros, Vasbányai Henrik és Mike Róbert, valamint az MKKSZ valamennyi férfi munkatársa is.

"A legfontosabb, hogy a válogató előtt álló sportolóink felkészülése nincs veszélyben, a szövetség a tartalék hajóiból tudott megfelelő sporteszközt biztosítani a számukra. A tönkrement hajókat ennek ellenére minél előbb pótolnunk kell és a megrongált épületeket helyreállítását is elkezdjük" - idézte a szövetség közleménye Schmidt Gábort.

Az MKKSZ-nek a hajókra és az épületekre is volt érvényes biztosítása, így a szövetség bízik abban, hogy a körülbelül 40 millió forintos kárt a biztosító megfizeti majd.

A Gubacsi híd lábánál lévő vízitelep öt éve épült fel.