Fotó;Nyugat-Európa;pride;

2015-07-10 18:40:00

Ahol hatalmas buli a Pride - Fotógaléria!

A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

Nyugat-Európában százezreket vonzó parádékkal ünneplik a meleg büszkeséget, míg Európa keleti felén már azok az országok is haladó szelleműnek számítanak, ahol nem tiltják be a melegfelvonulásokat, csak ellentüntetők zavarják az eseményt. Londonban, Párizsban, Berlinben, vagy szinte bármelyik nyugat-európai nagyvárosban rendeznek június 27-én felvonulást. A Pride-ok itt már nem is feltétlenül az egyenjogúságért való küzdelemről szólnak, hanem ünneplik a szerelmet és a másságot. Elsőre meg sem lehet mondani, hogy például a berlini Pride egy melegfelvonulás, mert a több százezer utcákon táncoló ember között ugyanúgy vannak családosok, heterók, az emberek politikusokkal fényképezkednek, a környező házak erkélyeiről pedig rengeteg érdeklődő figyeli az eseményt.

A londoni Pride-ra a világ minden tájáról érkeznek látogatók, és a város önkormányzata ki is veszi a részét a szervezésből, rendszeresen jelentős összegekkel támogatva a rendezvényt. Boris Johnson, London polgármestere pedig a menet élén vonul. A partiban részt vesznek a különböző közszolgálati, egészségügyi és rendvédelmi szervezetek másságukat nyíltan vállaló képviselői; a menetben látni lehet például egyenruhában vonuló rendőröket is, akik nem a buli biztonságát felügyelik. Berlin polgármestere, Klaus Wowereit szintén rendszeresen részt vesz a Berlin Pride-on, ami annyiban sem meglepő, hogy a szociáldemokrata politikus volt Németországban az első, aki nyíltan vállalta melegségét. Berlinben 34 éve minden évben rendeznek melegfelvonulást, amelyen tavaly például körülbelül félmillió ember vett részt.

Legyen egy melegfelvonulás 15 fős vagy másféllió embert megmozgató, mind az első nagy meleg rendezvénynek, a New York-i Christopher Street Liberation Daynek állítanak emléket. Ezt a már említett Christopher Street-i lázongás egyéves évfordulóján rendezték 1970 július 28-án, és már akkor is különösebb rendzavarás nélkül lezajlott, pedig a szervezők csak az esemény előtt két órával kapták meg az engedélyt. Akkoriban annyira tartottak az ellenséges reakcióktól, hogy lerövidítették a programot. A Pride-ot azóta is minden évben megtartották, és öt alkalommal az USA elnöke egész júniust a meleg büszkeség havának kiáltotta ki.

Forrás: index.hu