Bulvár;kiadó;Bíró Ica;

2015-07-12 11:39:00

Bíró Ica milliókat követel a könyvéért

Közel tízmillió forintra tart igényt Bíró Ica kiadójától a könyve után. A fitneszszakértő azt állítja: minimum ennyi szerzői jogdíjjal tartoznak még neki könyve után - írja a Blikk.

Ica még 2011-ben nyújtott be keresetet a Pécsi Városi Bírósághoz, amelyben arra kéri a hatóságot, hogy kötelezze az alperest 9 millió 347 ezer forint szerzői jogdíj megfizetésére, azonban érdemi előrelépés azóta sincs. – Tizenötezer példányban nyom­ták ki a könyvemet. El is adták mindet. Ám egy fillér szerzői jogdíjat sem kaptam, csak mini­mális előleget. Pedig iszonyatosan sok munkám volt benne. Két évig írtam, s egy évig tartottak az utómunkálatok – mondta a lapnak Bíró Ica, aki állítása szerint egy ügyvédet, is megbízott, hogy perelje be a kiadót, de mivel nem tudta befizetni az 560 ezer forintos eljárási illetéket, ezért addig vár, amíg nem kap segítséget valakitől.

"Kiábrándító, hogy ilyen megtörténhet, lehetetlen helyzetbe hozott a kiadó. Még hitelt is fel kellett vennem, mert nem fizették ki a sokéves munkám díját" - panaszolta el a fitneszguru, aki azt is nehezményezte, hogy a könyv borítójára színhibásan nyomtatták a nevét, és a tartalomjegyzéket is kihagyták, sőt a hozzájárulása nél­kül egy idő után lejjebb is vitték a könyve árát. Ennek ellenére Ica a könyv eredeti ára szerinti elszámolást követeli a kiadótól, erről ugyanis - azt állítja - írásos megállapodás is született.

Matyi Dezső, a kiadó tulajdonosa úgy reagált a vádakra a lapnak, hogy ez egy lerendezett dolog, hozzátéve: nem gondolja, hogy nem vitte volna jogi útra Bíró Ica, ha így lenne!? Ennek ellenére a fitneszguru kitart az igaza mellett, szerinte  a tulajdonos hiába keres kibúvókat.