Előfizetés

Túlélte a jegesmedve-támadást, megbüntették

Publikálás dátuma
2015.07.13. 16:14
Illusztráció/Thinkstock
Tízezer norvég koronás (350 ezer forint) büntetést szabtak ki a norvég hatóságok arra az Északi-sarkra indult cseh expedícióra, amely márciusban sikeresen megvédte magát egy jegesmedve támadása ellen.

A büntetést a csehek azért kapták, mert "nem foganatosítottak megfelelő megelőző intézkedéseket" a támadás kivédésére - írja a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap hétfőn egy norvég hírportál közlésére hivatkozva.A hatóságok szerint a csehek abban hibáztak, hogy az expedíció az útra nem vitt magával embereket a tábor őrzésére, helytelenül volt felállítva a táboruk körüli kerítést és nem volt olyan műszaki berendezésük, amellyel nyomon tudták volna követni a medvék mozgását. 

Az incidens a norvég fennhatóság alatt lévő Svalbard-szigeteken történt március közepén, amikor a majdnem kéttucatnyi résztvevőből álló cseh egyetemi-tudományos expedíció táborát egy valószínűleg éhes jegesmedve támadta meg. A cseheknek sikerült több órán át ellenállniuk a ragadozó támadásának, mígnem a kihívott helyi vadászok lelőtték az állatot.
A norvég hírportál szerint ez az első eset, hogy ilyen indokkal büntetést szabtak ki valakire a helyi hatóságok.

Fokozott biztonsági intézkedések Munkácson

Publikálás dátuma
2015.07.13. 14:27
MTI Fotó: Nemes János
A múlt hét végén kirobbant fegyveres összetűzés miatt fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be Munkácson, a városban megerősítették a kulcsfontosságú létesítmények őrzését, lemondták a tömegrendezvényeket – jelentette be hétfőn Lengyel Zoltán polgármester.

Az elöljáró a Mukachevo.net munkácsi hírportálnak elmondta: a városban nyugalom van, a fegyveres összetűzés nem folytatódik, a polgármesteri hivatal azonban elrendelte valamennyi közműszolgáltató és állami objektum megerősített őrzését. Munkácson a Jobboldali Szektor (PSZ) szervezetnek nincsenek fegyveresei, a helyzet egyelőre változatlan – tette hozzá. Mint közölte, elképzelése sincs arról, hogyan fognak alakulni a fejlemények.

A hírportál szerint a városban lemondtak minden tömegrendezvényt, a többi között elhalasztották a Munkácsi Állami Egyetem diplomaátadó ünnepségét is.

Munkácson múlt szombaton három halálos áldozatot követelő és 11 ember, közte négy civil sebesülését okozó fegyveres összetűzés robbant ki a PSZ szélsőséges szervezet fegyveresei és Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő testőrsége között egy sportkomlexumban, s a konfliktusba a rendőrség is beavatkozott. A tűzharcban, amely a városban, majd a mellette elhaladó forgalmas autóúton is folytatódott, a PSZ fegyveresei Kalasnyikov gépkarabélyokon kívül harckocsi-elhárító gránátvetőket, golyószórókat és mesterlövész puskákat is bevetettek.

A PSZ menekülő fegyvereseit a hatóságok szombaton megadásra szólították fel. A tűzharc után a Munkács környéki hegyek közé visszavonult PSZ-egység parancsnoka egy közösségi oldalra felett videofelvételen azt mondta, Lanyo kezdeményezte a találkozót a PSZ kárpátaljai szervezetével, mert nem tetszett neki, hogy a PSZ járőrei ellenőrzésük alá vonták a kárpátaljai határátkelőhelyeket és akadályozták az ott folyó csempészést.

A Csap-Kijev főútnak az a szakasza, ahol a harcok folytak, még hétfőn is le volt zárva.

MTI Fotó: Nemes János

MTI Fotó: Nemes János

 

Vasárnap Munkácsra érkezett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai missziójának küldöttsége, amelynek tagjai találkoztak Lengyel Zoltán polgármesterrel, a rendvédelmi szervek helyi és Kijevből Munkácsra érkezett vezetőivel, és felkeresték a kórházat, ahol a tűzharc sebesültjeit ápolják.

A küldöttség jelentése szerint, amely több kárpátaljai hírportálon is olvasható, a város körül fokozott biztonsági intézkedések tapasztalhatók, a rendőrök több közúti ellenőrző pontot állítottak fel, nagy erőkkel van jelen a rendőrségen kívül az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), valamint a hadsereg.

Az EBESZ munkatársai látták, amint Munkács felé tart egy 11 páncélozott csapatszállító járműből, két katonákkal tele teherautóból és egy üzemanyag-szállító tartálykocsiból álló menetoszlop, a város közelében pedig az SZBU tíz páncélozott kisbuszával találkoztak. Az EBESZ-ben közölték, hogy továbbra is figyelemmel követik a fejleményeket Kárpátalján.

A Jobboldali Szektor az európai integráció melletti és a Janukovics-rezsim elleni tavalyi Majdan-tüntetések önvédelmi erőiből jött létre.Tagjait az oroszbarát szakadárokkal vívott kelet-ukrajnai harcok miatt fegyverezték fel, és az ukrán reguláris fegyveres erők oldalán részt vesznek az oroszbarát szakadárokkal vívott összecsapásokban. A PSZ tagjai azonban, Kijev ez irányú törekvései ellenére nem tagolódtak be teljesen a hadseregbe, és nem engedelmeskednek maradéktalanul a hadvezetés parancsainak.

Ponta a korrupcióellenes ügyészségen

Publikálás dátuma
2015.07.13. 14:15
Illusztráció. Fotó: Thinkstock
Kihallgatásra jelentkezett a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) hétfőn Victor Ponta román miniszterelnök, aki ellen okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával indított bűnvádi eljárást a vádhatóság június elején.

A vádpontok Victor Ponta 2007-2008-as ügyvédi tevékenységére vonatkoznak, amely időszakra a kormányfő mostani képviselői mentelmi joga nem terjed ki.

A DNA szerint Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot az azóta szenátorrá választott Dan Sova ügyvédi irodájától, majd a felvett összeg igazolásául beszámolókat hamisított, más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva.

Pontát már júniusban gyanúsítottként akarta kihallgatni a DNA: erre azonban a politikus elhúzódó külföldi gyógykezelése miatt csak most kerülhetett sor. A térdszalag-műtéten átesett miniszterelnök mankókra támaszkova érkezett a DNA-hoz, ahonnan félóra múltán távozott.

Ponta a vádhatóság épülete előtt várakozó újságíróknak távozáskor csak annyit mondott, hogy egy független könyvvizsgálat elvégzését kérte, amit az ügyész jóváhagyott. A miniszterelnök szerint a pénzügyi ellenőrzés eltarthat egy hónapig, úgyhogy szerinte ügyében csak augusztusban várható újabb fejlemény.

A vádhatóság szerint Ponta miniszterelnökként az összeférhetetlenségi szabályokat is megsértette, amikor volt megbízóját, Dan Sovát különböző miniszteri tisztségekbe juttatta. Ez utóbbi gyanú kivizsgálásához az ügyészségnek a parlament hozzájárását is meg kell szereznie, de a képviselőházi többség június 9-én elutasította a bűnvádi eljárás lefolytatását Ponta összeférhetetlenségi ügyében.

Victor Ponta vasárnap egy párttársaihoz intézett nyílt levélben bejelentette, hogy visszalép a Szociáldemokrata Párt elnöki tisztségéből, amíg nem sikerül ártatlanságát bebizonyítania. A politikus ártatlanságát hangoztatva úgy vélte, hogy esetében nem tartják be az ártatlanság vélelmét. Ponta ugyanakkor egyértelművé tette, hogy nem áll szándékában a miniszterelnöki tisztségről lemondani.

Zárolta a korrupcióellenes ügyészség a román kormányfő vagyonát
Zárolta a korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn Victor Ponta román miniszterelnök vagyonát, miután a kormányfőt azzal gyanúsítja, hogy 2007-2008-as ügyvédi tevékenysége idején valós munkavégzés nélkül, hamisított tevékenységi beszámolók alapján vett fel havi két-háromezer eurós ügyvédi honoráriumot üzlettársa, Dan Sova ügyvédi irodájától.
A DNA közleményéből nem derül ki, hogy teljes vagy részleges vagyonzárról van-e szó, de a vádhatóság leírása szerint Ponta összesen mintegy 260 ezer lejnyi (mintegy 18 millió forint) jogtalan haszonra tett szert a szintén korrupcióval gyanúsított Dan Sova ügyvédi irodája révén.