iráni atomprogram;

2015-07-14 09:43:00

Megszületett a megállapodás az iráni atomprogramról

Hivatalosan is jóváhagyták kedden az Irán és a hatok (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) között létrejött az iráni atomprogramról szóló megállapodást - jelentette be Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter kedden Bécsben.

A nagy jelentőségű megállapodást a Teherán atomprogramja körül Irán és a hatok elnevezésű országcsoport (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) között tizenhárom éve fennálló vitát követően fogadták el a felek. Cél: annak szavatolása, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra. E kötelezettségért cserében a nemzetközi közösség fokozatosan feloldja a Teherán ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedéseket.

Mogherini történelmi napról beszélt és kijelentette: a megállapodás azért fontos, mert a bizalom megerősítésében segít. Dzsavad Zarif külügyminiszter Bécsben az Irán és a hatok elnevezésű országcsoporttal kötött megállapodás kapcsán kijelentette, "új fejezet nyílik" országa és a nagyhatalmak között. 

Megoldódott egy válság, ami nem volt szükségszerű
 Ezt   Haszan Róháni iráni elnök írta keddi Twitter-üzenetében. Úgy vélte, hogy a megállapodással, és most közösen koncentrálhatnak olyan kihívásokra, mint például az Iszlám Állam nevű dzsihadista fegyveres szervezet elleni fellépés. Hozzátette, hogy "a megállapodás építő jellegű mindkét félnek".

Irán ígéretet tett, hogy az urándúsításhoz használatos nagyteljesítményű centrifugák számát tíz éven belül kétharmadára csökkenti. Egy Bécsben kedden bemutatott iráni dokumentum szerint a natanzi létesítményben 5060, a fordói nukleáris komplexumban további 1044 maradhat, azonban ezeket nem használhatják urándúsításhoz. Jelenleg Iránban 19 ezer centrifuga van, azonban ezek közül kevesebb mint tízezer működik. 

A megállapodás szerint az Irán elleni nemzetközi szankciókat legkorábban 2016-tól lépésenként oldják fel, és amennyiben az ország vét a rögzített kötelezettségei ellen, a szankciók ismételten életbe lépnek - közölte egy Bécsben tartózkodó francia diplomata. Tájékoztatása szerint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) várhatóan december közepén összeül, hogy mérlegelje, betartotta-e Teherán vállalt kötelezettségeit, és amennyiben az ENSZ szakosított szervezete zöld utat ad, feloldják a kényszerintézkedések egy részét.

A most bejelentett megállapodás komoly belpolitikai sikert jelent az iráni elnök számára. Roháni előtt azonban újabb kihívások állnak, mégpedig hogy a szankciók feloldásával hozzá tud-e járulni Irán gazdasági stabilizálódáshoz. Teherán bízik abban, hogy a nemzetközi pénzügyi tranzakciókhoz való hozzáférése és kereskedelmi kapcsolatai normalizálódni fognak. A gazdaság a következő években a szakértői becslések szerint kétszer olyan gyorsan növekedhet, mintha nem született volna megállapodás. Amennyiben gyorsan történnek a gazdasági változások, az a jelenlegi elnök, Roháni számára pozitívan befolyásolhatja majd a 2016-ban tartott parlamenti választások kimenetelét, és a 2017-es újraválasztását. 

Történelmi megállapodás született
A brit külügyminiszter szerint több mint egy évtizednyi kemény tárgyalássorozat után történelmi jelentőségű megállapodás született az iráni nukleáris fejlesztési program szigorú korlátozásáról és ellenőrzéséről.  Philip Hammond közleménye szerint ha Irán eleget tesz a Bécsben elért egyezmény előírásainak, a nemzetközi közösség feloldja az Irán ellen foganatosított szankciók "némelyikét", ami jelentős gazdasági és pénzügyi előnyökkel kecsegtet.  A brit külügyminiszter nem tett utalást arra, hogy a szankciók feloldása mikor kezdődhet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Nagy-Britannia átlátható és konstruktív regionális szerepvállalásra ösztönzi az iráni kormányt, mindenekelőtt a szélsőséges iszlamista erőszakcselekményekkel szembeni fellépésben.

Az egyezség létrejöttétől az irániak konkrét eredményeket várnak. Az osztrák közszolgálati média (ORF) híradója szerint az iráni belügyminisztérium jóváhagyta, hogy megállapodás esetén az utcán ünnepeljenek Teheránban, ugyanis az irániak már nagyon várják a nemzetközi szankciók feloldását, amelyek megnehezítik a mindennapi életüket.

Amano Jukija, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója közölte: "menetrendet" írt alá a NAÜ és Irán kedden azzal a céllal, hogy az év végéig tisztázzák az iráni atomprogram kapcsán fennálló nyitott kérdéseket. A főigazgató 2015. december 15-ig rendelkezésre bocsátja a végső értékelését a jelenlegi és múltbeli rendezetlen kérdések megoldásának. Közölte: bízik abban, hogy a NAÜ képes felügyelni a vitatott iráni nukleáris programról szóló egyezségben foglaltak betartását. Tájékoztatása szerint a NAÜ "külön megegyezés" keretében engedélyt kapott a Teherántól 20 kilométerrel délkeletre található parcsini katonai támaszponton történő vizsgálódásra.

Történelmi léptékű súlyos hiba az alku
Így már az izraeli miniszterelnök minősítette a történteket. Netanjahu kijelentette, lehetőségei szerint Izrael mindent elkövet, hogy megfékezze Irán nukleáris törekvéseit. Szerinte ugyanis az egyezséggel eltávolítottak számos korlátozást, aminek a feladata ennek a törekvésnek a megakadályozása lett volna. Cipi Hotoveli külügyminiszter-helyettes közleményt adott ki, amely szerint a Nyugat megadta magát a gonosz Irán által vezetett tengelyének. "Nagyon súlyosak a belátható jövőben az egyezmény következményei"- állította bírálatában Hotoveli. Irán tovább terjeszti minden irányba terrorsejtjeinek áttéteit, folytatja a Közel-Kelet lángba borítását, és a legrosszabb, hogy hatalmas lépést tesz majd a nukleáris állammá válás felé. Izrael mindent el fog követni, hogy megakadályozza a megállapodás életbe léptetését - zárta közleményét az izraeli külügyminiszterhelyettes.