kerítés;határzár;

2015-07-14 16:03:00

Kísérletezgetnek - Már csak 3 méteres lesz a kerítés

Többféle technológiával építik a magyar-szerb határon a mintakerítést, amelynek előkészítését hétfőn kezdték el - tájékoztat a távirati iroda. Harangozó: A négy méter magas kerítésből egy métert már el is loptak?

Nagy László, az alapanyagokat előkészítő BV Holding Kft. ügyvezető igazgatója kedden a helyszínen azt mondta újságíróknak, a különféle technológiákat kipróbálva azt vizsgálják, hogy melyik megépítése lesz a legalkalmasabb a teljes, 175 kilométeres szakaszon.

Tájékoztatása szerint az alapanyagokat a BV, a büntetés-végrehajtási gazdasági társaságok vállalatcsoportja állítja elő, az építést a honvédség végzi. Jelenleg a büntetés-végrehajtás a dunaújvárosi Acélszerkezet Kft. segítségével készíti elő a szükséges alapanyagokat, melyeket kedden leszállítottak a mintakerítés építésének helyszínére. Innentől kezdve a honvédség veszi át a munkát.     

A kerítés három méter magas lesz, felül és alul is pengés drót (NATO-drót) fut majd - sorolta az ügyvezető. Péntekig három verziót építenek ki 150 méteren. Az első 25 méteren fa oszlopok lesznek majd, és erre kerül a kerítés. Aztán 125 méteren fém oszlopos technológiát alkalmaznak, mely egy részén betonalap készül. Másik részén az oszlopokat cölöpverővel helyezik el. Az oszlopokat 2,5 méterenként telepítik, a határvonaltól 2,5 és 10 méter közötti sávban. 

A mintakerítés még a héten elkészül, a teljes 175 kilométert november 30-ig építik meg - tette hozzá Nagy László.

"A négy méter magas kerítésből egy métert már el is loptak?"
Tegnap a Belügyminisztérium közleményéből megtudhattuk, hogy a Honvédség három alakulata mindösszesen 43 katonával és két földmunkagéppel rendőri biztosítás mellett kezdte meg a kerítés építését a déli határon. Ma pedig az is kiderült, hogy a korábbi bejelentésekkel ellentétben nem négy, hanem csupán három méter magas kerítés épül  - írja közleményében Harangozó Tamás, a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke

A kormányzati propaganda által bemutatott erőfeszítések kétségkívül látványosak. Ugyanis az egész ország láthatja, hogy a legfontosabbnak kikiáltott kormányzati projekt megvalósítására akkora erőket sem tud megmozdítani a magyar állam, mint egy vidéki kisváros csőtörés esetén.

Kérdezzük a Belügyminisztériumot, hány rendőr biztosította a gigászi léptékű építkezést? Mi indokolta a rendőri jelenlétet? Féltek, hogy ellopják a katonákat, vagy az 50-es éveket idéző technikai eszközökért aggódtak?

Úgy tűnik, megnyugodhatnak mindazok, akik ellenzik a kerítést. A 4 méter magasra tervezett kerítésből ugyanis 1 métert feltehetően már el is loptak. Ha ilyen iramban halad az építkezés nem négy méteres, hanem négy centis kerítés lesz a határon.

Az MSZP javaslata továbbra is az, hogy a forintmilliárdokat nem haszontalan dróthálóra, hanem a bevándorlási hivatal, a rendőrség és a jelek szerint a Honvédség azonnali technikai, valamint személyi megerősítésére kell fordítani.