vasfüggöny;

2015-07-14 21:44:00

Vasfüggöny - több változatban

November 30-ig felépül a NATO kerítés a magyar-szerb határon, amely végül nem négy, csak három méter magas lesz. A vasfüggöny ellen délután húsz emberi jogi szervezet, mozgalom tiltakozott a Bazilika, majd a Parlament előtt. "Egyesek saját magukat kerítik el, nem Szerbiát". Aleksandar Vucic szerb kormányfő így reagált arra, hogy Mórahalom külterületén már épül a mintakerítés. "Aki falat épít, az magára marad odabent és magányosan tűnik el" - erre a szocialisták figyelmeztették a kormányt. Ma egyébként véget ér a nemzeti konzultáció, a kérdőívet a nyolcmillió választóból a múlt hét végéig 1,1 millióan küldték vissza.

Még a héten elkészül a mintakerítés a magyar-szerb határon. Mórahalom külterületén a katonák hétfőn 150 méternyi területet megtisztítottak a növényzettől, ebben a sávban épül a próbaszakasz, amelyről tegnap Nagy László, az alapanyagokat előkészítő BV Holding Kft. ügyvezető igazgatója az újságíróknak elmondta, az első 25 méteren fa oszlopok lesznek, és erre kerül a kerítés.

Kerítésháló az ideiglenes biztonsági határzár 150 méteres mintaszakaszának építési területén a magyar-szerb határon, Mórahalom térségében 2015. július 14-én. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Kerítésháló az ideiglenes biztonsági határzár 150 méteres mintaszakaszának építési területén a magyar-szerb határon, Mórahalom térségében 2015. július 14-én. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A következő 125 méteren fémoszlopos technológiát alkalmaznak, mely egy részén betonalap készül, másik részén az oszlopokat cölöpverővel helyezik el. Arról, ki dönti el, hogy végül milyen lesz a határzár, az igazgató nem beszélt. Viszont kiderült, hogy a november 30-ig megépülő határzár nem négy, hanem három méter magas lesz, felül és alul is pengés NATO-drót fut majd, a pengék pedig Szerbia felé fognak nézni. A vasfüggönyhöz szükséges alapanyagokat a büntetés-végrehajtási gazdasági társaságok vállalatcsoportja állítja elő, az építést a honvédség végzi.

"Egyesek saját magukat kerítik el, nem Szerbiát". Aleksandar Vucic szerb kormányfő így reagált kedden arra, hogy hétfőn elkezdődött az ideiglenes kerítés építése. A politikus a szerbiai közszolgálatai televízió beszámolója szerint kiemelte, hogy országa illően viselkedik ebben a helyzetben, és nem szeretne rontani a kapcsolatokon. Ennek ellenére azt is közölte, "mindenki csak a saját lépései miatt szégyenkezhet, másokéi miatt nem". Vucic július elsején Budapesten azt fejtegette, nem örül a kerítésnek, ám mert a közös kormányülésen elmagyarázták, hogy nem Szerbia miatt emel vasfüggönyt Magyarország, ez a két ország baráti kapcsolatát nem rontja meg. Később, amikor a szerb kormányfő Angela Merkel német kancellárral találkozott azt mondta, megpróbálta lebeszélni Orbán Viktort a kerítésről, de nem járt sikerrel, pedig a falak építése "nem jelent megoldást".

Az MSZP felszólította a kormányt, hogy azonnal állítsa le a déli határzár munkálatait. Kunhalmi Ágnes szerint a Fidesz-kormány megkezdte a vasfüggöny újraépítését, amivel Orbán "egyedülálló kört zárt be a demokratikus Európa történetében". A szocialisták fővárosi elnöke emlékeztetett, hogy a miniszterelnök 1989-ben maga is felszólalt az "akkori magyar határra falat kényszerítő szovjet hatalom ellen, ma pedig ő épít újra az ország határára falat". Soha nem gondoltuk volna, hogy a "Trianonban rajzolt magyar határra épp Orbán Viktor építtet majd kerítést politikai haszonszerzés érdekében" - fogalmazott Kunhalmi. Kifejtette, hogy a magyarok kétharmada szerint a fal nem old meg semmit, "csak néhány tanácsadói Gucci-táska és bizonytalan eredetű ingatlan árnyékában tűnik a választók átverésére alkalmas eszköznek". Arra figyelmeztetett, "aki falat épít, az magára marad odabent és magányosan tűnik el". Kunhalmi ma bejelenti, hogy pártja logisztikai központként megnyitja Jókai utcai székházát a menekülteket támogató civilek előtt. (Az épületben teljes a közüzemi szolgáltatás.)

Magyar embercsempészeket fogtak
Drogos magyar embercsempészt fogtak el a rendőrök Szeged-Kiskundorozsmán, a 42 éves férfi autójával tíz határsértőt szállított - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Jászai Linda elmondta, hogy K. Pál ellen jogellenes tartózkodás elősegítése, kábítószer birtoklása, valamint járművezetés bódult állapotban vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Hétfőn éjjel Tatárszentgyörgyön is elfogtak egy 35 éves helyi lakost, akinek autójában 11 szír állampolgár utazott. A gyanúsított személyenként 400 euróért szállította volna őket Ausztrián keresztül Németországba. K. Sándor ellen szintén elindult a nyomozás.

Felmérhetetlen hatással jár Európára, ha nem találnak közös választ a menekültkérdésre. Erről Szijjártó Péter beszélt tegnap a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) társadalomtudományi karának diplomaosztóján. A külgazdasági és külügyminiszter szerint nagy és gyors változások történtek az elmúlt néhány évben, ma már háború van Európában, Magyarország közvetlen szomszédságában. Ami a Közel-Keleten történik, annak közvetlen hatása van a kontinensre, Európa komoly fenyegetettségben él, hiszen "a világ legbrutálisabb terrorszervezete most már a kontinensünk ajtaján kopogtat". Rostoványi Zsolt rektor érthetőnek nevezte, hogy kerítés épül a magyar-szerb határon, de a hallgatókat arra biztatta, hogy "próbáljanak minél kevesebb falat és minél több hidat építeni".

Bővül a menekültügyi központ
Bővül az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) budapesti szolgáltatóközpontja. A kormány június 21-én döntött a bővítésről, ennek értelmében a központ a Duna Towerbe költözik, ahol a jelenleginél 3300 négyzetméterrel nagyobb terület áll a rendelkezésükre. Ezt tegnap Mikola István, a külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára jelentette be. A budapesti központba, ahol elsősorban pénzügyi, számviteli, informatikai feladatokat végeznek, de oktatással és képzéssel is foglalkoznak, jelenleg 230-an dolgoznak, a tervek szerint újabb 150-200 embert vesznek fel, és a megállapodás szerint az új munkatársak jelentős része magyar lesz. A működési feltételeinek biztosítása évente 337 millió forintba kerül, ennek egy részét Magyarország "le tudja írni" a UNHCR működéséhez nyújtott hozzájárulásból.

Ez az invázió a mainál akár sokkal nagyobb is lehet, ezért most kell lépni, addig, amíg egyáltalán lehetőség van a hullám feltartóztatására - fogalmazott az illegális bevándorlásról szólva Kövér László a PestiSrácok.hu portálnak adott interjúban. A házelnök szerint e migráció fedésében olyan terroristák jöhetnek be Európába, akik "a következő évtizedeket a rettegés korszakává tehetik". Magyarországon a magyar emberek szabadsága és biztonságérzete a fontos, és "csak azután jöhetnek mások - na nem jogai, hanem - kérései" - fogalmazott. Kövér ezúttal is bírálta a baloldalt, amiért szerinte "internacionalista szövetségesei iránti megfelelési vágytól eltelve" - a migránsok pártjára áll.

Ma egyébként véget ér a bevándorlást és a terrorizmus összemosó nemzeti konzultáció. Az Orbán által jegyzett levelet és kérdőívet nyolcmillió választónak kézbesítették, de a múlt hét végéig az ívet csak 1,1 millióan küldték vissza, pedig az eredetileg július 1-jéig hirdetett akciót két héttel meghosszabbították. Jórészt azok válaszoltak, akik szigorúbb menekültügyi szabályokat akarnak.

Vers a migránsokért
Szabadverset közölt Facebook-oldalán Alföldi Róbert, amelyben a Magyarországon kialakult menekülthelyzetről fejti ki a véleményét. A poszt végén adománygyűjtő akcióra hívja fel a figyelmet a színész-rendező, amely keretében a Debreceni Menekülttábort és a Fóti Kísérő Nélküli Kiskorúak Gyermekotthonát lehet támogatni. Az "Épül a kerítés" fenyegetésről és szolidaritásról szól. Alföldi azt kérdezi: "Ugye az én hazám érti mi történik?" és állítja, Magyarországon érző, értő emberek élnek.