MSZP;Vona Gábor;Kövér László;

Nyílt levél Kövér Lászlóhoz és Vona Gáborhoz

A Magyar Szocialista Párt közleménye.

A 2015. július 06-ai ülésnapon Novák Előd a Parlamentben a következőket mondta: „Államtitkár úr, számunkra igenis nem mindegy, hogy a Kárpát-medencét magyarok fogják belakni, vagy a 13, a törvény által is nemzetiségként, kisebbségként nyilvántartott cigányság, németség, ukránság, románság vagy esetleg a koszovói albánok, azok, akik elárasztanak minket, hiszen többen érkeznek már a bevándorlók hazánkba, mint ahány gyermek születik és azt gondoljuk, hogy igenis ezzel szembe kell nézni, és nem mindegy, hogy magyarok fogják-e belakni a Kárpát-medencét.”

Magyarországon élő német nemzetiségiként visszautasítom, hogy ilyen kirekesztő, gyűlöletkeltő szavak elhangozhatnak a Parlament falai között és ezek után önök csak hallgatnak. Én nem tudom ezt tenni. Mivel 10 nap alatt nem léptek az ügyben, nyílt levélben hívom fel figyelmüket a történtekre.

Még Novák Elődnek is értenie kell, hogy a Magyarországon kisebbségként élő, nemzetiségi emberek ezt az országot tekintik az otthonuknak. Nekem Magyarország az otthonom, magyar az anyanyelvem és svábnak tartom magam. Magyarország és a Kárpát-medence éppen azért ilyen gyönyörű és színes, mert mindenféle nemzetiség lakja, gyarapítja, formálja.

Felszólítom Kövér László házelnököt és Vona Gábort a Jobbik elnök-frakcióvezetőjét, hogy nyilvánítsanak véleményt az ügyben! Önök számára elfogadhatóak a Jobbik országgyűlési képviselőjének kijelentései? Amennyiben nem, akkor határolódjanak el Novák Elődtől és tegyék meg a megfelelő lépéseket!

Heringes Anita
országgyűlési képviselő