Bulvár;Rékasi Károly;

2015-07-17 09:58:00

Friss hírek Rékasi állapotáról

A színész június közepén szenvedett súlyos balesetet motorjával, és úgy tűnik, jó fizikumának és hihetetlen akaraterejének köszönhetően nagyon szépen gyógyul - írja a Blikk. 

A boka-, medence- és combcsonttörést szenvedett Rékasi a múlt héten már megkezdte a sérült testrészek terhelését. Járókerettel lábra állt, valamint mankózik is, és gyakran megpróbál nélkülük járkálni.

– Rékasi szerencsére korát meghazudtolóan jó formában volt a balesete előtt. A folyamatos edzések pedig, úgy tűnik, most igazán a hasznára válnak, állapota ugyanis rohamos javulást mutat. Ő maga is nagyon sokat dolgozik ezen, ugyanis egyre gyakrabban kel ki az ágyból, sétálgat, és erőlteti a felépülést. Persze csak a megengedett kereteken belül – mondta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő közeli ismerős.

- Egyelőre nem biztos, de ha a gyógyulás ilyen mértékű lesz, a jövő héten haza is engedik Rékasit a kórházból – tette hozzá az informátor.

A teljes cikket itt olvashatja.