Sírrongálás a miskolci temetőben

Sírokat rongáltak meg Miskolc egyik református temetőjében ezen a héten, a rendőrség nyomoz az ügyben.

Balajthy József, a miskolci felsővárosi református egyházközség lelkipásztora azt mondta: huszonöt sírt, síremléket rongáltak meg, döntöttek le ismeretlenek a törkölyösi temetőben.

Korábban is előfordultak már kisebb rongálások, de ilyen mérvű vandalizmusra még nem volt példa - tette hozzá.

Az egyházközség tulajdonában lévő temető nincs körbekerítve, oda lényegében bárki bármikor bemehet.

Szabó-Berdár Csilla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt közölte: a rendőrség rongálás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz.

Szerző

Megrázó felvételek a a lelőtt maláj gépről - Videó!

Publikálás dátuma
2015.07.17. 13:02
Megemlékezés az 1 éves évfordulón Fotó: Stefan Postles/Getty Images
Megrázó videofelvételek jelentek meg pénteken az ausztrál sajtóban arról a kelet-ukrajnai helyszínről, ahol a malajziai légitársaság MH17-es járata pontosan egy évvel korábban, 2014. július 17-én lezuhant - írja az atv.hu.

A repülőgép a Moszkva-barát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területen, feltehetően rakétatalálat következtében zuhant le. A szerencsétlenséget senki sem élte túl, 298-an haltak meg. Ukrajna és Oroszország kölcsönösen egymásra hárítja a felelősséget a tragédiáért.
    
A videót közzétevő ausztrál napilap, a The Daily Telegraph azt állította, hogy az a szakadárok donyecki támaszpontjáról került ki, és csupán ezen a héten jutott az újság birtokába. A felvételeket a szeparatisták készítették nem sokkal a katasztrófa után.

Az AFP francia hírügynökség szerint a felvételeken a repülőgép roncsainál fegyveresek láthatók katonai gyakorlóruhában, amint kinyitják az utasok csomagjait, és ami benne van, a földre szórják.

A Hszinhua kínai hírügynökség beszámolója szerint a katonák megdöbbentek azon, hogy nem egy katonai repülőgép, hanem egy polgári utasszállító füstölgő roncsait látják. A The Daily Telegraph szerint a felvételen az egyik férfi az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság (DNR) személyazonosító kártyáját viselte a nyakában.
    
A felvételen holttestmaradványokat nem látni, helyüket csak homályos foltok érzékeltették.
    
Julie Bishop ausztrál külügyminiszter pénteken úgy nyilatkozott, hogy émelyítő a látvány, amelyet a felvételeken örökítettek meg. Hangoztatta, hogy nem tudja megerősíteni a videó hitelességét, ugyanakkor aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az éppen egy évvel a történtek után jelent meg. Hozzátette: a felvétel arra utal, hogy nem baleset történt, hanem szándékos kegyetlenség.