A Vida-játszma

A tegnapi nappal tehát véget ért. Mármint a címben jelzett játszma, az adóhatóság eddigi elnökének Canossa-járása. A hír szerint a NAV-vezető már két hónappal ezelőtt beadta le-, vagy felmondását, amelyről persze maga Vida is hallgatott, de a kormány emberei sem nyilatkoztak. Illetve, ez így nem pontos, hiszen éppen hogy nyilatkoztak, amitől még rejtélyesebb a történet, illetve még inkább megfelel a mai hatalom stílusának. Hiszen emlékezzünk: előbb Varga Mihály, majd utóbb Lázár János fejtette ki, hogy változások lesznek az adóhatóságnál, az előbbi a bizalomvesztést is megemlítette Vida Ildikó kapcsán, az utóbbi pedig az adózás új struktúráját emelte ki. Viszont egyikőjük sem tartotta fontosnak megemlíteni, hogy amúgy nyitott kapukat döngetnek, hiszen a Vida fel/lemondása már a kezükben van. Vajon miért hallgatták el ezt az apró információt? Miért gondolták úgy, hogy megint nyugodtan becsaphatják az embereket? Miért érzi ez a hatalom fölhatalmazva magát arra, hogy azt mondjon, amit akar, úgy manipuláljon, ahogy akar; ha úri kedve úgy diktálja, ne válaszoljon a kérdésekre, vagy pedig pökhendi, nagyképű válaszokat adjon, vagy egész egyszerűen hazudjon?

Igen, azt mondják, ha egy kormány nem érzi a nyakán akár az "ellenzék hideg leheletét", akár az erős civil társadalom kontrollját, nos, az egyre inkább válik gátlástalanná, egyre többet enged meg magának, egyre inkább hiszi el önmagáról, hogy csalhatatlan, pótolhatatlan, omnipotens. Márpedig ez a diagnózis pontosan illik az Orbán-kormányra és feltehetően azért, mert valóban nem kell tartania sem az ellenzékétől, sem a civilektől. Igazában csak önmagától kellene, illetve a belső háborúk kirobbanásától, ezeket azonban az új erőre kapott Orbán képes kezelni.

A Vida-ügy is nagyjából erről szól; Orbán hatalmi játszmájáról, egyfelől a leszámolásról, a Simicska-birodalom teljes romba döntéséről, amelynek végén maga Simicska is áldozattá válik. Pedig sokáig azt hittük: az üzletembernek az adóhivatal, illetve annak vezetője olyan bástyát jelent, amely érinthetetlenné teszi őt magát, hisz Vida olyan titkok tudója (lehet), amelyek kiderülte mélyen kompromittálná magát a kormányfőt is. Mégpedig olyan mélyen, hogy abba bele is bukna. (Hányszor, de hányszor írtam le az elmúlt háromnegyed évben, hogy az Orbán-rendszer végnapjaihoz közeledik; az internetadótól kezdve az a fölösleges útdíj bevezetésén át, a vasárnapi boltbezárásokig, hogy csak néhány ügyet említsek az amerikai, Vida Ildikót érintő korrupciós botrányon kívül, ám egyiknek sem lett igazán súlyos következménye, mint ahogy a Quaestor-lopás, 150 milliárd eltűnése is immár lehullott a semmibe…)

A magyar kormányfő, úgy tűnik, nem tart attól, hogy bárki képes őt lebuktatni. Azt is mondhatnám persze, hogy azért nem, mert nincs is miért, de ezt azért nem írom le, mert nem akarom magam kinevettetni. Vagyis tényleg megbukott az az okoskodás, amely védetté nyilvánított bárkit a kezében lévő papírok okán, amiből az is következik, hogy a miniszterelnök nem a félelem okán tartotta pozíciójában a NAV elnökasszonyát, nem azért vívta meg a maga harcát az amerikai kormánnyal, mert rá nézve kínos dolgok is kiderülhettek volna, ha nem védi meg Vidát, hanem mert Orbán nem viseli a vesztes játszmákat. Vagyis akkor, amikor minden vezetéselméleti logika alapján meneszteni kellett volna Vida Ildikót, és a Simicskával folytatott háborúja - amely persze akkor még inkább a színfalak mögött zajlott - is ezt indokolta volna, ő fontosabbnak tartotta az amerikaiakkal vívott presztízsharc sikeres megvívását; tudta, hogy Simicska legyűrésére még bőven lesz ideje.

És mire ez az idő eljön, Vida bőven a zsebében lesz.

Ott is van.

Tessék csak elolvasni az elnöknő "búcsúlevelét"; csupa hamis hang, csupa hamis állítás. Az írás, lényege szerint arról szól, hogy Vida nem kapta meg a kormánytól a megfelelő védelmet az őt ért támadások idején, illetve arról, hogy olyan szakmai átalakításokról szerzett tudomást, amelyekkel nem ért, nem érthet egyet, így aztán kénytelen otthagyni posztját, még akkor is, ha Orbán az ellenkezőjére akarta őt rávenni.

Elképzelem a jelentet, amint Orbán győzködi a NAV-elnököt: maradjon a helyén, ám az minden érvet visszautasít, hajthatatlan… De Orbán annyira szeretné, ha továbbra is Vida maradna az elnök, hogy nem hozza nyilvánosságra a május 20-i bejelentést, sőt, munkatársainak is megtiltja, hogy beszéljenek róla. (Varga még egy tegnapi interjúban is hitet tesz Vida mellett…)

Dobjuk félre gyorsan ezt a nevetséges teóriát és rögzítsük gyorsan: Simicska Lajos újabb pofont kapott. Látszólag ugye nem Orbán Viktortól, hiszen az összes Simicskát ért ütés mástól érkezik, a miniszterelnöknek mintha semmi köze nem lenne a történésekhez. De mindannyian tudjuk, minden tőle származik, minden tőle függ. Lassan közeledünk a végponthoz, amikor magát a vállalkozót is térdre kényszeríti hajdan volt barátja. Hiszen tudjuk: ez a cél. Simicska gecizése és ügynökvádja éppen elegendő ok arra Orbánnak, hogy leradírozza őt a térképről. Ezt azonban türelmesen, és a teljes államapparátus, jogrendszer bevetésével teszi. Ahogy felépítette iskolatársát, barátját, úgy is bontja őt. Volt idő, amikor azt hittem, Orbán nem nyerheti meg ezt a csatát. Ma már nem hiszem.

Az egész ügyben csak az bosszant engem, hogyan is tehették a végén számomra szimpatikussá Vida Ildikót…