Áder János;kormánygép;

Kormánygép kell

Hat hét leforgása alatt négy külföldi útra nettó 62 és fél millióért utazott repülőgéppel Áder János köztársasági elnök – közölte a Bors. Két utat bérelt géppel tett meg. Portugáliába tizenhárman 15 és fél millióért utaztak. Menetrend szerinti járattal, első osztályon ez legfeljebb 3 millió forint. Törökországba 23 fő 12 millióért. (Rendes járat első osztályon 5 millió.)

Az újságcikkre az MTVA híradója úgy reagált, hogy az itt jegyzett információkat nem is említette. Ellenben papírzsebkendők hullottak ki a képernyőből, olyan könnyfacsaró riport következett. Szinte egész Európában Magyarország az egyetlen, melynek nincsen kormánygépe illetve elnöki különgépe – így a felvezetés. Bezzeg Merkelnek, Putyinnak, Obamának, de még a szlovákoknak is van. Áder szégyenszemre egy 40 éves AN 26-os szovjet kávédarálóval kénytelen menni. (Pontosabb így: az elnök nem odamegy, hanem megérkezik.) A riportból azt is megtudjuk, hogy az egész csotrogány komplett életveszély, hiszen a műszereket 1969-ben tervezték, a pilótáknak pontosan ismerniük kell minden típushibát, nehogy probléma fordulhasson elő. Az egész anyagból sütött, hogy kérem szépen, Ádert külföldi kollégái kiröhögik - természetesen csakis a repülőgép miatt. Egy portál ezzel kapcsolatban megjegyezte: elképesztő, hogy a köztársasági elnök és kísérete nem a legbiztonságosabb eszközzel utazik külföldre, miközben arra is van lehetőség, hogy repülőjegyet vegyenek.

Orbán is szereti a magángépet, de neki valahogy rendre közös útjai vannak Csányival, így ez nem okoz különös gondot. (Habár ahogyan ingyen ebéd nincsen, úgy ingyen beszállókártya sem.)

Nem lepne meg, ha az egész repülőgép-mizéria tudatos kiszivárogtatás lenne, hogy indokát adják, miért is kell végre kormánygépet vásárolni.