Demján alapítványától sikkasztott az egyesület-vezető

Jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt az Értetek Karitatív Egyesület elnöke és ügyvéd foglalkozású férje ellen a Nyírbátori Járási Ügyészség - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője kedden.

Zsíros Zsolt főügyész elmondta: a vádirat lényege szerint az elsőrendű vádlott, az egyesület elnöke - ügyvédként dolgozó házastársa segítségével - a Demján Sándor Alapítványtól a nyírbátori kistérségben élő hátrányos helyzetű gyermekek megsegítése érdekében átvett pénzösszegekből 2009-től 2013-ig rendszeresen ezer forinttól ötszázezer forintig terjedő összegeket tulajdonított el és fordított a saját céljaira.

A bűncselekmény leplezésére az egyesület elnöke a hiány összegéről minden évben valótlan ügyvédi letéti megállapodásokat kötött a férjével. Az elsőrendű vádlott - a másodrendű közreműködésével - összesen több mint 36,6 millió forintot tulajdonított el, amelyből a nyomozás befejezéséig 7 millió forintot megtérített - ismertette a főügyész.

Zsíros Zsolt megjegyezte, az elsőrendű vádlott a szervezet törvényességi ellenőrzése során valótlan tartalmú jegyzőkönyvekkel próbálta igazolni az egyesület törvényes működését az ügyészségen. Az ügyészség mindkét vádlott esetében börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Szerző

Vida Ildikót hintába ültették - Fotó!

Publikálás dátuma
2015.07.21. 12:09
Forrás: RTL Klub/rtl.hu
Az RTL Klub egyik nézője kapta lencsevégre azt a pillanatot, amint Vida Ildikó, a NAV azóta már lemondott elnöke május elsején körhintázott a majálison. Íme a kép, amin a sokat rejtőzködő Vida élvezi a körhintázás örömeit.

Korábban írtuk: Hétfőtől nem Vida Ildikó a NAV elnöke, tegnap szivárgott ki ugyanis a búcsúlevele.  Az adóhatóság vezetője már két hónapja benyújtotta lemondását, de egészen mostanáig a hírt nem hozták nyilvánosságra. Vida két hónapja mondott le Orbán Viktornál, aki állítólag marasztalta, utódlásáról pedig majd csak később gondoskodik. Kérdés, a kormányfő és beosztottjai miért nem érzik feladatuknak, hogy beszámoljanak az adófizető állampolgároknak egy közfeladatot ellátó szerv vezetőjének lemondásáról.

Vida lemondólevelében bírálta az adóhatóság átalakítására vonatkozó kormányzati terveket, és az őt ért támadások kapcsán tanúsított kormányzati hozzáállást. A volt elnökről tavaly ősszel derült ki, hogy korrupció gyanúja miatt kitiltották az Egyesült Államokból. Az ellenzék szerint Orbán Viktornak már akkor menesztenie kellett volna. A helyét egyelőre a NAV egyik alelnöke, Varga Árpád veszi át - írja az RTL Klub.

Szerző
Témák
Vida Ildikó NAV

Kiderült, mikortól utazhatunk a 3-as metró új kocsijain

Publikálás dátuma
2015.07.21. 10:04
FOTÓ: Népszava
A tervek szerint jövő év végén állhatnak forgalomba az első felújított kocsik a 3-as metró vonalán - jelentette ki a BKV elnök-vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

A prototípus ősszel készül el, és amennyiben sikeres vizsgát tesz, megkezdődhet a felújítás; ennek befejezése után 25 évig működnek majd a rekonstrukción átesett szerelvények - közölte Bolla Tibor. A cégvezető elmondta: a 37 kocsi, kívül-belül megújul. Kicserélik az ablakokat, az üléseket, modern szellőzést szerelnek be, és csendesebb lesz a hajtás is. A többi között a fékezés energiáját visszanyerő rendszert építenek be - tette hozzá.

Arról is szólt: egyelőre nem írták alá a szerződést a tendernyertes orosz gyártóval, mert a másik pályázó megtámadta a közbeszerzést. Ebben a helyzetben moratórium lépett életbe a kontraktus megkötésére; ez addig áll fenn, amíg a közbeszerzési hatóság a panasz nyomán lefolytatja a szükséges eljárást, illetve felmentést ad a moratórium alól - mondta Bolla Tibor.

Szerző
Témák
3-as metró