Politikai pedofília

A II. János Pál pápa bizalmasai közé tartozó Josef Wesolowski volt nuncius ellen a Vatikánban eljárást indítottak pedofília és gyermekpornográfia vádjával, előtte pedig kizárták a papi rendből. A pannonhalmi bencés gimnáziumban kirobbant botrány kapcsán Várszegi Asztrik főapát ezzel szemben „oktalan támadásokat” emlegetett, illetve bocsánatot kért „azért, hogy mi keresztények ilyenek is vagyunk.” Időközben a diákjait bántalmazó szerzetes-tanár ügyében eljáró hatóság elévülés miatt megszüntette az eljárást. Az érintett pap jelenleg külföldön él, és Ferenc pápától kérte egyházi státuszából való felmentését. Kérdés, hogy a bántalmazások nyomait egész életükben magukon viselő áldozatok számára mindez elégtételt jelent-e.

Jómagam számtalan esetben tanúja voltam annak, hová vezet, hogy a katolikus egyház hivatalosan megbélyegzi az azonos neműek közötti szerelmet. A magukat kereszténynek valló homoszexuális fiatalok nem csekély hányada a cölibátusba menekül, mert másságát nem meri nyilvánosan vállalni az egyházi ideológia ellenében. Természetesen vágyai később is megmaradnak, s óriási a kísértés, hogy az érintett idővel hívei között próbáljon magának partnert keresni. Tapasztalatom szerint a meleg papok egyházi felettesei sokszor pontosan tisztában vannak alárendeltjeik hajlamaival, de a hazánkban tapasztalható vészes paphiány miatt hallgatólagosan tudomásul veszik a jelenséget.

E sorok írója csaknem két évtizedet töltött el laikusként a katolikus egyház ásatag építményének falai között, és maga is azt vallja, hogy egy politikai napilap nem lehet teológiai, valamint egyházjogi kérdések eldöntésének fóruma. Csakhogy a hivatásos papságnak sajnálatosan a reformáció által sem megkérdőjelezett intézménye nem csupán a pedofíliának lehet a melegágya. Constantinus nevezetes rendelete óta a maga sajátos érdekeit képviselő klérus folyamatosan a mindenkori államhatalommal való együttműködésre törekszik. Olyannyira, hogy még az egykori keleti blokk deklaráltan ateista és gyakorlatukat tekintve egyházüldöző rendszereivel is kiegyezett. Sokat mesélhetne erről a haláláig lényegében kiközösítettként élő Bulányi György. Annál pedig mi sem természetesebb, mint hogy a Horthy-korszak feltámasztására törekvő, magát „nemzeti-keresztényként” meghatározó Orbán-rezsimet esetenként a keresztényi tanítások ellenében is támogatja a történelmi egyházak papsága.

Trón és oltár szövetsége mindannyiunk érdeklődésére számot tartó közügy. Hogyne lenne az, amikor a klérus meggyőzés útján történő térítés helyett állami eszközökkel próbálja ránk kényszeríteni a maga értékrendjét? Hovatovább beférkőzik magánéletünkbe is. Meg akarja mondani nekünk, a hét mely napján szabad vásárolnunk. Kötelező tantárggyá tett hit- és erkölcstan címén lényegében tudománytalan és túlhaladott eszmékkel mérgezi gyermekeink lelkét. Mindeközben cinkos hallgatásával szentesíti a rezsim megkérdőjelezhető intézkedéseit. Kósza hírek már arról is érkeznek, hogy a déli határra felhúzandó vaskerítést papok fogják felszentelni.

A társadalom ily módon történő megrontását én csak politikai pedofíliaként tudom értelmezni.