hulladék;Móricz Zsigmond körtér;

Könyvautomata és új könyvesbolt nyílt

Könyvautomatából is vásárolhatunk mától szépirodalmat, krimiket, mesekönyveket, zenei cd-ket. Egyelőre csak az Uzsoki utcai kórház bejáratánál, de Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó Zrt. elnök vezérigazgatója ígérete szerint az egy hónapos "próbaüzeme" után több közösségi helyszínen is megjelenhetnek az automaták. A kiadó vezetője a Móricz Zsigmond körtéren a tér névadójáról elnevezett könyvesbolt megnyitóján beszélt erről a Magyarországon eleddig egyedül álló kezdeményezésről.

Az eseményt délelőtt 11 órára hirdették meg, de már jóval korábban egyre többen gyülekeztek a Móricz Zsigmond könyvesboltnál. Nem kellett sokat várniuk, mert a kánikulára tekintettel az ajtók jóval a kezdés előtt megnyíltak. A légkondicionált, két szintes bolt pillanatok alatt zsúfolásig megtelt. Békési Attila mandolinművész rövid fellépését követően Kocsis András Sándor köszöntötte a vendégeket. Rögtön két jó hírrel kezdte: szombat délutánig minden kötet 30 százalékos kedvezménnyel kapható, a boltnak helyet adó Újbuda polgárai pedig alanyi jogon július 27-től 11 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak. Stílszerűen, minden vevő, a könyvek értékétől függetlenül Móricz Zsigmond Sárarany című kötetét veheti át ajándékként. A könyvautomatából 24 cím közül lehet választani, s rendszeresen frissítik majd a kínálatot.

A kiadó vezetője elmondta, pezsgő kulturális életet és nagyon sok dedikálást szeretnének szervezni a zrt. negyedik könyvesboltjában.

Spiró György író elmondta, hogy az új bolt helyén korábban is könyvesbolt működött, nagyon fontos, hogy ezt a funkciót sikerült megőrizni. A könyvesboltok és a könyvtárak is egy fantasztikus infrastruktúra részei, amely évezredek óta tartósan és megbízhatóan őrizte meg az emberi tudást.

Mostanában divat könyvesboltokat és könyvtárakat bezárni, a könyveket kidobni, ezért egy új könyvesbolt megnyitása azt jelenti, hogy még nincs minden veszve - hangsúlyozta Spiró György, aki rövid köszöntője után dedikálta legújabb kötetét a Diavolinát a kígyózó sorokban várakozó olvasóinak. A megnyitón megjelent Bitó László, Horváth Péter és Tömpe István is, akik szintén dedikálták kötetüket.

Kocsis András Sándor a Népszavának elmondta, ez a kiadócsoport negyedik könyvesboltja. A kiadó elnök-vezérigazgatója megjegyezte, a könyvszakma "orrnehéz", vagyis forgalmának 38-40 százaléka november-decemberre összpontosul. Az utóbbi időben jelentős kiadók és kereskedő cégek mentek tönkre. Ebben a helyzetben nagyon óvatosan, jó koncepcióval, jó profillal és megfelelő szolgáltatási háttérrel érdemes terjeszkedni. Meg kell teremteni a pénzügyi, finansztrozási hátterét az egész éves sikeres működésnek - jegyezte meg Kocsis András Sándor. Az 5 kiadót magába foglaló Kossuth Kiadó-csoport erőssége egyebek mellett a 72 ezer törzsvásárló. Bevezették a katalógus és callcenter rendszert is, s a vevőszolgálati háttere az új boltba került.