MSZP;

2015-07-22 13:31:00

MSZP: így áll bosszút a kormány a magánnyugdíjpénztárasokon

Az MSZP szerint a kormány hibájából nem tudnak a magánnyugdíjpénztárak a nyugdíjkorhatárt elért tagjaiknak járadékot fizetni.

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a hatályos szabályok alapján lehetetlen járadékot fizetni. Úgy értékelt, a kormány ezzel bosszút áll a magánnyugdíjpénztárban maradt embereken, szándékosan gátolja a járadékszolgáltatási kormányrendelet megszületését. 

"Ez nem más, mint jogszabályi eszközökkel történő útonállás" - fogalmazott, és felszólította a kormányt, hogy ne blokkolja tovább a kifizetéseket. Az ellenzéki politikus kérdésre elmondta, 62 ezer tagja maradt a magánnyugdíjpénztáraknak, és most már tucatjával vannak olyan emberek, akik betöltötték a nyugdíjkorhatárt és járadékot kellene fizetni nekik. Van olyan jogosult, akinek 2013 második felében már kellett volna járadékot fizetni - mondta.

Korózs Lajos ismertetése szerint a pénztárak az ügyben az őket felügyelő Magyar Nemzeti Bankhoz fordultak, míg ő maga írásbeli kérdést tett fel Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek.