NAV;üresedés;

2015-07-25 07:07:00

7-en a 7-ről

Üresedés van az adóhivatal élén. Nem vállalná?

Arató András, Klubrádió

Magyarországon rengeteg az üresedés az államapparátusban. Ráadásul úgy, hogy az állások be vannak töltve.

Avar János, újságíró

Vállalnám én, ha merném, hiszen nagy a csábítás belepillantani a mi egészen eredeti tőkefelhalmozásunk kulisszatitkaiba. Ámde sajna nem vagyok hazardírozó típus, s ha úgy járnék el, ahogyan az eddigiek, akkor kockáztatnám, hogy kitiltanak Amerikából, ha pedig úgy, ahogyan (e hasábok olvasóinak túlnyomó többségével együtt) szeretném, akkor meg azt kockáztatnám, hogy – képletesen – kitiltanának Magyarországról, de netán még a világból is, ha értik, mire gondolok.

Bolgár György, rádiós újságíró

Dehogynem. A miniszterelnök úr már biztosított is arról, hogy bizalma töretlen velem szemben: nem vagyok kitiltva Amerikából, és őt különösen megnyugtatja, hogy még életemben nem találkoztam Simicska Lajossal. Annak meg kifejezetten örül, hogy nem értek az adóügyekhez: mint mondta, ez a kormány kifejezetten ragaszkodik az ilyen unortodoxiához. Szóval igent mondtam, de egyelőre maradjon titokban, nehogy kitiltsanak a Klubrádióból.

Farkasházy Tivadar, Hócipő

Inkább egy Tiziano eladója lennék, amely bár védett, s így nem lehet külföldre vinni, de tán itthon is ad érte valaki 300 milliót. Persze árverésen kívül is jöhet vevő, mondjuk egy jegybank, amelynek vezetője szerint a nyereségük nem közpénz. Csak a veszteségük. Ő akár 460 milliót is ad érte, vagy hozzáír még egy nullát. B tervként 200 erdélyi fejedelmi tallér gazdája lennék, hátha megveszi egymilliárdért, elvégre Orbán is azt hiszi magáról, hogy ő az utolsó erdélyi fejedelem.

Horváth István, hírlapíró

Csak tolmáccsal.

Horváth Zoltán, újságíró

Önök állandóan provokálnak a kérdéseikkel. Az adóhivatal vezetéséhez - mint láthattuk - különleges képességekre és tudásra van szükség. Ezért most inkább nem is válaszolok. Nehogy később valamelyikünknek baja legyen belőle.

Veress Jenő, a Népszava főmunkatársa

I do not understand what you are asking. I want an interpreter. Tudtommal semmi törvénytelenséget nem követtem még el, ilyen priusszal is jelentkezhetnék? Eh, csak talál a kormány erre a posztra is egy Habsburgot. Esetleg még szóba jöhet Rejtő Jenő kitűnő hőse, Senki Alfonz, akiről csak annyit, hogy a világ valamennyi államából örök időkre kiutasították, és így már régóta csak a legnagyobb titokban tartózkodhatott a Földön. Főként éjszaka. (Amikor a napelem is aluszik.)