Bóta Gábor;

Jézus Krisztus szupersztár;Győri Nemzeti Színház;Forgács Péter;Margitszigeti Szabadtéri Színpad;Andrew Lloyd Webber;Sándor Péter;

2015-07-27 07:45:00

Az árulás természetrajza

Színes, szélesvásznú, látványos produkciónak is nevezhető, ahogy ez valaha filmen is így volt, a Jézus Krisztus szupersztár előadása a Győri Nemzeti Színház produkciójában, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon való vendégjátékon. Júdás szemszögéből láthatjuk Jézus utolsó napjait.

Júdás fölöttébb nyughatatlan, izgága fickó a Győri Nemzeti Színház Jézus Krisztus szupersztár előadásában, Sándor Péter alakításában, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartott vendégjátékon. Első ránézésre tán olyan, mint egy bőrszerkós, vehemensen ugrabugráló rocker, de a fiatal színész ennél sokkal többet eljátszik, egy alapjában véve könnyeden szórakoztató, tetszetős produkcióban. Megmutatja az árulás, és az ezzel járó tudathasadás természetrajzát.

Érzékelteti azt a folyamatot, hogy egy kezdetben gerinces ember, akitől látszólag távol áll minden ármány, hogyan győzhető meg, és ezt hogy ideologizálja meg saját magának is, hogy árulójává váljon annak, aki közel áll hozzá, akit valamennyi kifogása ellenére szeret. Azt is szinte kézzel foghatóvá teszi, hogy ez milyen bűntudatáradatot indít el, olyan pusztító és kivédhetetlen lelkiismeret furdalást, ami öngyilkossághoz vezet.

Andrew Lloyd Webber mindössze 22 éves, Tim Rice 4 esztendővel idősebb volt, amikor megírták musicaljüket, ami egycsapásra híressé tette őket. Bár akadtak, akik blaszfémiát emlegettek a bibliai történet feldolgozása láttán, de azért alapjában véve Jézus utolsó napjainak feldolgozása Júdás szemszögéből nézve, fergeteges sikert aratott. Ebben a verzióban Szomor György a címszerepben valóban sztárt alakít. Rossz néven veszi, hogy Jézus ünnepelteti magát, körülrajongják, véleménye szerint ő is csak egy ember.

Szomornak nem esik nehezére, hozzászokhatott már, hogy ő általában musical főszereplő, gyakran áll középen, rendszerint körbetáncolják, és alaposan kiereszti a hangját. Most is ezt teszi, és addig, amíg sztárt formáz, tökéletesen elhiszek neki mindent. Amikor már neki is gyötrődnie, mártírhalált kell halnia, a kétséggel teli fájdalmat, végzetes kínt a dalaiba beleviszi, de játékában nem érzem ezt a pokoli gyötrődést. Kisportoltan napbarnított teste, magabiztos léptei, továbbra is a kiegyensúlyozott sztárt mutatják inkább, mint a halálra készülő ember zsigerekbe ható testi és lelki szenvedését.

Sándor Péter viszont már-már dosztojevszkiji figurát csempész a produkcióba. Egy olyan alakot, akinek csúnyán meghajlott a gerince, és ezt mind nehezebben viseli. A kezdeti skrupulusai egyre inkább elhatalmasodnak rajta, kétségeit képtelen elhessegetni magától, ezek uralják, gyilkos vírusként támadják. És hiába igyekszik védekezni, okokat találni ellenérzései, meg a pénz miatt megtett árulására, ha mások előtt akár igen, maga előtt képtelen tisztára mosni magát.

A színész annyira belemenősen játszik, hogy akár jelképesnek is tekinthető, hogy az egyik előadást sebtében meg kellett szakítani, annyira rosszul lett a nyílt színen, mert véletlenül csaknem tényleg fölakasztotta magát. Ezúttal az akasztást inkább csak imitálja, de azt nagyon is hihetővé teszi, hogy képes erre. És miközben a produkció legjobbja, ezzel a hőfokkal, az ilyen mérvű egzaltáltsággal, ki is lóg a sorból, egy lazán szórakoztató produkcióból.

Aki még kilóg, az Silló István karmester, rögtön akkora lendülettel, olyan féktelen energiával, hatalmas érzelmi amplitúdóval kezdi vezényelni a Győri Nemzeti Színház jókora zenekarát, hogy kapásból átszakít csaknem minden gátat. És olykor kemény, ütős dallamokat is előcsal belőle, már-már tragikusan operai hangzásokat, de ezek inkább csak villanások, hiszen jobbára fülbemászóan dallamos melódiákról van szó.

A Kajafást adó operaénekes, Rácz István mély hangja valamennyi szereplőén túltesz, és érzékelteti a főpap eltökéltségét aziránt, hogy Jézusnak meg kell halnia. A figura maga is moccanatlanul egy tömbből faragottan hideglelős. Nagy Balázs már közel sem játssza ennyire határozottnak Pilátust, adódnak kétségei mielőtt megkorbácsoltatja Jézust, de amikor látja, hogy a tömeg a halálát követeli, csöppet sem áll ellen, esze ágában sincs veszélyeztetni helytartói pozícióját. Mária Magdolnaként Baranyai Annamária hűségesen ragaszkodó, de azért töprengő asszony. Forgács Péter Heródese linkóci, felszínes pernahajder.

A tragédia, Krisztus kereszthalála, elháríthatatlanul bekövetkezik. Ettől még az előadás tetszetősen szórakoztató, néhány színpadi ügyetlenséget leszámítva, gördülékeny is. Forgács Péter rendezőként igazán nem akarja, hogy bármi is különösebben megülje a gyomrunkat. Érezhetően inkább színes forgatagot, fergeteges táncokat, szép hangokon megszólaló szárnyaló melódiákat, szóval szinte garantált sikert akart. És meg is csinálta. Elégedettek az arcok a hatalmas nézőtéren, hosszan tart majd a taps, és némi ováció is adódik.

A teátrum tánckara, Kováts Gergely Csanád koreográfusi intenciói szerint, pedig valóban fergeteges, a táncosok szédítő tempóban ropják, és Tordai Hajnal megfelelően látványos jelmezeket tervezett számukra. Bátonyi György díszlete is mutatós, kastélyra, templomra emlékeztető olyan alakzat, ami lényegében lépcsőfokokból épül, így a szereplők megmászhatják ezeket, vagy éppen le is ugrálhatnak róluk, fokozva a mozgalmasságot.