allergia;parlagfű;felderítés;

2015-07-28 14:05:00

Jaj, már megint! - Itt a parlagfű szezon

Megkezdődött a parlagfűvel fertőzött területek légi felderítése, amelyet idén a Belügyminisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium együttműködése alapján az Országos Rendőr-főkapitányság helikoptereivel végeznek augusztus végéig.

Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnökhelyettese  a börgöndpusztai repülőtéren tartott sajtótájékoztatón kiemelte: az évek óta tartó légi felderítéssel sikerült a gyomnövény további terjedését megakadályozni, és nem emelkedik tovább a magas pollenterhelés. Hozzátette, hogy a következő lépést a földhasználóknak kell megtenni, és el kell jutnia a lakosságnak odáig, hogy parlagfüvet látva kihúzza azt a földből.

Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető helyettese hangsúlyozta: immár öt éve hajtanak végre helikopteres felderítést, amellyel rövid idő alatt olyan területeket is elérnek, amely földi úton nem lehetséges. Hozzátette: az ország bármely megyéjében végezhetnek légi felderítést egészen augusztus 26-ig, a földi bejárás július 1-től a vegetációs időszak végéig, október végéig tart.

Elmondta, hogy az európai uniós országok közül Magyarország a legfertőzöttebb. Ukrajna, Románia és Szerbia is nagyon fertőzött, de ezek az országok kevésbé törekszenek a gyomnövény visszaszorítására, így jelentős mértékben hozzájárulnak Magyarország levegőjében a pollenkoncentráció emelkedéséhez.

Sziebert Gergely, a Fejér Megyei Kormányhivatal élelmiszer-biztonsági és földművelésügyi főosztály vezetője közölte, hogy Fejér megyében minden évben meghatározott útvonalon történik a légi felderítés. A tevékenység hatékonysága nagy, hiszen 2011 óta jelentősen csökkent a parlagfűvel borított területek száma a megyében. Elmondta, tavaly 163 eljárást indítottak mintegy 160 hektár parlagfűvel fertőzött terület miatt és 102 alkalommal, több millió forint bírságot szabtak ki.