Kísérleti év a Völgyben

Publikálás dátuma
2015.07.29 07:45
Hobo ünnepi koncertet adott a jubileum alkalmából a Gástya-árokban FOTÓ: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT
Fotó: /
A huszonötödik jubileumi fesztivál zajlik idén a Művészetek Völgyében. Ez alkalmat ad a visszatekintésre, a kezdetek felidézésére, de arra is, hogy a jelennel és nem mellesleg a Völgy jövőjével foglalkozzunk. A fesztivált egy új cég szervezi, idén találtak tehát befektetőt, új a programigazgató, de Márta István a sorozat elindítója továbbra is részt vesz a Művészetek Völgye életében.

Vannak elmaradhatatlan szereplői a Művészetek Völgyének, ilyen például Hobo, vagyis Földes László. Mások mellett ő jelenti az állandóságot. Ott volt már az első fesztiválon is 1989-ben - mint ahogy a mostani ünnepi koncertjén, a kapolcsi „Gástya árokban” felidézte -, akkor egy teherautó platóján játszottak. Elmesélte azt is, hogy a Kapolcsi Művészeti Napok, később a Művészetek Völgye kitalálója Márta István is megjelent akkor a koncerten és beszállt a Mata Hari című számba egy szintetizátorral.

Hobo szerint Márta csak ezt a dalt ismerte tőlük, később, amikor a fesztiváligazgatót szembesítettem ezzel a történettel, csak legyintett és mosolygott. Hobo ma is remek formában van, többször említette ugyan, hogy elmúlt hetven éves, de ehhez képest csaknem két órát énekelt. „Fő az, hogy ma este együtt vagyunk, aztán holnap ki tudja mi lesz” – kiáltotta. Mi, akik ott szorongtunk az erdővel körülvett tisztáson, a padokon arra gondolhattunk, hogy megállítjuk a pillanatot, nekünk ez jó, ahogy van.

Sokan beszéltek arról, hogy mi a titka a Művészetek Völgyének, hát például Hobo, az a közvetlenség, természetesség, ahogy ő létezik a színpadon. Ahogy eléri, hogy közösséggé váljon a közönsége. Nem csinál semmi különöset, játssza a dalait, néha szaval egy kis József Attilát, aztán Faludyt. Mi pedig azt érezzük, hogy összetartozunk. Még akkor is, ha a szomszéd színpadról áthallatszanak az Irie Maffia slágerének dallamai is. Hobo kivár egy kicsit, aztán folytatja. Az egyik régi dal kapcsán bemondja, hogy nem gondolta, hogy ez újra aktuális lesz, még pedig azért, mert új kerítések épülnek. Kapolcson azonban egyelőre még nincsenek kerítések, igaz, sok minden változott.

Valóban, olykor azt érezni, hogy túl sok az árus, kevés az információ, kicsit „szigetesedett” az egész, de a völgy létnek még ma is vonzó a szabadsága, csábító a patak, a rétek, az erdők. Igaz, aki csak a főutcán sétál, az ebből nem sokat tapasztal, mert ott hömpölyög a tömeg, egymást érik az árusok, még a főutcára néző színpadokból is csak az ott csoportosuló sokaságot lehet érzékelni. Vannak azért jó helyek, ilyen például Harcsa Veronika udvara.

Ott például valahogy nem érzi az ember a tömeget. Akár egy babzsákon hátradőlve is lehet lazítani, kiengedni. Amikor ott jártam az egyik hétvégi délután a Premecz–Gyárfás–Badics Trió játszott. Tele volt az udvar, még sem éreztem a zsúfoltságot. Amikor pedig a trió tagjai belekezdtek egy balladába, amit a tavaly tragikusan elvesztett zenésztársuk, Mohay András dzsesszdobos emlékére írtak, a könnyekkel is meg kellett küzdeni.

Márta István azt ígérte, hogy a „TörzsKávéház a 25 évhez – Mártapista udvar” programjain nem lesz könnyes nosztalgia. Ezt többé, kevésbé be is tartotta. Művészeket, fesztiválalapítókat, újságírókat "völgytanúkat" látott vendégül, akik felidézhették a kezdeteket. Azt például, hogy a Kapolcsi Művészeti Napok egy civil kezdeményezésből nőtt ki huszonöt évvel ezelőtt, a helyiek, köztük Márta István, aki a nyolcvanas években vásárolt a faluban házat, azt szerették volna, hogy a kiszáradt meder helyébe újra legyen patakjuk. Izgalmas beszélgetést hozott, amikor a fesztivál alapítói ültek a törzskávéházban. Azt kérdeztem, mit csinálnának ma másként.

Egyikük azt válaszolta, talán abban hibáztak, hogy nem állították meg a bővülést, gondolva arra, hogy volt, amikor hat falu is részt vett a sorozatban. És előfordult, hogy a látogatószám elérte a kétszázhatvanezret. Aztán persze inkább a kedves emlékek következtek és később szóba került a jövő is. Abban mindenki egyetértett, hogy bár a Művészetek Völgye alapfilozófiájának meg kell maradnia, mégis kellenek az újabb elemek. Horváth Jenő, korábbi kapolcsi polgármester azt is felvetette, kérdés, lesz-e a helybéliek közül olyan, aki a következő generációt képviseli, de magénak érzi a Művészetek Völgye eredeti szellemiségét.

Ha már az újdonságokat említjük, idén először van jelen saját udvarral a Völgyben a Momentán Társulat. Az improvizációra építő színházi csapat az egyik este Palya Beát látta vendégül a Főhős című új sorozatukban. A produkció lényege, hogy a főhős személyiségére és történeteire improvizáltak. Igencsak kellemes este kerekedett belőle, tele humorral, frissességgel. Én többek között idén a Völgyből ennek az estének az emlékét vittem magammal. Benne Palya Bea önfeledt, szenvedélyes nevetését. És ezt már lehet nyugodtan völgyérzésnek nevezni. Ebben a szellemben jövőre elkezdhetjük a következő huszonöt évet.

Új cég, új szervezőcsapat
Szervezeti és személyi változást is hozott a jubileumi fesztivál a Művészetek Völgye szervezésében. Eddig az 1989-ben indult Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet szervezte a fesztivált. Tavaly azonban létrehozták a Művészetek Völgye Nonprofit Kft.-t, amelyben ettől az évtől az egylet mellett az Oszkó Péter volt pénzügyminiszter által alapított Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány ötvenszázalékos tulajdonos. Oszkó 2007 óta szájharmonikásként rendszeres fellépője a rendezvénynek.
A fesztivál szervezésébe már korábban bekapcsolódott a jelenlegi marketing és programigazgató Oszkó-Jakab Natália, Oszkó Péter felesége, aki egy új marketing és sajtó csapatot hozott a Völgybe. Megújította a fesztivál honlapját. A helyi völgymunkásokat idén önkéntesek váltották fel, ez a változás bizonyos feszültséget is gerjesztett a helyi lakosokkal. Ezt Oszkó-Jakab Natália is elismerte, de hozzátette, hogy a megtakarítást a programhelyszínek bővítésére tudják fordítani, illetve így tudták újraindítani a taliándörögdi Klastromot.
Az új vezetés szeretné továbbra is bevonni a helyieket, de az eddig megszokottól elérően, például helyi termékek fejlesztésével, vagy év közbeni programokkal úgy, hogy ne váljanak a fesztiválnak kiszolgáltatottá és merjenek önállóan kezdeményezni, melyhez a Művészetek Völgye katalizátorként szolgálhat. Márta István alapító elmondta, hogy 2012-ben tudatosan szeretett volna fiatalokat bevonni a szervezésbe és a fesztivál menedzsmentjébe.
Kíváncsi volt arra, hogy az új szervezőcsapat miként tud működni, ezért fesztiváligazgatóként az idén nem vett részt a rendezvény előkészítésében. Szeptemberben azonban az új cég tulajdonosai értékelik a munkát, és ha kell, változtatnak bizonyos tartalmi kérdésekben. Márta István szerint szükség van a megújulásra, de a fesztivál alapértékeihez továbbra is ragaszkodni kell.



2015.07.29 07:45

A színkeverés mesterei a Müpában

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:49

Fotó: Müpa/
A kiváló kölni zenekar kivételesen bőkezűen bánt a hangszínekkel mind Mendelssohn, mind Mahler művének előadása során.
Isabelle Faust Kurtág Doloroso című művét játszotta ráadásként, ezzel tovább erősítette a kontúrjait annak a képnek, amit a versenymű előadójaként rajzolt fel magáról. Megmutatta ismét, hogy a hegedülésben a hangszeres játék csak eszköz, a lényeg, hogy értékes műveket játsszunk, a bennük rejlő gondolatokra irányítva a figyelmet. A német hegedűs a rá jellemező technikai fölénnyel szólaltatta meg Mendelssohn közismert dallamait is, ez, és a szintén sokszor hangoztatott elmélyült előadásmódja azonban arányban állt egymással, utóbbi nem telepedett rá a műre. Az első tétel fülbemászó dallamait, a lassútétel melankóliáját, a zárótétel könnyedségét a helyén kezelte, szép és elismerésre méltó olvasatát kivitelezve a darabnak. Már itt kiderült, a Gürzenich zenekar átlagon felüli képességekkel rendelkezik a hangszínek kikeverése terén: sokszor hívta fel legalább olyan erővel fel magára a figyelmet, mint a szólista.
A zenekar messzire nyúló hagyományokkal rendelkezik, ők mutatták be 1904-ben a Mahler szimfóniát is a szerző vezényletével. François-Xavier Roth négy éve áll a zenekar élén, és úgy tűnik, nem nyúlt mellé a város, amikor zeneigazgatónak választotta – ő az opera vezetőkarmestere is – az egykori fuvolistát. Olyan forradalmi tett is fűződik nevéhez, mint Sztravinszkij Tavaszi áldozatának korabeli hangszereken való előadása, a mű bemutatójának százéves évfordulója tiszteletére hat évvel ezelőtt. Ilyenkor persze el kell hagyni a Roger Norrington által sokszor kárhoztatott vibrátózást, vagy legalább is korlátok közé kell szorítani, hogy az általa „hollywoodi glamournak" nevezett megszólalási mód ne telepedjen rá hangzásra. Ez az olyan csillogó-villogó mai hangszerek használatakor is fontos, mint amilyenekkel most ült ki a színpadra a zenekar, mert ez kell ahhoz, hogy Mahler néha kegyetlenül metsző szólamai kiteljesedhessenek. Kiváló volt a rézfúvós szekció, ha szólózni, ha együttesen harsogni (nem harsánykodni) kellett, de nem maradtak el tőlük a fuvolások, klarinétosok, oboások és a fagottosok sem. Olyan szintű zenekari munka volt ez, ami már önmagában is sikerre ítéli egy olyan hatalmas - majd hetven perces - bonyolult mű előadását, mint az 5. szimfónia. Nehézségekkel teli utat kell bejárniuk a zenészeknek, az első tétel kezdő trombitaszólójától,a gunyoros gyászindulótól, a szerelmi vallomásként írt Adagiettón, és a többi tételen keresztül a zárótétel kontrapunktikus forgatagán át az utolsó hangig. Ha egy zenekar képes ezt a gazdagságot a maga teljességében, hiányosságok nélkül bemutatni, már nagyon sokat tett az élményért. De a kölniek ennél szerencsére jóval többre voltak képesek, a hangszíneik sokszor önálló előadói alkotóeszköznek tűntek. François-Xavier Roth csak azt a kérlelhetetlen élességet nem tudta hozni, ami a legjobb előadásainak sajátja. Hiányzott az a bizonyos életigenlés, ami az Alma Mahler iránti szerelem tükröződése, ami a sokszor kegyetlen hangzások után sejlik fel. E kettősséget kontúrosabban lehetett volna érzékeltetni. Infó: Mahler 5. szimfónia Isabelle Faust hegedű Gürzenich Zenekar Karmester: François-Xavier Roth Február 15. Müpa 
2019.02.17 15:49

A popkultúra átütő ereje - Újra Budapesten koncertezett Guido és Maurizio de Angelis

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:32

Fotó: MTI/ Mohai Balázs
Guido és Maurizio de Angelis újabb budapesti fellépése nem csupán egy koncert volt. Már a két évvel ezelőtti produkciójuknál is egyértelmű volt, hogy itt nem csak a zene a fontos, a dalok túlmutatnak önmagukon. A két olasz dalszerző és előadó ugyanis számos Bud Spencer mozis örökzöldnek írta a zenéjét. Így tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az ítész mit gondol a zenék virtuozitásáról (vagy annak hiányáról), mivel ezek a nóták alapvetően nem színpadra, hanem filmzenének készültek. Tehát egy egészestés mozgókép atmoszférájának az erősítésére. Mivel Magyarországon a tévékultúra tett arról, hogy Bud Spencer és Terence Hill pofozkodós filmjeit még az is kívülről fújja, akinek nem állt szándékában rajongóvá válni, de nem tudta kikerülni a popkulturális nyomást. Így az is meghatódik a címadó dallamok felhangzásakor, aki nem tudja kívülről az összes Piedone epizódot. De így van ez Guido és Maurizio de Angelis a magyar piacon szintén kultikussá lett Sandokan című tévésorozat főcímdalával is, melynek magyarosított változatát annak idején a Neoton Família is nyomta – bárcsak feledni tudnám ezt az élményt. De nem ez volt az este csúcspontja, hanem a Különben dühbe jövünk című filmben felhangzó nóta, a Dune Buggy, amely kisebb táncot is generált az amúgy ültetős koncerten. A koncert sztárvendége maga Terence Hill volt, aki szerencsére nem énekelt, inkább csak mesélt a Bud Spencerrel való közös élményeiről, arról, hogy mennyire tiszteli Guido és Maurizio de Angelis-t és persze a kortársukat, Ennio Morricónét, akivel a Nevem: Senki című produkcióban dolgozott együtt. Sajnos, ahhoz túl távol voltam, hogy megkérdezhessem: Sergio Leone csak besegített, vagy titokban tényleg ő rendezte ezt a filmet? De Hill nem is ezért volt itt elsősorban, hanem azért, mert ő volt az arca és védnöke a annak a jótékonysági akciónak, ami a koncerten zárult: egy eredeti (nem a Különben dühbe jövünk-ben rommá tört) autóra, a Dune Buggy-ra lehetett licitálni, a befolyt összeget pedig a Heim Pál Gyermekkórház kapja meg.  Infó: Guido and Maurizio de Angelis február 16. Papp László Budapest Sportaréna
2019.02.17 15:32
Frissítve: 2019.02.17 18:11