Előfizetés

Gyurcsány együttérez Kubatov családjával

Folytatódik a nyilatkozatháború azt követően, hogy a Ferencváros elnökének, Kubatov Gábornak a háza elé vonultak tüntetni az futballszurkolók múlthét vasárnap. 

A felindulást az okozta, hogy az FTC kiesett az Európa-liga selejtezőjéből, miután július 23-án kiejtette a bosnyák Zeljeznicar, valamint a Szarajevóban lejátszott mérkőzésre nem engedték be a magyar drukkereket: ugyan a vendéglátó klub és a helyi rendőrök nem álltak volna az útjukba, az UEFA és az FTC vezetőinek tájékoztatása alapján megtiltották nekik a belépést. Utóbbi hírt a Fradi vezérigazgatója, Orosz Pál cáfolta.

A tiltakozásra – melyen szidalmazták és lemondásra szólították fel Kubatovot – a klub elnökének felesége reagált nyílt levélben, melyben az ultrákat szólította meg. "Nagy tisztelettel arra kérem önöket, hogy ne jöjjenek többet az otthonunkhoz, ahol a gyermekeinket, többek között a 12 éves kislányunkat is neveljük. Kérem, értsék meg, miközben ordítva a férjemet szidták, közben bennem és a kislányomban keltettek félelmet. Mi köze egy kislánynak vagy nekem az önök vélt sérelmeihez" – állt a közleményben, melyre azóta már válaszoltak a tüntetők a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül Facebook-oldalon egy bejegyzés keretein belül.

"Az ön férje eddig mindig azt mondta, hogy ne a stadionhoz szervezzünk tüntetést, hanem oda menjünk, ahol problémánk van. Legyen az egy MLSZ elnök háza vagy épp egy klubelnöké. Az ön férje azt is mondta, őt szidjuk nyugodtan amíg bírjuk, mert őt az nem érdekli" – kezdődött a válasz, majd a folytatásban kitértek a nemzetközi kupamérkőzést érintő kellemetlenségekre, illetve arról írtak, hogy néhányan személyes zaklatásnak vannak kitéve.

Ettől a párbeszédtől függetlenül, véleményt formált az ügyben az egykori magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc is, aki együttérzését fejezte ki a családnak. "Nincs ez rendben. Nincs akkor sem, ha vagy fél tucatszor tüntettek a mi házunk előtt is azt kiabálva, hogy gyilkos, gyilkos. És mi tagadás, az én gyerekeim is ott álltak és hallgatták mindezt az ablakok mögött" – fogalmazott a politikus, akinek hasonló incidensben volt már korábban része.

Az FTC elnöki posztját 2011 óta tölti be Kubatov, akinek már többször meggyűlt a baja a szurkolókkal: korábban az új stadion névválasztása, a szurkolói kártyák bevezetése és megtartása, valamint a vénaszkennerek használata szerzett neki rosszakarókat.

Komoly előnyhöz jutott a Monaco

A francia Monaco 3-1-re nyert a svájci Young Boys vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulós párharcának keddi első mérkőzésén, így kedvező helyzetből várja a jövő héten sorra kerülő visszavágót.

Eredmények, BL-selejtező, 3. forduló (az uefa.com alapján):

nem bajnokok ága:
Young Boys (svájci)-AS Monaco (francia) 1-3 (0-0)
Fenerbahce (török)-Sahtar Donyeck (ukrán) 0-0
Panathinaikosz (görög)-FC Bruges (belga) 2-1 (1-1)
   

korábban:

bajnokok ága:
VIDEOTON FC-BATE Boriszov (fehérorosz) 1-1 (0-0)
Midtjylland (dán)-APOEL (ciprusi) 1-2 (0-2)
Milsami Orhei (moldovai)-Skenderbeu (albán) 0-2 (0-0)
Makkabi Tel-Aviv (izraeli)-Viktoria Plzen (cseh) 1-2 (0-2)

nem bajnokok ága:
CSZKA Moszkva (orosz)-Sparta Praha (cseh) 2-2 (1-1)
    

később:

bajnokok ága:
Dinamo Zagreb (horvát)-Molde (norvég) 1-1 (1-1)
    

szerdán játsszák:

nem bajnokok ága:
Rapid Wien (osztrák)-Ajax Amsterdam (holland) 21.05

bajnokok ága:
HJK Helsinki (finn)-Asztana (kazah) 18.00
Red Bull Salzburg (osztrák)-Malmö FF (svéd) 19.00
Steaua Bucuresti (román)-Partizan (szerb) 20.30
Lech Poznan-Basel (svájci) 20.45
Celtic Glasgow (skót)-Qarabag (azeri) 20.45

Remizett a Videoton

Publikálás dátuma
2015.07.29. 00:44
MTI Fotó: Kovács Tamás
A The New Saints elleni teljesítményét próbálta feledtetni a Videoton labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában, ahol a BATE Boriszov volt az ellenfél a Sóstói Stadionban. Fehérorosz riválisunk ismerősen csenghetett, ugyanis tavaly ugyanebben a szakaszban egy másik magyar együttest, a Debrecent búcsúztatta.

A találkozó első félidejének eleje békésen csordogált, igazán nagy helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani. Az látszott a fehérvári együttesen, hogy Bernard Casoni vezetőedző inkább a védekezésre fektette a nagyobb hangsúlyt. Az első komoly hazai lehetőségre majd’ fél órát kellett várni: Ivanovszki 16 méterről lőtt a fehérorosz kapura, ám Csernyik védeni tudta a lövést.

Korai cserére kényszerült a Videoton, Juhász Roland nem tudta folytatni a mérkőzést, helyére Lang Ádám állt be. Az első hírek szerint hátsó keresztszalag-szakadást szenvedett Juhász, így előreláthatólag több hetet kell majd kihagynia. Az első játékrész legnagyobb Vidi helyzetére a 39. percben került sor. Maréval tette középre a labdát, Ivanovszki elől azonban becsúszva mentett Milunovics, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak szünetre a csapatok. A fehérváriak az első 45 percben jobban játszottak, mint egy héttel ezelőtt.

A folytatásban tízpercnyi játék után jött a hidegzuhany: Kees Luijckx öngóljával megszerezte a vezetést a BATE. A fehérváriak nem igazán tudtak mit kezdeni a kialakult helyzettel, a hazai támadások erőtlenek voltak, s majdnem kettő lett a különbség. Gordejcsuk lövését Danilovics tolta a felsőkapufára.

A 89. percben aztán sikerült az egyenlítés. Gyurcsó szöglete után Paulo Vinícius a jobb alsó sarokba fejelt. 1-1 maradt a végeredmény, így a visszavágón a Videotonnak mindenképpen gólt kell szereznie, ha tovább akar jutni.