Platini;

2015-07-29 17:01:00

Hivatalos! Platini bejelentette: indul a FIFA-elnökségért

Már hivatalos, amit eddig kiszivárgott: jelölteti magát a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára Michel Platini, az európai szövetség elnöke. A francia sportvezető levélben tudatta a 209 FIFA-tagszervezettel döntését.

"Vannak idők az ember életében, amikor a saját kezébe kell vennie a sorsát. Ez egy személyes, megfontolt döntés volt, amelynek során a futball jövője és az én saját jövőm volt a mérleg két serpenyőjében" - idézte őt az UEFA honlapja szerdán.

Megírtuk: Minden  bizonnyal jelölteti magát a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA)  elnöki posztjára Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) elnöke. A Reuters brit hírügynökség a francia sportvezetőhöz közeli  forrásra hivatkozva közölte: néhány napon belül bejelenti, hogy versenybe száll a posztért.

A 60 éves Platini mellett a libériai Musa Bility és a brazil  Zico is jelezte, pályázik a tisztségre, míg a FIFA korábbi  dél-koreai alelnöke, Csung Mong Jun vélhetően augusztusban jelenti  be, hogy jelölteti magát. A májusi tisztújító kongresszuson Joseph  Blatterrel szemben alulmaradt Ali bin al-Husszein jordán herceg ugyancsak fontolgatja, hogy ismét megméresse magát a február 26-ra kiírt választáson.

A tisztújításra azért van szükség, mert a május 29-i szavazáson ötödik ciklusára megválasztott Blatter június 2-án lemondott a  posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását  kezdeményezi, de az új vezető megválasztásáig ő látja el az elnöki  teendőket.