Törökország;Kurd Munkáspárt;Iszlám Állam (IS);

2015-07-30 07:32:00

Reménytelen tervek?

Továbbra is keményen lép fel a Kurd Munkáspárt (PKK) és az Iszlám Állam (IS) ellen a török kormányzat. A légierő tovább támadta a kurdok és a dzsihadisták állásait, s folytatódtak a „terroristák” elleni razziák is.

A török kormány azt közölte, az elmúlt napokban 1300 személyt vettek őrizetben akiket terrorizmussal vádolnak. Ha terrorról van szó, Ankara egy kalap alá veszi a PKK-t és az IS-t. Közben a török légierő még intenzívebben támadta a PKK állásait. A kormányzat közlése szerint Irak északi részén a Kurd Munkáspárt hat bázisát is lőtték. Ezek voltak a leghevesebb támadások a PKK ellen múlt pénteken kezdődött beavatkozás óta. Recep Tayyip Erdogan török államfő kedden közölte, hogy „véget ért a tűzszünet” a munkáspártiakkal.

Selahattin Demirtas, a júniusi törökországi parlamenti választáson 13 százalékot szerzett mérsékelt kurd párt, a HDP elnöke felszólította Ankarát, hagyjon fel a támadásikkal. Újságírók előtt kifejtette, mindkét oldalnak önmérsékletet kell tanúsítania.

Irak hivatalosan is tiltakozott Törökországnál amiatt, hogy az ország légiereje iraki területen támadta a Kurd Munkáspárt állásait. A bagdadi kormányzat ezt a nemzeti szuverenitás megsértésének nevezte. Haider al-Abadi kormányfő felszólította Ankarát arra, tartsa tiszteletben a jószomszédi viszonyt. Utalt arra, hazája megakadályozná, ha iraki területről akarnák megtámadni Törökországot.

Ahmet Davutoglu miniszterelnök a CNN-nek adott interjújában úgy foglalt állást, hogy a terrorizmusért és a humanitárius tragédiáért egyetlen személyt, Bassár el-Aszad szíriai elnököt terheli a felelősség, aki „vegyi fegyvereket vetett be polgári személyek ellen”. A miniszterelnök elismerte, előbb kellett volna az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi koalíció rendelkezésére bocsátani az incirliki légibázist, valamint egy IS-mentes övezet megteremtésére törekedni a szíriai-török határszakasznál.

Az ütközőzóna 110 kilométer hosszú és 65 kilométer széles lenne, s Aleppóig nyúlna szíriai területen. A cél az, hogy a menekültek ebben a sávban tartózkodjanak, s ne haladjanak át török területre. A tervekkel egyetlen gond van, az azonban elég nagynak tűnik: ez a régió teljes egészében az IS uralma alatt áll, „meg kell tisztítani” tőlük, amint ezt Ahmet Cavusoglu török külügyminiszter megfogalmazta.

Ez azonban nem lesz egyszerű. A régióban három olyan város is található, al-Bab, Mandzsbi, Dzsarabulusz, amelyeket nehéz lesz elfoglalni. Az IS már több mint egy éve uralja ezeket a településeket, s elég ideje volt arra, hogy stabil védelmi vonalat építsen ki körülöttük. Ráadásul ezekben a városokban több ezer család él, akiket élő pajzsként használhatnak az iszlamisták. E régióban helyezkedik el Dabik városa is, amely szent hely a szunniták számára. Biztosra vehető, hogy a dzsihadisták meg akarnák védeni, bármilyen emberáldozat árán.

Az IS szélsőségesei már 2014-ben feltűntek ezen, a biztonsági zónának kikiáltott területen – emlékeztet a Die Welt, miután az egymással rivalizáló lázadók egymást próbálták kiűzni Idlib, illetve Aleppo tartományból. Ennek a területnek az elfoglalása nem okozott nehézséget, szinte néhány nap alatt az övék lett, mert az itt élő szunniták is szívesen fogadták a „felszabadítókat”. Később azonban kiderült, hogy az új vezetők még rosszabbak az előzőeknél, s brutalitásuk nem ismer határt.

Ahhoz, hogy ezt a területet megtisztítsák az IS-től, szárazföldi csapatokra lenne szükség. A Pentagon 2015 eleje óta 500 millió dollárt szán a „mérsékelt lázadók” kiképzésére. Minden évben 5000 fegyveres kiképzéséről van szó. Július elején tért vissza a harcmezőre az első „kontingens”: 60 harcosról van szó, aligha ők szabadítják majd fel Irak egy részét.