titkosszolgálatok;Bundestag;német hírszerzés;amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség;

2015-07-30 07:40:00

Betekintést nyernének az NSA-aktákba

Alkotmányos panaszt akar benyújtani a német Bundestag titkosszolgálatokat felügyelő bizottsága, hogy hozzájusson ahhoz a listához, amely az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) németországi célpontjait sorolja fel. Jogászok már vizsgálják ennek a lehetőségét, egyelőre ugyanis az sem biztos, hogy jogilag megalapozottan lehet-e panaszt benyújtani – írta cikkében a Süddeutsche Zeitung. A beadványról várhatóan augusztus végén születik majd döntés – írja a német baloldali napilap.

Az egész ügy májusra nyúlik vissza. Akkor kiderült, hogy a német hírszerzés, a BND minden eddig véltnél jobban segítette a kémkedésben az amerikai titkosszolgálatot. Először a Der Spiegel rántotta le a leplet a két titkosszolgálat együttműködéséről. Eszerint a BND lehetővé tette a Nemzetbiztonsági Ügynökség számára, hogy európai üzleti és politikai célpontok ellen kémkedhessen. Az amerikaiak egyebek mellett a BND-nek köszönhetően jutottak Oszama bin Laden nyomára.

Az NSA ugyanakkor a BND rendelkezésére bocsátotta Bad Aibling-i lehallgató állomásának adatait, több ezer internetes keresésekre vonatkozó adatot, telefonszámokat, számítógépek IP címeit, legalábbis azokat, amelyekről azt feltételezték, hogy fenyegetést jelenthetnek Németország, vagy Európa számára. Bár a berlini kancellárián belül önálló részleg működik azzal a feladattal, hogy ellenőrizze a BND működését, semmit sem tett az együttműködés ellen, pedig dokumentumok is alátámasztják, hogy tudott az NSA terjeszkedéséről.

Az ügy koalíciós feszültségekhez vezetett. A kisebbik koalíciós partner SPD azt követelte, hozzák nyilvánosságra azokat az objektumokat, amelyek iránt az NSA leplezetlen érdeklődést tanúsított. Erre azonban a CDU nem volt hajlandó. Sőt, a viszony már annyira elmérgesedni látszott, hogy Michael Fuchs, a kereszténydemokraták frakcióvezető helyettese figyelmeztette az SPD-t: ha politikusai továbbra is ilyen heves nyilatkozatokat tesznek a lehallgatási ügyben, akkor el kell gondolkodni a további nagykoalíciós együttműködésen.

Végül kompromisszumos megoldás született a nagykoalíció pártjai között. Ennek értelmében a Bundestag megbízna egy személyt, aki teljes betekintést nyerhetne az NSA-BND együttműködését firtató aktákba, így azt is láthatná, mely objektumokat figyeltek meg az amerikaiak. Ezt a megoldást a CDU és az SPD egyaránt támogatta.

Csakhogy nem mindenki érte be ezzel a megoldással. Az ellenzéki Zöldek és a Balpárt már kezdettől fogva ellenezte ezt a megoldást, s továbbra is azt követelték, hogy kapjanak betekintést a listába. Később a Bundestag titkosszolgálati bizottságában is kétségek merültek fel ezzel a megoldással kapcsolatban.