Miskolc;Ukrajna;pénzhamisítás;pénznyomda;

2015-08-02 12:34:00

Jobbikos politikus a miskolci pénzhamisításban? (Videó!)

Két férfi pénzhamisítást tervezett Miskolcon, elfogták őket, ellenük pénzhamisítás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat - közölte honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap. A Napi Gazdaság című napilap internetes oldala szerint a Jobbik egyik helyi politikusa az a férfi, akit társával együtt őrizetbe vett a rendőrség.

A rendőrségi tájékoztatás szerint M. István 54 éves edelényi és Sz. István 59 éves nyékládházi lakos ezidáig ismeretlen társak megbízását követően az év elején megállapodtak abban, hogy amerikai 20 dolláros bankjegyeket készítenek, amelyeket közvetítőn keresztül Ukrajnában hoztak volna forgalomba. A bankjegyek legyártását M. István vállalta, aki Miskolcon működtetett egy nyomdaipari céget. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai július 31-én fogták el a két férfit.

A nyomdában tartott házkutatás során a nyomozók 1826 darab B/3 méretű papírívet foglaltak le, amelyek 20-as címletű amerikai dollár lenyomatait tartalmazták. A rendőrök megtalálták és lefoglalták továbbá azokat az eszközöket is (nyomólemezek, nyomdagépek), amelyekkel a hamisítványokat gyártották. A 1826 darab, laponként 12 db 20 USD bankjegy lenyomatát tartalmazó ív összértéke, forgalomba hozatalát követően, több mint 123 millió forint. 

A nyomda tulajdonosánál, Sz. Istvánnál tartott házkutatás alkalmával számos pénzhamisítással összefüggésbe hozható tárgyat találtak a rendőrök. Lefoglaltak több, mint 1000 ív B/3 méretű lapot, melyek hamis 200-as címletű ukrán hrivnya bankjegy lenyomatait tartalmazták, így feltehetően ezen bankjegyek hamisítását is tervezték a gyanúsítottak. A két férfi elszámoltatáskor beismerő vallomást tett. Elmondták, hogy a kész hamisítványokat Ukrajnában kívánták forgalomba hozni.

A rendőrség pénzhamisítás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe a két férfit, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

A Napi Gazdaság internetes oldala vasárnap délután azt közölte, hogy az egykori nyomdatulajdonos Szász Istvánt, a Jobbik nyékládházi alapszervezetének elnökét és társát gyanúsítja a rendőrség a hamis dollárok előállításával. A online lap azt írta: az elsődleges szakértői vélemények szerint a hamis pénzt a jobbikos politikus és társa olyan minőségben állította elő, hogy az alkalmas lett volna az azt elfogadók megtévesztésére. A Napi Gazdaság megjegyezte azt is, hogy a Jobbik helyi honlapja vasárnap délután elérhetetlen volt.

A Jobbik védekezik
Már nem tagja a Jobbiknak a nyékládházi alapszervezet korábbi elnöke, akit a rendőrség pénzhamisítás kísérletével gyanúsít. Dobos Zoltán, a Jobbik sajtófőnök-helyettese közleményben tudatta: Sz. Istvánt, a nyékládházi alapszervezet korábbi elnökét elfogadhatatlan életvitele és megnyilvánulásai miatt a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöksége etikai eljárás alá vonta.
Sz. István az eljárást nem várta meg, hanem 2014 végén kilépett a Jobbikból. Ezután a nyékládházi alapszervezetet a Jobbik országos elnöksége feloszlatta - olvasható a közleményben.