Cseke professzor az utóbbi évtizedekben szinte mindenütt jelen volt Transzilvániában – időnként az anyaországban is -, ahol a magyar irodalomról és újságírásról szó esett. De nemcsak írt, előadott, hanem kommunikációs tanszéket is alapított Kolozsvárott a Politikatudományi és Közgazdasági Kar részeként. Egy időben a kar választott dékánja is volt, mint az interjúban elmondta: akkoriban már 5450 diák leckekönyvét kellett aláírni, közöttük 350 magyar nyelven tanuló hallgatónak.
Ma már nyugdíjas dékán, ám most is tartja a kapcsolatot az egykori doktoranduszaival, ők tartják ma fenn a kommunikációs tanszéket, de ő is gyakorta idéz a doktorátust kapott hallgatói tanulmányaiból. E mostani írás szerzőjének volt alkalma személyesen is meghallgatni az akkor nem kevesebb, mint 13 doktorandusnak, munkájuk vázlatáról szóló – kötelező – beszámolóit. Valóban nagyon érdekes részletekre derítettek fényt ezek a dolgozatok. Például a médiareklámról, vagy arról, hogy a rádióhallgatók beküldött anyagaiból készült adásokat ötvennél több újságíró ellenőrzi Angliában, az adatok és az írások stílusa szempontjából. (Ennyit az újságírás nélküli médiumok jövőjéről!)
Cseke Péter azonban elsősorban irodalomtörténésznek tartja magát. Megjelent munkáiban elsőrendűen fontosnak tartja, hogy szerinte nincs külön erdélyi irodalom. Magyar irodalom van, legfeljebb olyan különbséget lehet megállapítani, mi az, amit elsősorban Erdélyben született irodalomnak lehet tartani. Most egyébként, halálának 20. évfordulója alkalmából Páskándi Gézáról tart majd előadást. Csekét ma már az Erdélyben született írások mindenesének tisztelhetjük.
