Videoton;labdarúgó Bajnokok Ligája;Koman Vladimir;Bernard Casoni;

2015-08-05 07:53:00

Csodát remél a Videoton

Ha nem is reménytelen, de igen nehéz helyzetből várja a bajnok Videoton a fehérorosz BATE ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulója visszavágóját, hiszen az első, egy héttel ezelőtti székesfehérvári mérkőzésen a vendégek 1-1-es döntetlent értek el. A visszavágón így akár gól nélküli döntetlen is elég lenne számukra.

Bernard Casoni, a Videoton trénere derűlátóan nyilatkozott az egy héttel ezelőtti székesfehérvári találkozó után, amelyen 1-1-re végzett csapata a BATE ellen. Akkor úgy fogalmazott: igenis van esélyük a továbbjutásra. Ugyan a Videoton valóban jobban játszott, mint az előző mérkőzésein, több támadást is vezetett, de a befejezésekkel komoly gondjai voltak, s végül szerencséje is volt, hogy nem a vendégek nyertek.

Persze a remény hal meg utoljára, s ez a fociban különösen igaz. A hétvégén a Videoton megszerezte első bajnoki győzelmét, igaz, ami igaz, óriási mázlival. A 93. percig még a Diósgyőr vezetett a második félidő eleje óta emberhátrányban játszó Fejér megyeiek ellen, amikor a 36-szoros magyar bajnok Koman Vladimir emlékezetes gólpasszt adott Oilveirának, aki a kapuig vihette a labdát, majd egyenlített. Szépséghiba, hogy Koman a DVTK játékosa.

Aztán a 94. percben a győztes találatot is megszerezte a vendég együttes. Jól járt az, aki a 90 perc letelte után a Videoton diadalára fogadott, mert ha csak ezer forinttal is próbálkozott, 350 ezret kapott vissza.

Kieshet a Steaua
Több neves együttes is lemaradhat a BL-rájátszásról. Első ízben fordulhat elő, hogy albán együttesnek reális esélye van a BL csoportkörébe való bekerülésre. A Skenderbeu ugyanis az első, idegenbeli mérkőzésen 2-0-ra verte a moldáv Milsami gárdáját, így nagy meglepetés lenne, ha nem jutna be a rájátszásba.Óriási érdeklődés előzi meg a belgrádi Partizan találkozóját a bukaresti Steaua ellen.
A szerb bajnoknak minden esélye megvan a továbbjutásra, mert az első romániai találkozó 1-1-el zárult. A Steaua számára hatalmas csalódás lenne, ha már most kiesne a további küzdelmekből. Mindent elmond az érdeklődésről, hogy már a jegyértékesítés első napján 10 ezer belépő fogyott el, így borítékolható a 10 ezer néző a mérkőzésen. Miroslav Vulicevic,a belgrádiak védője szerint az lenne a legideálisabb, ha hamar sikerülne vezetést szerezni, de hozzátette, nem szabad sietniük sem.
A BL-selejtező talán legizgalmasabb párosításának magyar vonatkozása is van: a játékvezető Vad István lesz.Nagy csata várható a Sahtar Donyeck és a Fenerbahce között. Itt még minden lehet, mert az isztambuli mérkőzés gól nélküli döntetlennel ért véget. A Fener az UEFA-nál tiltakozott amiatt, hogy a Sahtar brazil légiósát, Fredet még a Copa Americián doppingvétségen érték. Az európai szövetség elutasította a tiltakozást arra hivatkozva, hogy Fredet nem büntette meg a dél-amerikai szövetség.

Azért a BATE aligha mérhető a Diósgyőrhöz. A fehérorosz klub kerete a Transfermarkt adatai szerint 17,05 millió eurót ér, s a honlap szerint öt játékosa, a két szerb, Nemanja Milonivic, Filip Mladenovic, továbbá a három fehérorosz válogatott, Alekszandr Vologyko , Igor Sztaszevics, valamint Mihail Gordejcsuk értéke is meghaladja az egymillió eurót. Különösen nagy jövőt jósolnak a balhátvéd Mladenovicnak. A 23 éves játékos 2014-ben került a Crvena zvezdától a fehéroroszokhoz. Az eltelt idő alatt 37 mérkőzésen három gólt is szerzett, s egyszer, még 2012 májusában a szerb nemzeti tizenegyben is bemutatkozhatott.

A Videoton tegnap érkezett meg Fehéroroszországba 18 fős kerettel. A szezon első tétmérkőzésén, az FTC elleni Szuperkupa-döntőn sérülést szenvedő Feczesin Róbert meggyógyult, és ott is van a keretben, akárcsak Kovács István, aki a legutóbbi, DVTK elleni bajnokit kihagyta – írta a Vidi.hu. Nem utazik viszont a csapattal a BATE elleni hazai mérkőzésen megsérült Juhász Roland, a vírusos fertőzéssel bajlódó Simon Ádám és az eltiltását töltő Rudolf Gergely.

Lang Ádám, a Videoton védője szerint két hasonló képességű csapat kerülhet szembe egymással. Úgy véli, a helyzetkihasználás dönt majd a találkozón. Mint mondta, győzni akarnak, s tovább kívánnak jutni. Már most biztos, hogy teltház, majdnem 13 ezer néző lesz a mérkőzésen, mert a BATE honlapja szerint minden jegy elkelt. Ez azért nagy szó, mert utoljára csak a donyecki Sahtar vonzott ennyi nézőt a Boriszov Arénába, tavaly októberben. A stadiont egyébként 2011-2014 között nyerte el új külsejét, s tavaly szeptemberben adták át. Azóta a fehérorosz válogatott is itt játssza Európa-bajnoki találkozóit.

A Videotonnak nincs könnyű hete, hiszen szombaton már a labdarúgó NB I listavezetője, a három forduló után pontot sem vesztett Ferencváros vár Kovács Istvánékra. Igaz, fél szemmel már a BATE is a bajnokira tekint: a fehérorosz szuperderbinek tartott BATE-Dinamo Minszk rangadóra is készül, amelyet augusztus 10-én rendeznek. Csak remélni tudjuk, hogy a hazaiak rossz hangulatban lépnek pályára jövő hétfőn, mert a Videoton kiverte őket a BL-ből. Ehhez azonban a fehérváriaknak gyökeres formajavuláson kell keresztülmenniük, a helyzetkihasználáson pedig nagyot kell javítaniuk.

A 19 óra 30 perckor kezdődő mérkőzést az M4 közvetíti.

Dán bíró vezet

A dán Kenn Hansen lesz meccs játékvezetője. A sípmester 1980. május 29-én született Koppenhága Osterbro nevű kerületében – szerepel a Videoton honlapján. Viszonylag tapasztalt bíró, hiszen már négy éve vezet nemzetközi meccseket. A tavalyi szezonban ő dirigálta egyebek mellett az Európa Ligában a Salzburg-Villareal, a Legia Varsó-Trabzonspor vagy a Napoli-Young Boys találkozókat, az Eb-selejtezők közül pedig a Szlovákia-Macedónia vagy a Spanyolország-Fehéroroszország összecsapásokat. A BATE-Videoton Bajnokok Ligája-meccsen két asszisztense Lars Rix és David Vang Andersen lesz, a tartalék játékvezetői teendőket Jakob Kehlet látja majd  el.