Videoton;labdarúgó Bajnokok Ligája;Bernard Casoni;

2015-08-07 07:54:00

Casoni elismerte: nem érdemeltek továbbjutást

Nem történt csoda Fehéroroszországban, a Videoton simán kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójából az egyébként nem túl nagy játékerőt képviselő BATE ellen, miután 1-0-ra kikapott idegenben.

A székesfehérváriak úgy búcsúztak szinte „csont nélkül”, hogy a fehérorosz csapatnál csak nehezebb ellenfelet kaphattak volna. A Videoton játéka megint rendkívül enervált, elképzelés nélküli volt, helyzeteket nem dolgozott ki. Önbecsapás lenne ezt az emberhátrányra fogni. (A 60. percben Luijckx kapta meg második sárgáját.) Bernard Casoni, a Videoton trénere is elismerte, nem érdemeltek továbbjutást.

„El kell ismernünk, hogy a mérkőzés képe alapján reális eredmény született, főleg a kiállítás után volt jobb a BATE. Az első tíz-tizenöt percben működtek a hosszú átadások és sok labdát szereztünk, de később már hátrébb szorultunk és kevesebbszer értünk fel az ellenfél kapujához. A piros lap után nagyon nehézzé vált a meccs, tíz emberrel nem igazán volt lehetőségünk támadni, így pedig nem sikerült kiharcolnunk a hosszabbítást érő gólt“

A székesfehérváriak középpályása, Kovács István is tudja, ez nagyon gyenge teljesítmény volt. „Nagy lehetőséget szalasztottunk el, sajnos tudásunk alatt teljesítettünk, Danilovicsot leszámítva, most ő tartott minket a meccsben. Élnünk kellett volna ezzel a nagy lehetőséggel, de otthon hiába játszottunk jobban, kaptunk egy elkerülhető gólt, Boriszovban pedig jobb volt az ellenfél.” – hangoztatta.

A mai sorsolás során derül ki, hogy a rájátszásban milyen ellenfél vár a Videotonra az Európa-liga rájátszásában. Mindenesetre nagy formajavulásra lenne szükség ahhoz, hogy a mostani Videoton megközelítse a tavalyi bajnok teljesítményét. Idén eddig nyolc tétmeccset játszott a csapat, ebből 7-en kapott gólt, s összesen 5-ször volt eredményes.