Balaton;M7-es autópálya;sávszűkítés;

2015-08-08 07:11:00

Nem könnyű lejutni a Balatonra

Örömhír a Balatonra autózóknak: augusztus 24-ig elhalasztják a sávszűkítéssel járó felújítási munkát az M7-es autópálya fővárosi bevezető szakaszán. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem kell forgalmi korlátozásokra számítani, pénteken több kilométeres dugók alakultak ki balesetek és kisebb útmunkálatok miatt is.

Péntek reggel még úgy tűnt, fellélegezhetnek azok, akik a Balatonon tervezték eltölteni hétvégéjüket, a Magyar Közút Nonprofit Zrt-nél (MKN) ugyanis úgy döntöttek: elhalasztják az M7-es autópálya sávszűkítésekkel is járó felújító munkáit. Az MKN-nél még szerdán jelentették be, hogy csütörtökön megkezdik az elválasztósávok felújítását az M7-esen a 18-as és a 12-es kilométerszelvények között - épp a nyári hőség kellős közepén, hétvége előtt. A forgalmat a külső és a leálló sávba terelték, ám a tervek szerint a betonelemek daruzásakor - amire hétfőn került volna sor - a külső sávot is lezárták volna, az autópálya ezen szakaszán csak egy sávban lehetett volna haladni.

A szerencsétlen időzítés mindenkinek feltűnt az MKN Zrt.-n kívül, így Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetőjének közbelépésére volt szükség, hogy valamelyest elkerülhető legyen a hétvégi balatoni forgalmi káosz. Rogán csütörtökön arra kérte az MKN Zrt. vezetőjét, oldják fel a sávszűkítést, a munkálatokat pedig csak augusztus 20. után folytassák. Kérése varázsütésre teljesült, Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára úgy döntött, hogy a hőségriadó miatt augusztus 24-ig, vagyis a balatoni idegenforgalmi főszezon végéig leállítják a felújításokat - számolt be a fejleményekről péntek reggel az M1-en Marczin Bence, az MKN Zrt. kommunikációs vezetője. A szaktárca az M3-as és M5-ös autópályákon megkezdett vagy a közeljövőben indítani tervezett munkálatokra is időbeli korlátozást rendelt el.

Csalódniuk kellett azoknak, akik úgy gondolták, a felsőbb utasításnak hála pénteken gyorsan leérhetnek a magyar tengerhez. Bár az elválasztósávok felújítását abbahagyták, csinálnak mást: az M7-es bevezető szakaszán sövényritkításba kezdtek az MKN Zrt. munkatársai, ami miatt ugyancsak sávlezárásra került sor. Marczin Bence lapunknak elmondta: a kisebb munkálatokat nem állították le, olyan napi munkavégzésekre, amelyek nem tartanak tovább 1-2 napnál, továbbra is lehet számítani - mint láthatjuk, még hétvége előtt is. Emellett azzal is számolni kell, hogy bármikor lehetnek balesetek - ahogy tegnap is történt. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint tegnap délelőtt három autó csúszott egymásba az M7-es érdi szakaszán, többen könnyebben megsérültek. A baleset miatt öt kilométeres torlódás alakult ki. Dél körül egy gyerekeket szállító autóbusz is kigyulladt az autópályán, szerencsére senki sem sérült meg.

A közlekedésfejlesztési munkálatok szüneteltetése persze nem jelenti azt, hogy az M7-esen elkerültük a nagyobb közlekedési káoszt, az a strandszezon után, szeptemberben is be fog állni. Orosz Csaba építőmérnök pénteken a Klubrádióban beszélt arról, hogy augusztus 20. után azért lehet majd torlódásokra számítani, mert akkor már mindenki a munkahelyére siet majd reggelente. A szakember szerint az említett fejlesztéseket már 2013-ban be kellett volna fejezni, ám a hatóságok átszervezése miatt - ma már nincs Állami Autópálya-kezelő Zrt., nincs Nemzeti Infrastrukturális fejlesztési Zrt. - késik a munka, az utódszervezetek pedig próbálják menteni a menthetőt. A jelenlegi kapkodás egyébként annak köszönhető, hogy az uniós keretből megvalósuló program végső határideje december 31-e.