Ferencváros;Videoton;magyar labdarúgó-bajnokság;Kanta József;

2015-08-10 07:54:00

Menetel a Ferencváros

Továbbra is százszázalékos a magyar labdarúgó bajnokságban a Ferencváros. A zöld-fehérek 2-1-re nyertek Székesfehérváron, a Videoton otthonában. A magyar bajnok megint rendkívül enervált játékot mutatott be, s közel került a kiesőhelyhez. A Diósgyőr az összeomlás szélén áll: az utolsó előtti helyre került.

A Videoton-Fradi legnagyobb meglepetése az, hogy csak a 90. percben szólalt meg a „Burcsa takarodj!” kórus. A fehérváriak klubigazgatója már nagyon a szurkolók bögyében van, főleg őt teszik felelőssé a mélyrepülésért, a bajnokcsapat tönkretételéért. Valami mentálisan sem működik a gárdánál. A 36. percben Viníciusnak azt a bravúrt sikerült véghez vinnie, hogy 10 másodperc alatt kapott két sárgát. Ezután kis híján összeverekedett csapattársával, a Videoton hálóőrével, Daniloviccsal. Ez már 1-0-s vendégvezetésnél történt. A 4. percben ugyanis Hefler öngóljával szerzett vezetést a Fradi.

A Videoton idei kilenc tétmeccsén négy kiállítást és három öngólt hozott össze, ami szintén komoly mentális gondokra utal. A Fradi nem érezte meg a Toulouse-hoz szerződött Somalia hiányát, a brazil egyébként vígan szelfizett a szurkolókkal a pálya szélén. Őt az egyre jobb és jobb teljesítményt nyújtó Nagy Ádám helyettesítette a szűrő posztán. Jól játszott a Fradi, működött a letámadás, ezért is volt érthetetlen, miért álltak vissza a zöld-fehérek a második félidő elején. Egyenlített is emberhátrányból a hazai együttes Ivanovski révén. Ám nem sokáig tarthatott a Videoton öröme: az 57. percben Böde közelről növelte az előnyt, majd látványos fejessel ő is állította be a 3-1-es végeredményt.

Thomas Doll, a Fradi trénere a találkozó után arra figyelmeztetett, a földön kell maradniuk. „Úgy érzem, hogy megérdemelten nyertünk, már a mérkőzés elejétől kezdve bátran birtokoltuk a labdát, és támadólag léptünk fel. Tudjuk, hogy a Videoton három nappal ezelőtt egy komoly meccset játszott, sokat utazott, ez kihatott a játékukra. A második félidőben volt egy időszak, amikor kiadtuk a meccset kezünkből, akkor gólt is lőtt a Videoton. Ettől függetlenül a csapat nyugodt maradt, tette tovább a dolgát, és később további gólokat tudott lőni. Nagyon jól sikerült a szezonkezdetünk, ugyanezt az utat akarjuk tovább járni úgy, hogy közben két lábbal a földön maradunk.”

Bernard Casoni, a Videoton edzője pedig elismerte, jobb csapat náluk a Ferencváros. Megint kikapott a Diósgyőr, ráadásul a miskolciak már kiesőhelyen tanyáznak. Az MTK 5-0-s vereséget mért az együttesre a Hungária körúton. Kanta József két (az egyiket 11-esből), Vadnai, Repka és Ramos pedig egy-egy gólt szerzett. A DVTK-nál ketten is a kiállítás sorsára jutottak: Kovács és Antal is a második félidőben kapott piros lapot. Egyszerűen nyoma sincs a tavalyi Diósgyőrnek. Nincs csapategység, s nincs is tartása az együttesnek, amit az előző fordulóban is megtapasztalhattunk, amikor az utolsó másodpercekben kapott két gólt a gárda. Ha ez így folytatódik, Bekő Balázs aligha marad sokáig a kispadon. Ő mindenesetre az egyéni hibákat okolja a kudarcért.

„Olyan hibákat követtünk el, amivel kivégeztük magunkat. Az MTK a második gólja után felszabadultan játszott, mi begörcsöltünk, futottunk az eredmény után. Szünetben igyekeztem lelket verni a fiúkba, de mint látható volt, ez nem nagyon sikerült. Ez nem jellemző a Diósgyőrre. Nem szeretnék elhamarkodottan ítélni, vissza kell nézni a meghatározó első gólt, ami szerintem elképzelhető, hogy kapushiba volt, de nem bántom Antalt, mert a többiek sokkal többet hibáztak. Az öltözőben bejelentettem, hétfőn csak olyan játékosok jöjjenek edzeni, akik a Diósgyőrben akarnak focizni” – nyilatkozta a tréner.

Az utolsó pillanatban egyenlített az Újpest a Puskás Akadémia ellen. Bardhi 91. percben szerzett találatával mentett pontot a hazaiak számára. Nebojsa Vignjevic, a lila-fehérek trénere azonban nem túlságosan örült az egy pontnak. „Nem mondanám, hogy siker számunkra ez az eredmény, hiszen győzelmi várakozásokkal érkeztünk a mai mérkőzésre. A végén úgy érzem, megérdemeltük a második gólt, hiszen végig nálunk volt a labda. Ma is és korábban is jellemzően az volt a probléma, hogy ha el is jutunk a tizenhatosig, nincs meg az a befejezés, ami eldönti a mérkőzéseket. Úgy érzem, hogy a fiatal játékosokra nehezedő nyomás is közrejátszott abban, hogy sokan nem tudták azt a teljesítményt nyújtani, amit vártunk.” – olvasható a klub honlapján.

OTP Bank Liga, 4. forduló
Videoton FC-Ferencváros 1-3 (0-1)
Székesfehérvár, 3000 néző, v: Andó-Szabó
gólszerzők: Ivanovski (50.), illetve Heffler T. (11.-öngól), Böde (57., 81.)
piros lap: Vinícius (35.)
Újpest FC-Puskás Akadémia 2-2 (1-2)
Szusza Ferenc Stadion, 3060 néző, v: Pintér
gsz.: Perovic (34.), Bardhi (91.), illetve Sallai (45.), Heris (öngól, 45.)
Paksi FC-Budapest Honvéd 3-1 (2-0)
Paks, 1523 néző, v: Bognár
gsz.: Szabó J. (16.), Balázs Zs. (39., 63.), illetve Ignjatovic (89.)
MTK Budapest-Diósgyőri VTK 5-0 (2-0)
Illovszky Rudolf Stadion, 831 néző, v: Erdős
gsz.: Kanta (11., 90.- utóbbi 11-esből), Vadnai (30.), Hrepka (59.), Ramos (73.)kiállítva: Kovács G. (56.), Antal (88.)
Békéscsaba Előre-Vasas 0-2 (0-0)
Békéscsaba, 3000 néző, v.: Szabó Zs.
gsz.: Remili (52.), Novák (57.)
piros lap: Borbély (86.)
(A Debrecen-Haladás mérkőzés lapzártánk után ért véget )