Illik a grandiózus Budavári Palota udvara az operetthez. Passzol egymáshoz az eleganciájuk. El lehet képzelni, hogy nagyúri dámák és urak sétáltak itt. Itt aztán lehet hordani estélyit és frakkot, különösebben díszlet se kell, az a helyzet, hogy nincs is, a színpadon ülő zenekar szolgál háttérül, "biodíszletül". Körben pedig a patinás falak, erkélyekkel, mintázatokkal, szépen megvilágítva. Parádés. Az ember sajnálja, hogy csak két előadást tartanak itt évente, mert abszolút érdemes lenne egy fesztivált csinálni, akár az operettnek is lehetne ez a nyári, nemzetközileg is jegyzett, főhadiszállása.
Idén száz éves az operettek operettje, a Csárdáskirálynő, így most ez került a középpontba, rögtön a nyitány után a második, Az asszony összetör című szám, és ez az egész műfaj egyik központi témája. A fenséges nő, akinek lábai előtt fekszenek a férfiak, aki szépségével, erotikus vonzásával, olykor elérhetetlenségével vagy izgalmas kiszámíthatatlanságával, alaposan megkínozza őket. Ebben a jelenetben Fischl Mónika adja, temperamentumos buzgósággal, körberajongja őt Boncsér Gergely, Peller Károly, Kerényi Miklós Gábor, és a balettkar frakkos urai, akik még le is hajolnak előtte, és a hátukon lépdel magas sarkú cipőjében, kihívóan, peckesen.
Az operettek gyakran a nő piedesztálra emelését jelenítik meg, a primadonnának a nőiség esszenciáját kell nyújtani, és a táncosok, esetleg a bonviván, a szó szoros értelemben is a magasba emelik. Ez persze előfordulhat a szubrettel is, de ez nem feltétlenül a nőiség kiteljesedését jelenti, sokszor inkább mulatságos és bravúros. Ha Oszvald Marikával történik, akkor már groteszkbe is fordul, és elementáris lendülettel, átütő erejű humorral párosul. Ez a kiváló színésznő játszik a korával. Szubrettből remek komikává érett. Kálmán Imre Hollandi menyecske című művéből, amikor Peller Károllyal előadják a Rég volt… kezdetű számot, bottal totyogó, fejkendős matrónaként bandukol a színre.
Lassan moccan a lába, de eleven az arca, kíváncsiság tükröződik rajta, a szemeit is nagy intenzitással mereszti, a beszéde és artikulációja meglehetősen szapora, és ez izgalmas ellentétbe kerül megfáradt csoszogásával. Aztán persze előbb-utóbb lekerül róla a fejkendő, az öregasszonyos viselet, ami alatt könnyed, nyári ruha bújik meg, és ezt a könnyedséget tükrözi már a nem kimondottan karcsú test. Oszvald fiatal nádszálderekúakat szégyenít meg mozgásában. Táncra perdül, cigánykerekezik, bukfencezik, rafinált, akrobatikus trükköket alkalmaz, miközben bájosan megnyerő.
A műfaj Kossuth-díjas nagyasszonya úgy, hogy nincs benne semmi nagyasszonyos. Méltó partnere Peller Károly, aki ugyancsak nem pehelysúlyú, de szintén igen mozgékony, benne van minden mókában, olyan, mint a pajkos kölyök, aki némiképp rosszfát téve a tűzre, nekiszabadultan ugrál a díványon. Gyermeki lelkük, mohó játékkedvük teszi jó és rendszeres partnerekké ezt a két színészt.
Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté is rendszeres partnerek. Két tűzről pattant, energikus, szenvedélyes fiatal, akik ezúttal a Te rongyos életet miniszoknyában, illetve bermudában adják elő, kellő lazasággal, némiképp musical stílusra áthangszerelve. Egy mai lány és srác évődik egymással, és halálosan szerelmes, a százéves dallamok segítségével. Frankó Tünde és Vadász Zsolt viszont a lehető leghagyományosabban, hangjukat abszolút kieresztve, szerelmetesen beleáriázzák a forró éjszakába A régi nyárból, a Hol van az a nyár, a régi szerelem kezdetű slágert. És persze adódik, amikor három tenor, Vadász Zsolt, Balczó Péter, Boncsér Gergely eresztik ki vágyakozóan a hangjukat.
Vadász Zsolt a Hej, cigányt egészen bravúrosan énekli, ez vele a problémám is. Ez ugyanis nem csupán egy bravúrszám, nem arra fut ki, hogy az énekes megmámorosodva a hangjától, már-már nevetve ünnepelteti magát, itt egy férfi rútul megcsalatva érzi magát, a poklok kínját állja ki, és ezt érzékeltetni kellene. Vannak eleve bravúrszámok, nyilvánvaló, hogy például a Csínom Palkóból a Tányér, bogrács, fakanál, amiben kanalakkal virtuózan lehet ütni a ritmust, az ilyen.
A konferálás viszont kicsit színesebben, érdekesebb lehetne, nem szeretem a papírról olvasást, azt hittem Szulák Andrea majd valami mást talál ki. Egész remek viszont, ahogy a Csárdáskirálynő Cecíliájaként megjelenik, és pikírten, de mégis önimádó hangsúlyokkal, a közönség felé fordulva azt mondja, hogy „jé, mennyi ember, és mind az én közönségem!” Ez kicsit Honthy Hanna paródia, meg a sztárkultusz paródiája is, de nagyon beleilleszkedik az egész operettvilágba. Musicalek után érdekes lenne Szulákot egy valódi nagyoperettben látni.
Jó, lendületes a tánckar, Makláry László karmester is időnként alaposan meghajtja a zenekart, máskor elandalodásra készteti. A kissé hosszú műsor, Kerényi Miklós Gábor rendezésében, profin, invenciózusan szervezett, biztos, hozzáértő kézzel lebonyolított. Igazi operettsiker.
