polgármester;Tápiószele;

- Új polgármester Tápiószelén

A 2014-es választások előtt polgármesterként már dolgozó Kovács Ferenc győzött a Pest megyei Tápiószelén vasárnap tartott időközi voksoláson, ahol a városvezető mellett új képviselő-testületet is választottak – közölte az előzetes eredmények alapján a település jegyzője.

Csoma Sándor elmondta, hogy a 6010 lakosú településen azért kellett időközi választást tartani, mert a képviselő-testület április 28-án feloszlatta magát. A városvezetői székért hárman indultak, közöttük a hivatalban lévő Majoros Tibor (Tápiószelei Polgárok Egyesülete), illetve elődje, Kovács Ferenc (Tápiószeléért Társas Kör). A harmadik, független jelölt Sáfárné Tóth Klementina Teréz volt. 

A választásra jogosult mintegy 4900 polgár közel 50 százaléka járult az urnákhoz. Az előzetes eredmény szerint az 50 százalék körüli részvétel mellett lebonyolított voksoláson a szavazatok 44,8 százalékát Kovács Ferenc kapta, így visszaszerezte hivatalát. Nyomában a jelenlegi polgármester, Majoros Tibor végzett 42,7 százalékkal, míg Sáfárné Tóth Klementina Terézre 12,4 százaléknyi szavazat jutott.

A 8 tagú képviselő-testületbe 22-en szerettek volna bejutni; közülük 16-an a két helyi jelölőszervezet színeiben, a többiek függetlenként. A rájuk leadott voksok összesítése még tart – mondta a jegyző.