tüntetés;Quaestor-károsultak;

2015-08-14 07:20:00

Nem hisznek a kormánynak a károsultak

A Quaestor-károsultak köddé vált pénzének vissza fizetéséről rendelkező törvény felfüggesztése ellen és a teljes kártalanítás mellett tüntettek csütörtök délelőtt több tucatnyian a Külgazdasági és külügyminisztérium előtt. A demonstrálók szerint sokan csak részben kapták vissza a Quaestor brókercégben elhelyezett befektetésüknek, de nem kevesen vannak akik egyelőre hiába várnak a pénzükre.

Nem tizenkettő - mint a legendás amerikai filmben -, hanem legalább száz dühös ember, Quaestor-károsult, tiltakozott csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Bem téri épülete előtt. A Quaestor Károsultak Csoportja kárrendezésük kifizetésének felfüggesztése ellen tiltakozott, a volt ügyfelek teljes körű kárrendezést követeltek, valamint az erről szóló törvény végrehajtását sürgették. Az egyik szervező, Himmer Éva arról beszélt az egybegyűlteknek, hogy összesen 32 ezer ember nevében emeltek szót. Egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a felfüggesztett Quaestor törvény szerint a kártalanítás határideje augusztus 20-án lejár. Követelte, hogy az állami kezesség vállalás helyett azonnal módosítsák a jogszabályt és kerüljön be a készfizető kezesség vállalása, mert csak így adhat hitelt a jegybank a Befektető-védelmi Alapnak (Beva) és a Quaestor Kárrendezési Alapnak, illetve így vehetnek csak fel hitelt az alapok a piaci szereplőktől, vagyis a bankoktól, hogy ebből fizessék ki a károsultakat.

A szervező tiltakozott a Quaestor Hruria Kft. végelszámolása ellen is, mert az véleménye szerint ez nem más, mint az ügy eltusolásának és a károsultak kisemmizésének része. Ha ugyanis megtörténik a végelszámolás, az érintettek már nem tudnak majd kit perelni a pénzük eltüntetéséért. Himmer Éva kijelentette: minden jogi lehetőséget ki fognak használni, beleértve perek ezreinek az indítását is a Quaestor-törvény végrehajtásának jogellenes felfüggesztése miatt.

A tüntetést követően Himmer Mária a Népszavának megjegyezte: ez a kormány azon dolgozik, hogy mindenki mindenkinek az ellensége legyen, és most a Quaestor-károsultak váltak célcsoporttá, akiket gyűlölni lehet.

A demonstráción részt vett Pápa Levente, az Együtt Korszakváltók Pártja alelnöke, aki kijelentette: „Önöket a kormány átverte!” Mint mondta, azt ígérték, megmentik a károsultakat, miközben a kormányzat szándékosan íratott egy olyan törvényt, ami pénzügyileg és jogilag is lehetetlené teszi a kártalanítást.

Lapunk kérdésére Pápa Levente elmondta, a Quaestor törvénymódosításának elfogadásával, vagy elutasításával a Fidesz színt vallhat, hogy valóban csak tévedésből maradt ki a készfizetés a kezesség vállalás meghatározásánál, vagy nagyon is tudatosan hagyták ki azt. A politikus ehhez hozzátette, korábban a Quaestor-ügy, illetve olyan állami intézmények, mint a külügyi tárca pénzének a kimentése miatt feljelentést tett Orbán Viktor kormányfő ellen, aki egy képviselői kérdésre válaszolva maga ismerte el, hogy ő utasította a KKM-et a pénz kivételére. Ezt az eljárást azonban beszüntette az ügyészség. Az Együtt alelnöke ezt követően pert indított a minisztérium és a Magyar Nemzeti Kereskedőház ellen is, a közérdekű adatok kiadásáért. Így talán kiderül, hogy 2,3 milliárd forintot ki, mikor, milyen végrehajtási utasítást követően utalt ki a Quaestornak, és az aki ezt tette, annak volt-e erre jogosultsága, vagy illegálisan zajlott le az ügylet. Pápa Levente abban reménykedik, hogy hamarosan másodfokon is ítélet születhet, és a közérdekű adatok nyilvánossá válnak, ezt követően lehet feljelenteni a kormányfőt a bennfentes kereskedelemért.

Farkas Tiborné, az egyik károsult a Népszavának elmondta, a nővérével együtt adták be az igényüket a kártérítésre , majd hiánypótlásra szólították fel őket. Miután ezt megtették, már csak a 6 millió forint alatti összegük 30 százalékáról kaptak értesítést, és az egymillió forint fölötti részből a Beva levont 10 százalékot, de a nővére viszont még értesítést sem kapott. A résztvevők közül többen is közölték, hogy ők csak 20-30 százalékos kártalanítást kaptak eddig..

A KKM sietett közleményben reagálni a tüntetésre. Álláspontja szerint a Quaestor-kártalanítással kapcsolatos jogszabályokat minden érintettnek be kell tartania. A tárca közleményében kiemelte: a minisztérium és háttérintézményei tevékenységük miatt több ezer magyar vállalkozással állnak kapcsolatban, de azok tevékenységéért nem tudnak felelősséget vállalni. A Quaestor károsultak kérdéseire, például arra, hogy milyen kapcsolat volt a brókercég vezetője, Tarsoly Csaba és Szijjártó Péter a külgazdasági és külügyminiszter között, vagy hogy ki és mikor adott utasítást arra, hogy a tárca háttérintézménye szinte a botrány kitörésének pillanatában vegye ki a pénzt a Quaestorból, továbbra sem kaptak választ. Mint ahogy arra sem, hogy miként lehetséges, hogy a minisztérium, illetve intézménye miért nem a korábban elhelyezett állampapírokat kapta vissza és miért készpénzben fizetett számukra a Quaestor.

A károsultak képviselői nem hisznek Tuzson Bencének, a Fidesz frakció-szóvivőjének, aki azt mondta, hogy a kormánypárt és a kabinet mindent megtett, hogy a Quaestor-károsultak megkapják kártalanításukat, és ezért a bizonytalan helyzettért a bankok a felelősek. A demonstrálók ugyanis a kormány és a jegybank vezetőit tették felelőssé a Quaestor-botrány miatt.

A megkezdett kártalanítás során augusztus 10-ig közel 29 ezer Quaestor-károsult ügyfélnek több mint 79 milliárd forint kártalanítási összeget adott át a Beva a kifizetéseket intéző OTP Banknak - közölte a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja és a Beva. Ezzel - állításuk szerint - a Quaestor kötvényből eredő követeléssel rendelkező 32 ezer ügyfél 90 százaléka már felveheti a pénzét a bankfiókokban, míg a többiek esetében folyamatban van az adatok egyeztetése, az esetleges hiánypótlások beérkezése, és azok elbírálása. A Beva adatai szerint hétfőig összesen 22 ezer ügyfél több mint 61 milliárd forintot vett fel a bankfiókokban. Arról azonban nem szól a közlemény, hogy ez milyen mértékű kártérítés.