Fidesz;uniós pályázat;

2015-08-14 15:21:00

Kampánycélokra használná a Fidesz az uniós pályázatokat?

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja véleménye szerint a kormány alkalmatlan arra, hogy 2017 júniusáig kiírja az uniós költségvetési ciklus összes pályázatát - erről a párt elnöke beszélt pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Szigetvári Viktor a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János csütörtöki szavaira reagált, aki azt mondta, javasolja a kormánynak, hogy 2017. június 30-áig írják ki a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklus minden magyar pályázatát.

Az ellenzéki politikus kijelentette: ha a kabinet esetleg alkalmas is volna erre a feladatra, ezt akkor sem szabad megtennie, mert az EU nem a Fidesznek és nem a kormánynak adja ezt a pénzt. Ha kiírják az összes pályázatot, akkor azzal antidemokratikus módon használják fel a következő kormányok számára biztosított fejlesztési forrásokat - szögezte le. A bejelentés mögött egy tisztességtelen, politikai kampánycélokat szolgáló szándék áll, mert ezekből a pályázatokból "nyilván fideszes képviselők tudnak politizálni" - fogalmazott.

Szigetvári Viktor hangsúlyozta, hogy az elmúlt években csak elvétve akadtak olyan fejlesztések, amelyek ellenzéki polgármesterekhez vagy településekhez kerültek volna. Hozzátette: 2010 óta legalább kétszer alakították át úgy a fejlesztési intézményrendszert, hogy az csak rosszabb lett, folyamatosak a jogviták, a késedelmek és a korrupciós viták.