baleset;Dél-Kína;

2015-08-14 15:24:00

Megnyílt a föld egy építkezésen, egy ember meghalt

Vasútépítés közben beomlott egy út a dél-kínai Tungkuan településen, a balesetben egy ember meghalt és több mint 200-at ki kellett telepíteni. A belvárosban akkora kráter keletkezett, hogy egy teljes lakóház elfér benne - jelentették helyi hírforrások.

A férfi a csupán néhány másodperc alatt lezajlott történések idején épp a munkagödörben dolgozott. Sérültek nincsenek. A még csütörtökön délelőtt történt balesetről készült amatőr videón jól látszik, amint az út burkolata után a környező épületek alapjainak egy része is megbomlik és a környezetét megrengetve a mélybe zuhan. Körülbelül 300 négyzetméteren keletkezett 7 méter mélyen tátongó kráter.

Sajtójelentések szerint két napon belül ez volt a második omlás ugyanazon a helyen. Az épülő földalatti szakasz a Kuangtung tartományi Tungkuan és Hujcsou közötti 97 kilométeres intercity gyorsvasút része. A tervek szerint a beruházóknak a teljes vonalat már az idei év végéig át kellene adniuk a közlekedésnek.