Az etikátlan kamarai elnök esete

Feszült arcú férfi ül a tévéstúdióban, és igyekszik roppant felelősségteljesen beszélni, ám jószerével nincs egyetlen épkézláb mondata; folyamatosan valamiféle homályos sérelmet emleget, amit állítólag ő maga és a szervezete szenvedett el a „fekete ruhás nővértől”. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozók Kamarájának elnökének szavaiból kedd este annyit hámozhatott ki a türelmes néző, hogy nem azért indított etikai eljárást Sándor Mária ellen, mert nem értett egyet mindazzal, amit a kórházi állapotokról a nyilvánosság elé tárt; nem, Balogh Zoltán azért idézte volna etikai bizottság elé, mert a köztestület nyilvános bírálatával „többszörösen megszegte az egészségügyi szakdolgozókra vonatkozó Etikai Kódex szabályait.”

Az eljárásról - amely még június 23-án indult - a sajtó e hét elején a Sándor Mária által közzétett videóüzenetből értesült. Természetes, hogy az etikai procedúra híre nemcsak az egészségügyi dolgozók, hanem mindazok körében is erős felháborodást keltett, akik számára a kollégái és nem utolsó sorban a betegek érdekeiért oly bátran kiálló nővér immár a szakmai lelkiismeret emblematikus megtestesítője lett. A heves reakciók hatására a szakdolgozói kamara elnöke kedd délután gyorsan visszavonta az etikai vétség gyanújával benyújtott panaszát, majd este már, noha a Népszabadságnak egy nappal korábban még nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyről, meglehetős kínban magyarázkodott a kamerák előtt. Nem kétséges, hogy mielőtt ezt vállalta volna, „kormányzati illetékesek” alaposan megmosták a pozícionális önérzetére olyannyira érzékeny Balogh fejét.

Minden bizonnyal igazat mond, amikor kijelenti, hogy nem politikai megrendelésre akarta lefolytatni azt a korántsem veszélytelen etikai vizsgálatot, amely végtére akár a kamarából való kizárással, következésképp a pályáról való eltávolítással is járhat; hiszen olyan ostoba kormánypárti tisztségviselő mégse akad, aki ma, a mindennapos egészségügyi anomáliák idején ráadásul még Sándor Mária vegzálásával is hergelni akarná a közvéleményt. Balogh túlbuzgó akciója botor módon felkavarta a kedélyeket, amikor azzal akart az orbáni korporatív állameszmény nagyobb dicsőségére jó pontokat szerezni, hogy „rátermetten” példát statuál: szembeszáll a szakmai köztestület legismertebb bírálójával. Úgy gondolhatta, az etikai eljárás fenyegetése elriasztja majd a többieket is – tanulják csak meg, hogy nem lehet a kamarán kívül partizánkodni, ha már egyszer azért hozták létre a szervezetet, hogy kötelezően beléptetett tagjait oly példásan „együttműködtesse” a kormányzattal.

Szerencsétlen fellépése arra vall, hogy Balogh ugyan minden bizonnyal elkötelezett káder, de a politikai érzéke csapnivaló. Alkalmasságát a legrosszabbkor akarta felfényezni; olyankor, amikor a gyógyító ellátás alapvető feltételeinek hiánya, no meg a pocsék fizetések miatt olyannyira felgyorsult a kórházi orvosok és ápolók elvándorlása, hogy mértékadó prognózisok jelzik: miután a kormány ezt a tendenciát nemhogy visszafordítani, de megállítani sem hajlandó, a valóban hathatós anyagi támogatás híján néhány éven belül Magyarországon nem lesz például traumatológus, és más sebészek és szakorvosok hiányában is összeomlik a rendszer.

A Fidesz ezt a drámai helyzetet politikai közleményekkel, vagyis ráolvasással igyekszik elfedni. Meglehet, csupán véletlen, de ugyanazon a napon, amikor a Sándor Mária ellen tervezett kamarai eljárás híre elterjedt, kiadott egy nyilatkozatot arról, hogy míg a szocialisták annak idején tönkretették, addig a mai kormánypárt reformjai bezzeg felvirágoztatják az egészségügyet. Ami még akkor sem igaz, ha tudjuk, elődeik mi mindent rontottak el. Mert itt és most azért arról illene szót ejteni, hogy 2010 és 14 között mintegy háromszáz milliárdot vontak el az ágazat amúgy is elégtelen működési keretéből – hiszen végül ez a restrikció lökte az ellátórendszert a mai reménytelen helyzetbe. Balogh Zoltán tehát felettébb etikátlanul mérte fel a maga vélt feladatát, ha azt hitte, hogy manapság frontot nyithat Sándor Máriával, vagy bárki mással szemben azok közül, akik nem hajlandók befogni a szájukat, és isten ments, még a szakdolgozói kamara érdekvédő elszántságát is kétségbe vonják.

Annyi bizonyos, hogy Sándor Mária nem követett el etikai vétséget, amikor nem a kamara elnökének szája íze szerint értékelte a szakdolgozói szervezet tevékenységét – már csak azért sem, mert tudnivaló, hogy ez a kamara rendszeresen elmulasztja felemelni a hangját akár a leghétköznapibb anomáliák ellen is. Most például, az elhúzódó, letaglózó kánikula idején már javában félre kellene vernie a harangokat, amiért jó néhány kórházban nincs léghűtés - még azokban a műtőkben sem, amelyekben az orvosok negyven fokban végzik a halaszthatatlan operációkat. Nem kell magyarázni, hogy a betegek nemcsak közvetlenül szenvedik meg a hőséget, hanem a sebészek óhatatlanul romló koncentráció-képessége miatt is veszélyeztetettek. Ugyanakkor az intézmények vezetői joggal hivatkoznak arra, hogy a számukra megfelelő speciális berendezésekre egyrészt nincs pénzük, másrészt a megemelkedő energiaszámlákat amúgy sem tudnák kifizetni.

Nos, a szakdolgozók kamarája akkor viselkedne nemcsak etikusan, hanem hasznosan is, ha egyebek mellett keményen kiharcolná, hogy jövő nyárra minden kórház megkapja a szükséges költségvetési többletet a központi légkondicionálás kiépítéséhez.