Budapestre költözik a világzene

Budapestre költözik a világzene októberben, a WOMEX nemzetközi A Piranha Arts és a Hangvető tegnap jelentette be a fesztivál végleges programját.

Ötven országból több, mint hatvan produkció várja a WOMEX közönségét egy műfajokon és kultúrákon átívelő zenei utazásra a hagyományostól a modernig, az elektronikustól a crossover stílusokig. Egyetlen rendezvényen belül kaphat a közönség átfogó képet a nemzetközi világzenei színtérről.

Folytatva a 2011-ben Koppenhágában rendezett WOMEX magyar megnyitójának koncepcióját, a Hungarian HeartBeats témáját, az idei Gypsy HeartBeats gála is a Kárpát-medence zenéjét idézi meg annak sokszínűségében: az itt élő romák zenei alkotóereje előtt tiszteleg az idei megnyitó ünnepség, amely a Müpában lesz.

A szervezők büszkék rá, hogy idén a roma zene kerül középpontba, hiszen a romák kivételes szerepet játszanak a régióban. Amellett, hogy közvetítőként az itt élő népek zenéjét adták át és vitték tovább, saját hagyományukat is megőrizték a mai napig. 

A fellépők sorát Oláh Attila, a szlovákiai magyar roma, a pozsonyi Ifjú Szívek Táncegyüttes egykori tagja nyitja, aki az ének és tánc párbeszédét mutatja meg; majd az autentikus cigány zenét játszó Romengo következik, akik az északkeleti országrész hagyományát tolmácsolják. Őket követve a belga Tcha Limberger lép színpadra, aki a szintó kultúrából talált el az erdélyi, kalotaszegi népzenéhez. Majd Palya Bea lép színpadra, akinek szintén gyökerei táplálják szuggesztív, a városi közönséget is megszólító előadását; majd végül megelevenedik a régi kávéházak cigányzenéje, amikor Radics Ferenc és Pál István Szalonna virtuóz együttese kárpátalja hagyományaiból táplálkozó muzsikája veszi át a porondot. A megnyitón szereplő zenészek nem egyszerűen csak követik egymást, hanem izgalmas alkalmi felállásokban közösen is muzsikálnak majd. 

Kelet-Közép Európa színpad

Az itt fellépő kilenc formáció játszik jazz-t, folkot, elektronikus és más stílusokat, helyi ízzel.

A fellépők:

  • Herczku Ági és a Banda (Magyarország)
  • Buda Folk Band (Magyarország)
  • Clarinet Factory (Csehország)
  • Damir Imamović Sevdah Takht (Bosznia-Hercegovina/Horvátország/Szerbia)
  • Federspiel (Ausztria)
  • Iļģi (Lettország)
  • Muzykanci (Lengyelország)
  • PaCoRa Trio (Szlovákia)
  • Sutari (Lengyelország)

offWOMEX színpad

Tematizált esti programokat kínál, regionális, nemzeti vagy szervezeti felosztásban. Az ebben a keretben bemutatott előadók:

  • Alicia Jaggasar és Los Alumnos de San Juan (Trinidad és Tobago)
  • Canteca de Macao (Spain) & Javier Paxariño Trio (Spanyolország)
  • Cucurucho (Kuba)  
  • Kachimba4 (Japán)
  • Kleztory (Kanada/Moldova)
  • Leandro Fregonesi (Brazília)
  • Natig Rhythm Group (Azerbajdzsán) 
  • The Nordanians (Hollandia) 

Idén negyedszerre kap helyet a fesztiválon a DJ Summit, a világzene elektronikus ága, az elektronikus zene és klubok világában mozgó zenészek és szakmabeliek nemzetközi találkozója. Öt elektronikus formáció lép porondra, a Funkhaus Europa feje, Francis Gay (FR/DE) válogatásában.

A fellépők:

  • Bazaar Kings (Magyarország)    
  • Chancha via Circuito (Argentína)   
  • Chico Correa (Brazília)    
  • Esta Polyesta (Hollandia)       
  • Rocky Marsiano (Portugália)
Szerző
Témák
WOMEX 2015
2015.08.14 17:47

Merkel: végre kell hajtani a minszki megállapodást

Publikálás dátuma
2018.08.18 20:08

Fotó: SPUTNIK/ SERGEY GUNEEV
Németország és Oroszország egyaránt felelősséggel tartozik azért, hogy megoldódjanak a nemzetközi viszonyokat terhelő nagy válságok - mondta a német kancellár szombaton Vlagyimir Putyinnal kezdett tárgyalása előtt.
A Meseberg-kastély udvarán az orosz államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy Németország készen áll az együttműködésre Oroszországgal a válságok rendezéséért. Elsőként a kelet-ukrajnai helyzetet említette, aláhúzva, hogy végre kell hajtani a válság politikai rendezéséről szóló minszki megállapodást. Ugyancsak Ukrajnáról szólva elmondta, hogy az Északi Áramlat-2 gázvezetéktől függetlenül meg kell őrizni Ukrajna tranzitország szerepét az Európába irányuló orosz gázexportban. A szíriai polgárháborúval kapcsolatban kiemelte, hogy meg kell akadályozni a humanitárius katasztrófát Idlíb városában és a térségben, és az ENSZ vezetésével az egész országban be kell indítani a politikai rendezést.

Putyin: nincs alternatívája a minszki megállapodásnak

Csak annak végrehajtásával lehet lezárni az ukrajnai válságot - jelentette ki az orosz elnök a német szövetségi kormány Berlin melletti vendégházában.   Vlagyimir Putyin a Meseberg-kastély udvarán a német kormányfővel közösen tett sajtónyilatkozatában arról is beszélt, hogy lehetségesnek tartja az orosz földgázt Ukrajna megkerülésével Németországba szállító Északi Áramlat-2 földgázvezetékkel kapcsolatban annak a német elvárásnak a teljesítését, hogy megmaradjon Ukrajna tranzitország-szerepe az orosz gázexportban. Mint mondta, az ukrajnai tranzit "hagyománya" fennmaradhat, ha megfelel a gazdaságosság feltételének. A szíriai polgárháborúról szólva kiemelte: dolgozni kell a béke és a biztonság megteremtésén azon területeken, amelyekre visszatérhetnek a menekültek, köztük olyan szíriaiak is, akik Európába menekültek a hazájukból.  
Szerző
2018.08.18 20:08

Félmilliárd eurós kártérítést ígérnek a genovai áldozatok csaláldjának

Publikálás dátuma
2018.08.18 19:26

Fotó: AFP/ PIERO CRUCIATTI
Félmilliárd euró kártérítést helyezett kilátásba Genova városa az áldozatok családtagjai számára, valamint a híd újjáépítését ígérte a leomlott szerkezetet üzemeltető autósztráda-társaság vezérigazgatója. Mindeközben az áldozatok száma 43-ra emelkedett.
Az áldozatok családjait félmilliárd euróval, vagyis 160 milliárd forintnak megfelelő összeggel kívánják segíteni: a pénzt hétfőtől Genova önkormányzatának készek átutalni a legsürgősebb segítségnyújtásra. Ezenkívül segíteni kívánnak a hídomlástól érintett lakóházakból kiköltöztetett több mint 600 ember költségeinek fedezésében is. Bejelentették, hogy mielőbb alternatív útvonalat teremtenek a hídomlás okozta közlekedési nehézségek enyhítésére. Giovanni Castellucci, az Autostrade per l'Italia vezérigazgatója és a társaság elnöke, Fabio Cerchiai bejelentette: a vállalat készen áll arra, hogy teljesen lebontsa a leomlott hidat és helyére acélhidat emeljen. Hangsúlyozták, hogy ismereteik szerint a híd rendszeres ellenőrzés alatt állt, és "jó egészségnek" örvendett. Luigi Di Maio miniszterelnök-helyettes közösségi oldalára azt írta, az állam "nem fogad el alamizsnát" a sztrádatársaságtól. A híd roncsai alatt újabb holttestet találtak, és az egyik kórházban ápolt súlyos sérült, egy 37 éves román férfi meghalt, így a halálos áldozatok száma 43-ra emelkedett.
Szerző
2018.08.18 19:26
Frissítve: 2018.08.18 20:11