Budapest;biztosítók;vihar;károk;

2015-08-18 18:39:00

Vihar - Több százmilliós lehet a kár

Több százmillió forintos, a hétfő esti vihar nyomán bejelentett kárról számoltak be a biztosítók, a legtöbb bejelentés a fővárosból érkezett.

A Generali biztosítóhoz kedd délelőttig mintegy 1500 bejelentés érkezett, a károk becsült összértéke megközelíti a 300 millió forintot. A kárbejelentések zöme Budapestről érkezett, a biztosító továbbra is a fővárosból számít nagyszámú bejelentésre, ahol sok helyen még most is szivattyúzzák a vizet. A kárszakértők igyekeznek a bejelentést követő 24 órán belül felvenni a kapcsolatot a károsultakkal - írják. A Generali szakemberei javasolják digitális fotók készítését a károkról és a sérült vagyontárgyak megőrzését.

Az Aegon Magyarország tájékoztatása szerint az elmúlt napok viharai nyomán kedd délig 560 bejelentés érkezett, közel 100 millió forintos kárról. A legtöbb kárt a pincék, garázsok elöntése, az autók beázása okozta, de sok helyen az áramkimaradás okozott gondot. A legtöbb kárbejelentés Budapestről, Pest megyéből és Csongrád megyéből érkezett, a biztosító arra számít, hogy a bejelentések száma még tovább emelkedhet. A biztosító javasolja, hogy az elöntött mélygarázsokban víz alá került gépkocsikat használat előtt a tulajdonosok nézessék át szakszervizzel. A tájékoztatás szerint az idén a kétmilliárd forintot is meghaladta a meteorológiai károk összege az Aegonnál.

Az Allianz Hungária csaknem 800 viharhoz kötődő kárt regisztrált vasárnap óta. A becsült kárérték meghaladta a 60 millió forintot. A bejelentések alapján a viharok leginkább Budapestet, Dunaújvárost, Dunaföldvárt és Szegedet érintették - írják.