Peking;Tokio;

2015-08-20 12:35:00

Peking cáfolja a csúcs tervét

Japán sajtóértesülés szerint szeptember 3-án Pekingbe utazna Abe Sinzo. A japán miniszterelnök a tervek szerint kétoldalú tárgyalásokat folytatna Hszi Csin-ping kínai elnökkel, nem venne azonban részt a Japán elleni háborús győzelmet ünneplő 70. évfordulós pekingi ünnepségen és katonai parádén.

Kína több mint ötven ország vezetőit hívta meg a ceremóniára. A pekingi külügyminisztérium ugyanakkor nyilatkozatban cáfolta a Mainichi című japán lap címoldalon közölt értesülését, amely több forrás alapján jelentette, hogy folynak az Abe Sinzo-Hszi Csin-ping találkozó előkészületei. Kínai részről nem hallottak a japán miniszterelnök utazási tervéről, közölték, s csak annyit erősítettek meg, hogy a japán kormányfőnek érvényes meghívása van a 70. évfordulós ünnepségekre.

Dél-Korea ugyanakkor felvetette, hogy október első felében hármas japán-kínai-dél-koreai csúcstalálkozót szervezne. Meghívták Kisida Fumio japán külügyminisztert, hogy szeptember közepén látogasson el Szöulba.