Sajnálom Boross Pétert

Az egykori, tiszavirág-életű miniszterelnöksége emlékében fürdő agg politikusnak már tudomásul kellett volna vennie szellemi képességei határát. Csendben visszavonulni, hogy úgy emlékezzünk rá, mint Antallt követő, megfontolt jobboldali politikusra.

De most már késő. Nem tudom, mi késztette Boross Pétert a napokban nyilvánosságra került interjú bántó, rasszista kijelentéseire, miért hagyta magát belevinni a legsötétebb gondolatait felszínre hozó beszélgetésbe. Hogyan mondhatott olyat egy magyar ex-miniszterelnök, hogy a bevándorlók „bőrszínével”, „ösztönrendszerükkel, biológiai és genetikai adottságaikkal” van a baj, alkalmatlanok arra, hogy az öreg kontinens népei befogadják őket. „Nem tudnak asszimilálódni”, ahogyan évszázadok óta a velünk élő cigányok sem alkalmasak erre.

Persze, van abban valami, hogy a mostani helyzetet a meggondolatlanul kirobbantott „arab tavaszt” követő felfordulás idézte elő, hogy a világ bizonyos tájain a népek még nem érettek a nyugati demokrácia befogadására. De pusztán az „emberi érzésekre játszó manipulációnak” nevezni azokat a képeket, amelyek menekült gyermekek síró arcát, a gyaloglástól kisebesedett lábakat mutatják, vagy a hosszú út során elszenvedett megaláztatásokról, tragédiákról, megerőszakolt asszonyok szégyenéről szóló történeteket vállrándítással elintézni – egy önmagát keresztényinek nevező ország politikusától -: elfogadhatatlan.

Szemrebbenés nélkül nevezi az Európai Uniót „impotens politikai formációnak”, aztán kiböki az igazi problémáját: „a nyugati balliberalizmus aurája egyértelműen befolyásolja az unió felfogásrendjét, azt az ideológiát, amely rabja az emberjogi kliséknek”. S mit keres az élén az a Jean-Claude Juncker, akire - ahogyan Orbán Viktor mondta - egy szatócsboltot sem bízna rá. Hiányzik az olyan egyéniség, mint Helmut Kohl kancellár volt – mondja, de legszívesebben felcsúti „barátja” nevét említette volna.

Boross szövege akár a múlt század 30-as éveiből is visszaköszönhetne, amikor "rá kellett kenni" a szegénységet, a világválságot, a mindennapi gondokat és bajokat valakikre. A következményeit ismerjük.

Sajnálom, hogy ide jutott.

Szerző
Somfai Péter

Hende, a tréfamester

Hende Csaba egyre viccesebb. És most nem a kupakos távcsőbe meredő vagy a kamerák előtt üdvözült arccal dürrögő öregecskedő anti-katonáról beszélek. A politikusra, a hadvezérre, ne mondjam, az államférfira – aminek magát véli – gondolok.

Már az is szép volt, amikor tavaly – tortalázban ég az ország ilyentájt – kitalálta a Honvédség Tortáját. (Aki a 2014-eset látja, de akár a mostanit is, tuti, stilizált NATO-drótnak nézi a díszítésüket.) Az idei a magyar szabadságharcos szellemet jelképezi. Tessedik Sámuelről nevezték el, aki ugyan sosem katonáskodott, ellenben az akác elterjesztésében volt frontharcos. Így lett az egykori lelkész névadója a mézes hadi körtetortának.

Ünnepünk alkalmából azt is mondta Hende, hogy Magyarország csak akkor maradhat meg, ha van hadseregünk. Siralmas jövőkép, de legyünk optimisták. Ha támad az ellen, akkor a Szent Franciska Dróthúzó Dandár hirtelen körbekeríti őket Gyodával, és megvárja, míg rájuk esik egy Gripen.

Apropó: repülőgép. A kormány honlapján olvasom, hogy Hende kitüntette a két pilótát, akik sikeres kényszerleszállást hajtottak végre a honvédség egyik kigyulladt Jak-52-es oktatógépével. „A tárcavezető nagyon hálás, amiért a lángoló gépből nem katapultáltak, hanem lehozták a földre, hiszen így megakadályozták, hogy még nagyobb katasztrófa történjen. Mint hozzátette: a magára hagyott gép akár lakott területen is lezuhanhatott volna.”

És, hogy ebben mi a vicces? A Jak-52-esen nincs is katapult.

Szerző
Veress Jenő

Alaptörvényesség

A jelenleg tizennégy tagú Alkotmánybíróság, amely az alaptörvény szerint "tizenöt tagból álló testület", még júniusban döntött az úgynevezett öttagú tanácsainak összetételéről. Minden alkotmánybírót beosztottak egy öttagú tanácsba, így viszont megesett, hogy a matematika, egész univerzumunkban - kivéve persze az éttermi számlákat - érvényes szabályai szerint az egyik öttagú tanács négytagú lett. E tanácsnak Szívós Mária lett a tanácsvezetője, rajta kívül Pokol Bélát, Stumpf Istvánt és Varga Zs. András a tagjai.

Ők öten tehát négyen vannak - jelentsen ez akármit is. Ráadásul egyikük gyakorta akadályoztatva van alkotmánybírói teendői ellátásában, mivel Ab-tagsága mellett 2013 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PKKE) Jog- és Államtudományi Karának dékánja. Az Ab-tagság ugyan nem összeférhetetlen a tudományos és felsőoktatási tevékenységhez kapcsolódó tisztségekkel, de a dékáni megbízatással igen. Egy 2007-es Ab döntés szerint: a "dékáni, dékánhelyettesi, rektori, rektorhelyettesi megbízatás betöltése összeférhetetlen az alkotmánybírói tisztséggel.” Varga Zs. egy huszáros húzással megpróbált kibújni e szabály alól, mondván: a PPKE rektora mentesítette őt a dékáni tisztséghez kapcsolódó gazdálkodási és munkáltatói feladatok ellátása alól, továbbá nem részesül dékáni pótlékban, sőt, azt is bejelentette, hogy csak addig lesz dékán, amíg új dékánt meg nem választják.

Csodák csodájára a magyar alaptörvényesség őre elfogadta Varga Zs. érveit és nem állapított meg összeférhetetlenséget. Az Ab nem is döntött az ügyben, a tagok nem szavaztak, nem hoztak határozatot, egyszerűen tudomásul vették Varga Zs. - szóbeli - bejelentését arról, hogy nincs semmilyen összeférhetetlenség vele kapcsolatban. Nem talált kivetni valót a PKKE rektora sem a dékán alkotmánybírói megbízatásában, hiszen az egyetem szempontjából nincs semmilyen összeférhetetlenség a két tisztség között. De nem szólalt meg a katolikus egyház és magyar feje sem, pedig Varga Zs.-t a PKKE nagykancellárja nevezte ki dékánnak.

De miért is lett volna kifogásuk? Hiszen épp az Alkotmánybíróság tesz magas fokról az alaptörvényességre.

Szerző