Hende Csaba;Pintér Sándor;Mórahalom;

Agresszívvá teszi a menekülteket a kerítés?

Mórahalom polgármestere szerint a már felépített kerítés miatt érezhetően agresszívabbak a menekültek. Nógrádi Zoltán ezt akkor mondta, amikor Hende Csaba honvédelmi miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter Mórahalmon járt, hogy munkaértekezletet tartsanak, és tájékozódjanak az építkezés aktuális állapotáról.

A munkaértekezlet első részén a polgármester beszámolt arról, hogy a helyi lakosság akaratával, szándékával megegyező mindaz, ami történik, az érintett önkormányzatok, a lakosság a beruházás lebonyolítása során együttműködik a Magyar Honvédséggel és a rendőrséggel.

Nógrádi Zoltán azonban azt is elmondta, hogy tapasztalják a már megépült műszaki rendszer terelő hatását, továbbá az illegális bevándorlók agresszivitásának, passzív ellenállásának növekedését. A közérdekű használati joggal összefüggő soron kívüli kártalanítási eljárást lefolytató kormányhivatalok vezetői – többek között – arról tájékoztatták a minisztereket, hogy a kártalanítással kapcsolatban a kormányhivatalok részére előírt feladatok végrehajtásában akadály továbbra sem jelentkezett, az érintett tulajdonosoktól panasz, probléma hivatalaikhoz nem érkezett, a kifizetések rendben folynak.

A munkaértekezlet második részében Hende Csaba és Pintér Sándor jelentéseket hallgatott meg az Országos Rendőr-főkapitányság, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) és a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) jelen lévő parancsnoki állományától. A jelentések az építkezés előrehaladott állapotának bemutatása mellett kitértek

-    a 2015. augusztus 14-én Kelebián tartott miniszteri munkaértekezleten meghatározott feladatok végrehajtásával,
-    a nyomvonal vezetésével,
-    az alkalmazott műszaki megoldásokkal,
-    az építési, szerelési anyagok rendelkezésre állásával, szállításával,
-    a munkavégzéssel, azon belül a közfoglalkoztatással,
-    a talajegyengetéssel, a szerkezetépítéssel, a cölöpözéssel
kapcsolatos kérdéskörök mindegyikére.