hulladék;zárókoncert;Kolozsvári Magyar Napok;

2015-08-24 12:18:00

Koncz Zsuzsa is fellépett a Kolozsvári Magyar Napok zárókoncertjén

Nagyszabású koncerttel zárult vasárnap este a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat, a fellépők között mások mellett ott volt Koncz Zsuzsa és Bródy János is. 

MTI Fotó: Biró István

MTI Fotó: Biró István

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere az eseményt záró beszédében kiemelte: a magyar napok megszervezése akkor vált lehetségessé, amint volt összefogás, amint a kolozsvári magyar emberek hinni kezdtek közösségük erejében. Együtt, közösen bármit, amiben őszintén hiszünk, amit igazán akarunk, képesek vagyunk sikerre vinni, és ennek valóra váltása rajtunk, csakis rajtunk áll - fogalmazott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott elöljáró.

Gergely Balázs, a magyar napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke elmondta, hogy Kolozsvár 2016. augusztus 19-én ünnepli szabad királyi várossá nyilvánításának 700. évfordulóját. Mihai Seplecan, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke azt ígérte, az általa vezetett intézmény jövőre hathatósabban segíti a magyar napok szervezését. 

MTI Fotó: Biró István

MTI Fotó: Biró István

A gálaműsoron a város főterét teljesen megtöltő több tízezres közönség Koncz Zsuzsával és meghívottjaival együtt énekelt közkedvelt dalokat.